Avi/ujkelet.live
A háború 439. napja: Binjámin Netanjahu miniszterelnök megígérte Austin Tice amerikai újságíró édesanyjának, hogy az Izraeli Védelmi Erők nem hajt végre légicsapásokat Szíria azon területein, ahol Tice tartózkodhat, a Walla hírportál birtokába került levél másolata szerint.
Az Aszad-rezsim bukása után családja, az Egyesült Államok kormánya és magán nem kormányzati szervezetek nagy erőkkel újraindították Tice keresését, akit 12 éve raboltak el Szíriában.
- A Biden-kormány azt mondta, hogy azzal a feltételezéssel dolgozik, hogy Tice életben van, és az Aszad-rezsim fogságában volt Szíria számos fogolytáborának egyikében.
Az Aszad-rezsim megdöntése után több ezer foglyot engedtek ki – köztük legalább egy amerikai állampolgárt, akit egy szíriai börtönben tartottak fogva.
- A Biden-kormány, Tice családja és a kutatásban segédkező civil szervezetek remélik, hogy a börtönök megnyitása – és a szíriai titkosszolgálatok újonnan megnyílt archívuma – fényt deríthet a hollétére.
Az elmúlt két hétben Izrael masszív légicsapások hullámát hajtotta végre Szíria-szerte, hogy kivonja forgalomból a szíriai katonai fegyverrendszereket és fegyverraktárakat.
- Debra Tice, Austin édesanyja kedden levelet küldött Netanjahunak, mondván, hogy ,,hiteles információi vannak” arról, hogy fiát egy Damaszkusz melletti börtönben tartják fogva.
- Arra kérte Netanjahut, hogy szüneteltesse a bombázást, hogy a mentőcsapatok eljussanak a helyszínre.
,,Biztos lehet benne, hogy Izrael és hírszerző ügynökségei teljes mértékben koordinálnak az illetékes amerikai hatóságokkal az ügyben, és az Izraeli Védelmi Erők nem aktív azon a területen, ahol Austin tartózkodhat” – írta Netanjahu Tice édesanyjánal december 17-én keltezett levelében.
- Egy izraeli tisztviselő azt mondta, hogy az Egyesült Államok és az izraeli kormány között folyamatos az együttműködés és a koordináció Tice ügyében, az elmúlt hetekben is.
ראש הממשלה בנימין נתניהו הבטיח לאמו של העיתונאי האמריקני אוסטין טייס שנעדר בסוריה כי צה”ל אינו מבצע תקיפות אוויריות באזורים במדינה שבהם הוא עשוי להיות מוחזק. הפרטים בכתבה שלי ב-@WallaNewshttps://t.co/5eHNvV5qVF pic.twitter.com/yOdTtIWl2I — Barak Ravid (@BarakRavid) 2024. december 18.
Nizar Zakka, a Hostage Aid Worldwide alapítója és elnöke, aki nagyon közel áll a Trump-kormány magas rangú tisztviselőihez, néhány napja érkezett Szíriába, hogy Tice után kutasson.
- Zalka azt nyilatkozta a Wallának, hogy örömmel hallott Netanjahu Tice édesanyjának tett ígéretéről, de figyelmeztetett, hogy hasonló elkötelezettség volt a Gázában fogva tartott és izraeli légicsapások során megölt izraeli túszok családjainak.
- Zakka szerint az izraeli bombázás megnehezíti csapata és mások erőfeszítéseit Tice felkutatására.
- ,,Néhány helyet, melyet Damaszkusz környékén meglátogattunk, egy nappal később az Izraeli Védelmi Erők bombázta. Ez megnehezítette a munkánkat itt” – mondta.
- ,,A HTS egyre szkeptikusabb, és egyre nehezebb eljutni a szíriai katonai bázisokra” – tette hozzá Zakka, utalva a most Szíriát irányító iszlamista csoportra.
Emlékeztető: Az Izraeli Védelmi Erők azt az utasítást kapta a politikai körtől, hogy maradjon legalább egy évig – 2025 végéig – a szíriai Hermon térségében, jelentette az izraeli média szerdán.
A kitűzött időpont mögötti helyzetértékelés szerint addigra stabilizálódik a politikai-biztonsági helyzet Szíriában, és tudni lehet majd, lesz-e olyan entitás az országban, amely tiszteletben tartja az 1974-es haderőket szétválasztó megállapodásokat, képes érvényesíteni annak pontjait és megakadályozni az ország elleni terrorista tevékenységet.
Netanjahu miniszterelnök tegnap a szíriai Hermon-csúcson helyzetértékelést tartott a védelmi miniszterrel, a Sabak belbiztonsági szolgálat igazgatójával, a vezérkari főnökkel és az izraeli hadsereg magas rangú tisztségviselőivel.
Netanjahu a helyszínen a médiának adott nyilatkozatában megismételte, hogy Izrael a területen marad, „amíg nem sikerül egy másik megállapodást találni, amely garantálja Izrael biztonságát”.
„53 évvel ezelőtt itt voltam a Szajeret Matkalos katonáimmal” – jegyezte meg a miniszterelnök. ,,Ez a hely nem változott, ugyanaz a hely, de jelentősége Izrael biztonsága szempontjából csak megerősödött az elmúlt években, és különösen az elmúlt hetekben az alattunk zajló drámai eseményekkel itt, Szíriában”.
Netanjahu szerint „mi fogjuk meghatározni a legjobb megoldást, amely garantálja biztonságunkat”.
Baraa Abd al-Rahman szír újságíró, aki Damaszkuszban tartózkodik, és találkozott a szíriai lázadók vezetőjével, Ahmed al-Saraával, avagy Abu Muhammad al-Dzsolanival és embereivel, tegnap azt nyilatkozta az izraeli KAN közszolgálati műsorszolgáltatónak, hogy az volt a benyomása, Al-Dzsolani tanácsot kapott, hogy egyelőre mérsékelten nyilatkozzon Izraellel kapcsolatban.
,,Nagyon fontos kijelentéseket tett Ahmed al-Saraa úr, a katonai műveletek parancsnoka és az új kormány vezetője” – mondta Abd al-Rahman -, ,,amikor arról beszélt, hogy nem engedjük meg a Golán-fennsík határán lévő szíriai terület felhasználását semmilyen katonai akció végrehajtására a szomszédos országok, és különösen Izrael ellen.”
,,Ma Ahmed al-Saraa szavai kötik a szíriai népet, és nem áll szándékában terrortámadást végrehajtani sem az izraeli határon, sem a szomszédos országok határán.” A KAN szerint a dél-szíriai helyi lázadók Aszad bukása után üzenteket küldtek Izraelnek, miszerint őrizni fogják a határt.
Al-Dzsolanit idézték az elmúlt napokban, mondván, ,,Szíriát köti az Izraellel 1974-től, a jom kippuri háború után kötött, haderőket szétválasztó megállapodás”. Ugyanakkor sürgette a nemzetközi közösséget, hogy gondoskodjanak arról, hogy Izrael is elkötelezett legyen a megállapodás mellett, mivel az új rezsimnek nem tetszik a szíriai területeken folytatott izraeli tevékenység.
The post Netanjahu megígérte, nem bombáznak ott, ahol az amerikai újságíró lehet first appeared on Új Kelet Live.