ujkeletlive
Witkoff a túszalku mindhárom szakaszának megvalósítását szeretné elérni
Donald Trump elnök közel-keleti megbízottja, Steve Witkoff újabb közel-keleti útjának első állomásán, kedden Rijádban folytatott tárgyalásokat Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökössel, illetve Mahmúd Abbász tanácsadójával, Husszein al-Sejkkel – erősítette meg a Fehér Ház.
Ezt követően Witkoff tegnap érkezett Izraelbe, és legalább 15 éve először amerikai tisztviselőként látogatást tett az övezetet kettévágó Necarim-folyosón. Visszatérve Gázából, ahová elkísérte Ron Dermer stratégiaügyi miniszter, találkozott Binjámin Netanjahu miniszterelnökkel. A Kan közszolgálati csatorna tegnap esti híradása szerint, Witkoff azt a washingtoni üzenetet közvetítette a miniszterelnök felé, miszerint az amerikaiak együttműködnek a közvetítőkkel annak érdekében, hogy a Hamásszal kötött megállapodás megvalósuljon, amit Netanjahunak politikai értelemben kell biztosítania. A héber média jelentései szerint Izraelben megkezdődtek a tárgyalások az ügylet második szakaszáról, amelyet hivatalosan a 16. naptól, azaz jövő héten kell elkezdeni a közvetítőkkel, és amelynek megvalósulása esetén minden túsz kiszabadulna, és véget érne a háború.
Az első fázis menetrendjének megfelelően a Hamász tegnap átadta a ma hazatérő túszok listáját – Agam Berger, az utolsó fogságban lévő katonalány, Arbel Jehud, akinek szabadon engedése közel egy hetet késett, és ami a Hamász részéről a megállapodás megszegésének számított. Ezenkívül a 80 éves is hazajöhet, aki október 7-én Nir-ozi otthonában volt élettársával, Efrat Katz-cal, valamint Efrat lányával, Doron Katz-Asherrel és annak két fiatal lányával. Amikor a Hamász terroristák bementek a házba, Mozesz kijött a védett szobából, hogy beszéljen velük, de fogságba került. Később a nap folyamán egy másik terroristacsoport elvitte a többieket. Efrat Katz az izraeli hadsereg és a Hamász kereszttűzében vesztette életét. Mozesz volt feleségét, Margalit Mozeszt szintén túszul ejtették, az első túsz alku során szabadon engedték Katz-Asherrel és gyermekeivel együtt 2023. novemberében.
A három izraeli túsz mellett, a terrorszervezet várhatóan öt thaiföldi állampolgárt is szabadon enged, akiket szintén október 7-én raboltak el a határ menti településekről.
Szombaton újabb három, 50 évnél idősebb és életben lévő férfi szabadulhat, és így tovább az első szakasz minden szombatján a megállapodás szerint engednek el túszokat. Az első fázisban szereplő 33 fogvatartott közül, a Hamász szerint 26-án vannak életben, ami megegyezik az izraeli hírszerzési információkkal.
Az amerikai vezetés részéről ugyan támogatott második fázis, ami a háború befejezését és a fennmaradó túszok hazatérését jelentené, a Witkoff által is említett politikai ellenállás miatt azonban nem tűnik megvalósíthatónak.
Trump elnök közel-keleti megbízottjával való megbeszélés közvetlenül washingtoni útja előtt történt.
A Miniszterelnöki Hivatal kedd este erősítette meg a jövő hét keddre bejelentett hivatalos látogatást Trump meghívó levelére hivatkozva, amely megjegyzi, hogy Netanjahu személyében az első külföldi vezető, akit az elnök második hivatali beiktatása után meghívtak a Fehér Házba.
A meghívó levélben Trump hangsúlyozza a látogatás célját, miszerint – „várom, hogy megvitassuk, hogyan hozhatunk békét Izrael és szomszédai között, valamint a közös ellenségekkel szembeni erőfeszítéseket.”
Hivatalának korábbi közleményével ellentétben, úgy tűnik, hogy Netanjahu meghosszabbítja washingtoni látogatását, így nem jövő héten csütörtökön tér vissza, hanem majd a szombat kimenetele után.
Az eredetileg tervezett menetrenddel ellentétben, az újságíróknak küldött közlemény szerint az utazás végső időpontja még nem végleges, és a vasárnapi indulás előtt fogják frissíteni.
Az utazásról a miniszterelnök ügyvédei értesítették a bíróságot, és jövő hétre tervezett tárgyalásának elnapolását kérvényezték, hivatkozva az amerikai elnök meghívására. Az ügyészség beleegyezett a halasztásba, azzal a feltétellel, hogy Netanjahu hazatérését követően hosszabb ideig tartson a meghallgatás, vagy további tárgyalási napokat iktassanak be.
Politika
Háredi sorozás: ultimátum kontra-rekontra
Az ultraortodox politikusok türelme fogytán a semmilyen előrehaladást nem mutató, úgynevezett háredi sorkatonai szolgálat alóli felmentésre vonatkozó törvényt illetően, Árje Deri [Sász] ultimátumot jelentett be, mondván, hogy az említett jogszabály két hónapon belüli megszavazása nélkül választásokhoz folyamodnak.
Deri, továbbá kijelentette – „az egy dolog, amikor a baloldal kampányt folytat a Tóra-tudósok ellen, hogy megbuktassa a kormányt – ezt talán megértem, de amikor a nemzeti vallásúak, a saját szektorunkból, részt vesznek ebben a gyűlöletkampányban – ők maguk fogják a jobboldali kormány bukását előidézni. Negyven éve vagyok a politikában, a jobboldal soha nem jeleskedett politikai bölcsességben. A jobboldal ellensége mindig is maga a jobboldal volt, amely rövidlátás miatt buktatta meg a jobboldali kormányokat. Ez sajnos újra és újra megismétlődik,” – közölte a szefárd ultraortodox párt vezetője.
A háredi vallási vezetők követelései – közel másfél éve tartó háború közepette, a közvélemény elutasítása mellett a koalíció soraiban sem igazán támogatott. A leköszönő Herci Halevi vezérkari főnök az elmúlt hónapok során számtalanszor kért több katonát, mondván, hogy legalább 10000 harcos hiányzik az állományból. Ejál Zamir vezérőrnagy, akkoriban a hadsereg helyettes főnöke volt, már 2021-ben arra figyelmeztetett, hogy a védelmi erőknek harcosok kritikus tömegére van szüksége.
A Sász fenyegetésére Becalel Szmotrich [Vallásos Cionizmus] hasonló ultimátumot helyezett kilátásba, mondván – „nagyon remélem, hogy sikerül egy jó törvénytervezetet elfogadnunk, amely teljesen megváltoztatja a valóságot és bevonja az ultraortodoxokat a hadseregbe, mert szükségünk van rájuk. Ez egyszerűen egzisztenciális, biztonsági, nemzeti szükséglet,” – mondta a pénzügyminiszter, majd hangsúlyozta, miszerint – „most van szükségünk rájuk. Nem tudunk mit tenni, nem kicsi és okos hadseregre, hanem nagy, okos, agresszív, halálos hadseregre van szükségünk.”
Szmotrich, továbbá arra figyelmeztetett, hogy a sorozás kérdésében nem hajlandó hajlandó engedményeket tenni, ugyanakkor azt reméli, hogy sikerül egy jó törvénytervezetet, és a költségvetést is összehozni, ugyanakkor hangsúlyozta, ha nem születik megállapodás, „nem leszünk hajlandóak kompromisszumot kötni. Ha hajlandóak lennénk mindent eladni, akkor már régen meglett volna a törvénytervezet, de nem vagyunk hajlandóak. Háredi testvéreinknek és partnereink felé valódi követelést üzenünk a változásra, és arra, hogy vegyenek részt azon hatalmas micvában – nemzeti, cionista, zsidó, erkölcsi, etikai, minimális kötelezettségben, hogy vállalják a biztonság terhét.”
Végezetül megjegyezte, hogy ha mégsem sikerül megállapodni, akkor úgy is lehet dönteni, hogy egyszerűen elfogadják a költségvetést és feloszlatják a parlamentet. Szmotrich ezúttal arra utalt, hogy amennyiben a költségvetés megbukik új választásokat kötelező kiírni, míg Itamar Ben-Gvir esetében, aki frakciójával kilépett a kormányból, még van visszaút, és nem kell feloszlatni a plénumot.
A Sász ultimátumát a hasonlóan érdekelt askenázi ultraortodox Jahadut HaTora frakció Degel Hatora szövetségese próbálta mérsékelni.
„A kormány stabil, és leküzdötte a nem is olyan egyszerű kihívásokat. Vannak, akik azt akarják, hogy megbukjon, de ez nem fog megtörténni,” – közölte Uri Maklev miniszterhelyettes, hangsúlyozva, hogy – „létezésünk titka, még a nehéz időkben is, mindig is a zsidó nép egysége volt és lesz.”
The post Witkoff a túszalku mindhárom szakaszának megvalósítását szeretné elérni first appeared on Új Kelet Live.