Szeptemberben beszámoltunk arról, hogy az állatvédők tiltakozása
ellenére a tojásipar lobbiereje révén a magyar fordítás megtévesztő
lett a tojástartó dobozokon. Miközben az EU többi nyelvén a ketreces
tartást nevén nevezik, a magyar fordításból kikerült a ‘ketrec’ szó.
Helyette “berendezett, kiscsoportos tartás(technológiá)ban termelt
tojás” kifejezést használtak, amely elfedi a valós tartási módot.
Az Una Terra a Eurogroup for Animals nemzetközi szervezettel
együtt az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosánál kifogást emelt
a megtévesztő elnevezéssel szemben. Az EB az ügyet kivizsgálta
jogászok és szakfordítók bevonásával, és úgy döntöttek, hogy a
magyar terminológiát ki kell javítani.
A javítási folyamat jelenleg is zajlik, amely magában foglalja a
magyar hatóságokkal való konzultációt is. A várakozások szerint a
módosítás 2025 első negyedévében valósulhat meg.
Az Una Terra korábban a Magyar Tojásszövetséget is megkereste a
fordítás megváltoztatásának kérésével, ám mostanáig nem reagáltak
megkeresésünkre.
Az Una Terra üdvözli a döntést, és reméljük, hogy lezárul az a
korszak, amikor következmények nélkül lehetett figyelmen kívül
hagyni az emberek növekvő érzékenységét és elvárásait az állatjólét
iránt.
Emellett támogatóan állunk minden vállalat mellé, akik - akár
segítségünkkel - elköteleződnek a ketrecmentes tojások beszerzése
mellett. Bővebb információ: Ketrecmentes Összefogás.
Kiadó: Una Terra Alapítvány
Jó hangulat, kellemes napsütés, kényelmes túraruházat, és a résztvevők lelkesedése birtokában tettek városnéző túrát a Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola tanulói és pedagógusai...
A Magyar Orvosi Kamara közleménye Budapest, 2023. november 25., szombat (OS) - A Magyar Orvosi Kamara Országos Küldöttközgyűlése 2023.11.25-én 109 szavazattal a következő...
A Magyar Falu Program keretében újabb pályázatok eredményeit tette közzé a Miniszterelnökség. Az óvodák játszóudvar-, udvar- és eszközfejlesztésére, illetve temetők fejlesztésére...
Dátum: 2018-03-19 Olvasási idő: 3 perc Meghatározó emberek, meghatározó illatok, pillanatok, ételek. Mindenki életében van ilyen. Mindenkinek fontosok a hazai ízek, a szülői ház,...
Az alapanyagárak drasztikus emelkedése, és egy sajnálatos üzleti konfliktus miatt, év végén végleg bezár az egyik legendás édességgyár. A Salzburg Schokolade édességgyártó úgy...
2025. 01. 13., h – 13:10 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében ezen a héten 14 helyszínen toboroznak határvadászokat a rendőrök. A Borsod-Abaúj-Zemplén...
Talán az utolsó pesti újságíró bálon – ennek talán öt esztendeje egy népes baráti társaságban szórakozott. A hozzám hasonló öregek rögtön felismerték. Sőt...
A miskolci Egressy- Erkel Zeneiskola Ifjúsági Szimfonikus Zenekara Gergely Péter Pál karmester vezetésével, 2017 októberében egy koncert meghívásra Olaszországba, Cremonába utazott. Cremona a...
Komár László a hazai popzene történetének legendás énekese, akit életében „Magyar Elvisnek” nevezett el a zenész szakma és a közönség, akinek sajátos magyar...
Minden fogyasztó két fő dolgot vár el az energiaitaloktól: 1. adjanak energiát, (ami főleg a bennük lévő szénhidrátoknak (cukor) köszönhető) és 2. éberséget...
Késett ma a daganatos betegek sugárterápiás kezelése a Szentpéteri kapui megyei kórházban. A kiszivárgott hírek szerint egy körlevélben sajnálattal értesítette a Medcenter vezetése...
Veres Pál ma egy videóüzenetben jelentette be, hogy elfogadja a Függetlenek a Szinva Városáért Egyesület felkérését, és ősszel indul Miskolcon az önkormányzati...
A felesleges kockázatok csökkentésére is alkalmas a távmeghallgatás Ismét sikeresen vizsgázott a bírósági távmeghallgatások megtartására kialakított “Via videó” rendszer a Miskolci Törvényszéken. 2019....
Aviv Kochavi vezérkari főnök és Kenneth McKenzie négycsillagos tábornok olajfát ültet Tu Bisvát alkalmából 2021. január 28. Fotó: Izraeli Védelmi Erők ujkelet.live Az...
Kalandjáték, élő tabló, óriásszínező, zenés-táncos műsorok, fényfestés és 194 palacsinta – egész napos programok várták a színházbarátokat Miskolcon szeptember 3-án. A teátrum évadnyitó...