SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem » Követeli a DK – Kezdeményezzük az Igazságügyi Bizottság rendkívüli ülésének összehívását a váratlanul lemondott törvényszéki bíró állításai kapcsán
Követeli a DK – Kezdeményezzük az Igazságügyi Bizottság rendkívüli ülésének összehívását a váratlanul lemondott törvényszéki bíró állításai kapcsán
Az Igazságügyi Bizottság összehívását kezdeményezzük Laczó Adrienn
bírónak, a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiuma tanácselnökének
lemondása ügyében. A bíró azért mondott le, mert véleménye szerint
az igazságszolgáltatás már régóta nem független, és nem tudja jó
lelkiismerettel folytatni a hivatását., mert "az igazságszolgáltatás
megszűnt létezni".
Laczó Adrienn a fellázadt bíró
A Demokratikus Koalíció az Igazságügyi Bizottság rendkívüli
ülésének összehívását kezdeményezi, mert rövid idő alatt újabb belső
információ került napvilágra arról, hogy a magyar
igazságszolgáltatást politikai befolyás éri, és ennek
megvizsgálására a Parlamentnek van joga.
Sebián-Petrovszki László
a DK országgyűlési képviselője
Kiadó: Demokratikus Koalíció
Győztünk vagy nem győztünk. Csuda faramuci a helyzet. Mára mindenki azt harsogja, jobbról balról, hogy győztek. Egyszerűen nem értem, de becsülöm ezt a...
Halomban a neves márkák. Nem akarom elhinni, hogy itt minden eredeti. Ha jól meggondolom, maguk a gyártók sem képesek már megkülönböztetni az eredetit...
Vírusírás (13) ifj. Fónagy István írása Soha nem gondoltam volna, hogy meg tudok hatódni egy doboz süteménytől. Pedig őszintén bevallva, ma ez történt....
Megvagyok lőve. Béna kacsa lettem. Szörnyű, arra ébredtem, hogy nincs internet hálózat. Nem tudok levelezni, képtelen vagyok intézkedni, frissiteni a gráfot. Senkit nem...
Ózdon már kilenc éves múltra tekint vissza a „Diákok a Biztonságért” elnevezésű akció. Az elmúlt években a helyi strand területén szolgálatot teljesítő tanulók...
A Velünk a Város politikusa képtelenségnek nevezte, hogy magánparkolók létesültek volna a Petőfi utcán, mivel az ingatlan önkormányzati tulajdonban van. „Nem igaz, hogy...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Kardiovaszkuláris Centrumában – egy korábban pályázati forrásból beszerzett céleszköz alkalmazásával, több szakma együttműködésével -, sikeres...
Mentsük meg a miskolci repülőteret. Végóráit éli a zöld bázis. Aggódnak a klubtagok, a repülés szerelmesei. Az országban egyetlen olyan nagyváros sincs amelynek...
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottsága – Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról...
Veres Pál polgármester vezetésével péntek délután megalakult Miskolc közgyűlése. A 28 tagú testület Varga Andreát választotta alpolgármesternek. A miskolci közgyűlés 27 önkormányzati képviselőből...
A Miskolci Törvényszék tanácselnöke a lemondott Szabó Péter helyébe lép. A tizenöt fős testület 13 igen és 1 nem szavazat mellett Pecsenye Csabát, a...
Nos, a mai jegyzetemben, az Északban az átlátszó dosszié címmel a volt üveggyár nem éppen egyszerű viszontagságairól írok. Ajánlom mindenkinek – mint kiderül...
Obama családostul kiruccant. Kirándult, kedve szottyant sétálni egyet a Central parkban. Irigylem. Magam is elbóklásznék ott. Megbámulnám az arra kocogó hírességeket és rájuk...
BIZALMAS IRATOK MEGSEMMISÍTÉSÉBEN SEGÍT A MIREHU A hulladékgazdálkodási cég új szolgáltatása nemcsak hasznos, hanem környezetbarát is. (x) A vállalkozásoknak és az intézményeknek nyújt...
Elmondta, szerinte miért fontos leváltani a Fideszt és Csöbör Katalint, és elárulta, amennyiben győz, a szabadon maradó posztjára a Jobbik szeretne-e újra jelöltet...