Avi/ujkelet.live
A háború 475. napja: A koalíciós képviselők tegnap megbuktatták a törvényjavaslatot, mely egy állami vizsgálóbizottság felállítására szólít a 2023. október 7-i események kivizsgálására.
A szavazás előtt a törvényjavaslat mögött álló Orit Farkas Hacohen, a Nemzeti Egység pártból megpróbálta több héttel elhalasztani a vitát az Október Tanács Családok Fórumának kérésére, amely több mint 1100 gyászoló családot foglal magába, akik elvesztették szeretteiket a háborúban.
Mivel a törvényjavaslat nem ment át, hat hónapig nem lehet ismét szavazásra bocsátani.
A tanács azt kérte, hogy „[a szavazás napján] találkozhassanak és beszélhessenek a koalíciós parlamenti képviselőkkel, a szemükbe nézzenek, és közvetlenül a szavazás előtt közvetítsék nekik üzenetüket”. A koalíció azonban elutasította a halasztási kérelmet, és követelte, hogy még aznap tartsák meg a szavazást.
A Nemzeti Egység válaszul azt mondta, hogy a koalíció ,,ártott Izrael biztonságának, a gyászoló családoknak és a túszok családjainak. Izrael népe nem bocsát meg a koalíciós képviselőknek. Az ország történetének legnagyobb katasztrófáját vizsgáló állami vizsgálóbizottságot létre fogják hozni.”
Az Október Tanács a kneszet-szavazást ,,szégyenletesnek és gyalázatosnak” nevezte, mondván, hogy az ellene szavazó parlamenti képviselők ,,megszentségtelenítették az október 7-i áldozatok emlékét, és újabb október 7-ét hoznak ránk”.
Hozzátették: ,,A kudarc kivizsgálása nem csak a gyászoló családok, hanem az egész ország érdeke.” Megígérték továbbá, hogy addig folytatják a harcot, amíg meg nem alakul a bizottság.
A közvélemény-kutatások szerint a nyilvánosság túlnyomó többsége támogatja egy állami vizsgálóbizottság felállítását, azonban a Binjámin Netanjahu miniszterelnök vezette kormány inkább egy általuk kinevezett politikai bizottságot akar létrehozni, mely minden felelősséget a hadseregre hárítana.
Sorkatonaság: Gil Limon főügyész-helyettes szerdán a kneszet Külügyi és Védelmi Bizottsága előtt azt mondta, hogy az ultraortodox férfiak besorozási terve, amelyet Iszrael Katz védelmi miniszter terjesztett elő, nem foglalkozik az izraeli hadsereg szükségleteivel.
A maga részéről a hadsereg Állomány Igazgatóságának vezetője, Dado Bar Kalifa vezérőrnagy a meghallgatáson azt mondta, további 6000-7000 harci katonára van szükségük, így az ultraortodox férfiak behívása „egyértelmű műveleti szükséglet”.
Az ultraortodoxok besorozására ,,sokkal hatékonyabb szankciókra” lenne szükség, amelyek érintenék az egyént, ha az izraeli hadsereg teljesíteni akarja a sorkatonai célokat.
Bar Kalifa szerint a hadsereg „hatalmas erőforrásokat” fektet be az ultraortodox férfiak besorozására irányuló erőfeszítésekbe, de ez nem lesz elegendő, ha nem párosulnak erősebb szankciókkal.
A hadsereg korábban közölte a bizottsággal, hogy feltéve, hogy megkapja a szükséges forrásokat, 2026-tól „korlátozás nélkül” tudja integrálni az ultraortodoxokat.
Katz védelmi miniszter azonban azzal érvelt, hogy ez nem praktikus, és ehelyett a hadseregbe besorozott ultraortodoxok számának fokozatos növelését szorgalmazta.
A Katz által benyújtott törvényjavaslat szerint 4800 ultraortodox férfit soroznak be a törvényt követő első évben, és 5700-at a második évben. Katz a harmadik évtől kezdődően nem határozna meg konkrét kvótát. Az újoncok száma azonban fokozatosan növekszik, és hét éven belül eléri a körülbelül 7000-et.
Jelenleg 80 000 jesiva diák van, akik elérték a hadköteles kort, és nem sorozták be őket.
Katz felsorolt két vitán fölüli kritériumot, amelyeknek minden, a témával foglalkozó jogszabálynak meg kell felelnie ahhoz, hogy elnyerje a támogatását: az ultraortodoxok „valódi és jelentős szolgálatot végezzenek, miközben megőrzi életstílusukat”, és hogy az új politikák megőrizzék a „Tóra világát”, az ultraortodox társadalom gerincét alkotó teljes „munkaidős” jesivák hálózata.
,,A [Katz] miniszter által bemutatott hadkötelezettség terjedelme, valamint a sorozás üteme nem felel meg a hadsereg igényeinek, amikor haderő felépítéséről van szó” – mondta Limon. ,,Az alapelvek nem jelentenek garanciát arra, hogy jelentős változás lesz a terepen.”
Limon hozzátette, Katz a többszöri kérés ellenére megtagadta, hogy átadja a főügyésznek a témában készülő jogszabály tervezetét.
The post Az ellenzék nagyot hibázott és nő a feszültség a sorkatonai törvény körül first appeared on Új Kelet Live.