Avi/ujkelet.live
A háború 425. napja, északi front: Öt izraeli a déli Arad városából illegálisan bement Libanonba a nap folyamán, közölte a rendőrség.
A hadsereg jelentette, hogy öt gyanúsítottat vett őrizetbe Libanonban, a rendőrök a határhoz mentek és átvették őket kihallgatás céljából.
,,A gyanúsítottakat jelenleg kihallgatják, és a nyomozás eredményei alapján döntenek az ügyükben folytatott jogi eljárás folytatásáról” – közölte a rendőrség.
A rendőrség felhívta a figyelmet, hogy az illegális határátlépés négy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Libanon: Az izraeli hadsereg dróncsapást hajtott végre egy rakétavetőre Madzsdal Zun térségében, mely veszélyt jelentett Izraelre valamint megszegte az Izrael és Libanon közötti tűzszüneti megállapodást, közölte a hadsereg este.
A csapatok továbbá hadieszközöket semmisítettek meg a dél-libanoni Khiam, asz-Szawana és Ajtarun térségében.
Déli front: A 401. páncélosdandár folytatja műveleteit az észak-gázai Dzsabalia szívében, a 162. hadosztály parancsnoksága alatt.
A csapatok terror-infrastruktúrákat semmisítenek meg és sok terroristát likvidálnak közelharcokban és légicsapások irányításával.
Terroristák likvidálása a 401. dandár irányításával:
A múlt héten az erők egy bombagyártó laboratóriumot lokalizáltak egy lakóházban, ahol gyártásához szükséges alkatrészeket valamint gránátokat találtak.
Optimizmus: Iszrael Katz védelmi miniszter szerdán a Tel Nof légibázison tett látogatása során azt mondta, hogy ,,van esély arra”, hogy valóban létrejöjjön egy túszalku a Hamásszal.
,,A legfontosabb dolog ma a háborúban, hogy hazahozzuk a túszokat. Ez a legfőbb cél, ami előttünk áll, és minden módon azon dolgozunk, hogy ez megtörténjen” – mondta hivatala közleményében. ,,A Hamász nevű szörnyű szervezetre nehezedő nyomás egyre növekszik, és megvan az esélye, hogy ezúttal valóban előmozdíthatunk egy túszalkut”.
Hamász: A Reuters által megtekintett belső közlemény szerint a Hamász terrorszervezet közölte, hogy információi vannak arról, hogy Izrael a gázai Nuszeirat menekülttáborban júniusban végrehajtotthoz hasonló túszmentő akciót szándékozik végrehajtani, és azzal fenyegetőzött, hogy „semlegesíti a foglyokat”, ha ilyen műveletre sor kerül.
A Hamász november 22-én kelt belső nyilatkozatában azt mondta a terroristáinak, hogy ne foglalkozzanak az utasítások követésének következményeivel, és kijelentette, hogy Izrael a felelős a túszok sorsáért.
Trump: Donald Trump megválasztott elnök szerdán bejelentette, hogy kinevezi Adam Boehlert a túszügyi különleges elnöki megbízottá, két nappal azt követően, hogy követelte, hogy a Hamász terrorszervezet engedje el a Gázai övezetben fogva tartott túszokat hivatalba lépéséig.
Boehler, aki jelenleg a Rubicon Founders egészségügyi befektetési cég vezérigazgatója, részt vett az Ábrahám Egyezmények tárgyalásaiban, és segített vezetni a tálibokkal folytatott amerikai tárgyalásokat Trump első kormánya idején.
Boehler az Atlantic Council igazgatótanácsának tagja, és tagja az Egyesült Államok Holokauszt Emléktanácsának is.
Trump nemzetbiztonsági tanácsadója, Mike Waltz a mai nap folyamán találkozik Ron Dermer stratégiaügyi miniszterrel, jelentette a Walla hírportál. Várhatóan megvitatják a túszok szabadulását lehetővé tevő megállapodás elérésére tett erőfeszítéseket, valamint az iráni fenyegetést.
A 12-es csatorna szerint Trump meglepődött, amikor Jichák Herzog elnök a múlt hónapban telefonbeszélgetésük során közölte vele, hogy a 101 túsz fele még mindig életben van. Trump korábban állította, hogy tudomása szerint a többségük halott.
Trump egyik közeli tanácsadója felhívta Joáv Gallantot, akit Netanjahu novemberben elbocsátott, hogy megérdeklődje, mit tud a túszokról. A csatorna a lépést Trump csapatának azon erőfeszítései részeként értelmezte, hogy alternatív forrásokból tiszta képet kapjanak a helyzetről.
The post Frontok és Trump akcióba lép a túszok ügyében first appeared on Új Kelet Live.