
Tisztelt Címzettek,
ahogy mondani szokás, figyelem megrázó történet képsorai elevenednek meg , gyengébb idegzetűek is tanulhatnak milyen az amikor egy magasszintű bűnpártolás kalákában történik. Lásd hogyan lehet egy rendőrezredest rossz írányba befolyásolni és már a hasonló ügyben lebukott rendészeket bevédeni.

Lassan hetedik éve küzdök az igazamért. Teljesen ártatlanul felbujtott hamis tanúk rágalmazása alapján ítéltek el a közelmúltban. Csak azért mert Búzásné Faragó Edit volt vizsgáló nem talált ellenem tanúkat ezért törvénytelenül tanúkat rendelt Kovács László Csabától a miskolci önkormányzati rendészet vezetőjétől. Sunyi egy húzás volt attól a személytől rágalmazókat rendelni, aki saját bevallása szerint az általa közzétett lejárató, mocskolódó írásai alapján jelentkeztek erre a misszióra. Persze a rendőrségen már ezt letagadták, de a nyomozati cselekményben ezek a tények szerepelnek.

Közben ki tudja miért maga a támadóm, akinek csak két nap elteltével jutott eszébe, hogy őt lelövéssel fenyegettem és miközben lefogta a felkarjaimat én hidegvérrel kivettem a zsebemből a pisztolyomat, hogy mellmagasságból rátartsam. Mert csuda ügyes vagyok, hetven évesen még ennél különösebb cirkuszi mutatványokra is képes lennék.
Az a Szabó Krisztián volt rendész,a megtámadóm nemrégiben meglepett egy elektronikus levéllel, ebben egy önvallomást tett. Megírta, pontosan idézem, csak hárman tudjuk mi történt ott a nagy posta előtt és feltárta, a tanúkat nem ő bujtotta fel, hanem a főnöke. Ő csak Soltész Edina és Petróczy Attila elérhetőségét vitte be a kapitányságra.
A tárgyaláson, a törvényszéken a sportember felsült hazugsága miatt kizárták, de különös módon máig nem gyanúsították meg hamis tanúzása okán. Mert Tóth Viktor a vármegyei főkapitányság alezredese védelmében vette, azzal, hogy a tanúskodás törvényes kötelezettség. Azóta is keresem, hol van az a cikkely, amely szerint rágalmazás is ebbe a körbe tartozik. Ha nem találjuk, akkor ez bizony egyszerű hivatali hatalommal való visszaélés, amely bűnpártolás gyanújával párosul. Miután ezzel maga is tisztában van még a telefonon való kommunikációt is kerüli.
A klasszikus krimi rajongók és az amerikai bírósági filmek kedvelői megszokták, hogy az ilyen rendkívüli utolsó pillanatokra időzített önvallomások megváltoztatják az esküdtek véleményét. Magam is egy megkésett heppi endre számítottam, de hiába. Összezárt a rendőrség, az ügyészség és a bíróság és nem akarják meghallani Szabó Krisztián őszinte beismerő írásos vallomását. Hiába küldtem el a megfelelő személyeknek máig sem történt semmi, nem idézték be, hogy józanul fogalmazott e. Ha mégis Tóth alezredes úr bátorságot venne, és meghallgatná, képes lenne erre is azt állítani, nem érdekli, mert ez csak egy magánvélemény. Erre is volt példa, amikor a rendészet jogtanácsos nője elárulta rögzítették a diszpécser központban a velem szembe történt jogtalan intézkedést. Hiába mondtaa jogász hölgy, a laptopját, amelyen ott volt a felvétel erőszakkal elvették tőle, mint a mobilját is.

Miközben a sebeimet napi rendszerességgel nyalogatom, rendezem a tragédiámmal kapcsolatos iratokat szemem elé került dr. Komáromy Zsolt főügyész úr 2018 januárjában kelt határozata. Ebben azért hosszabbítja a velem szembeni nyomozás határidejét, mert a tényállás hiánytalan felderítése érdekében további nyomozási cselekmények – így különösen szembesítések !!!!!– szükségesek. Szerinte a fentiek elmaradása a vádemelés kérdésében történő döntés elháríthatatlan akadálya ez. Máig sem tudom, legfeljebb sejtem tartanak az igazság megismerésétől ezért minden szembesítésről elzárkóznak.

Hogy milyen igaza volt. Megjegyzem ezek a szembesítések elmaradtak. Illetve csak részben valósultak meg. Például az egyes számú felbujtott hamis tanú kiemelt védelemben részesült. Vele már csak a bíróságon találkozhattam, ahol olyan hazugságokkal jött elő, hogy ő egy hosszú világos klasszikus Colombo ballonban látott, szerinte a farmerom hátsó zsebéből rántottam elő a pisztolyomat és a puffanás zajára úgy megijedt, hogy elszaladt.
Ott a tárgyaláson elhitték neki, egyedül járt arra és mindent látott hallott, s ez annak dacára történhetett meg, hogy a bírók előtt ott volt a rabosított képem. Rövid barna dzsekiben és nem farmerban feszítek. Sajnos az ítélet kihirdetése után derült ki, hogy a hazudós hölgy az általam ismert élettársával Kisvárkonyi Csabával jártak arra. a párja leleplezte a rendőrségen is, hogy mire odaértek már a földön feküdtem és a hátamon térdelt a két egyenruhás, akkor zsebeltek ki. Hangfelvétel is van erről.
A másik tanú, akit kizártak már a kapitányságon is leleplezte önmagát, végül videóra vették a szembesítést, majd a felvétel neki nem tetsző részét a rendőrnő, név szerint Búzásné Faragó Edit elsikkasztotta, mint ahogyan a szemközti mélygarázs eredeti videójából is eltűntek a legszaftosabb részletek. S bár a vármegyei főkapitány úr is meglepődött ennek hallatán nem akarta elhinni, hogy azért történhetett meg, mert nem volt megfelelő méretű adathordozójuk. Ennek ellenére mégsem segített, hogy az elsődleges felbujtóval szembesítsenek.

Dr. Komáromi Zsolt főügyész úr sem tudta elérni, hogy T. J. urat, a főrabbit és a zsidó hitközség elnökét meghallgassák és megtörténjen a szembesítés az akkori kapitányságvezető úrral. Aki már egyszer nemcsak nekem feltárta az okát miért kellett nekik életem árán is bevédeniük a rám támadókat. Mint ahogyan Kovács László Csabával sem jött létre egy szembesítés pedig neki köszönhetem, hogy elárulta miért is támadtak meg és mi volt az oka, hogy erőszakkal akartak velem aláíratni egy kitöltetlen másolt szabálysértési feljelentőlapot. Ő lenne az az aduász, aki magyarázattal szolgálhatna, hogy mint feljelentő miért jelentkezett a védelem tanújának. Ez tényleg érdekes lehet.

Debreceni regionális ügyészség. Iktatószám 3. Nyom.421 /2020. Aláírta dr. Göncz Sándor főügyész, aki ügy szüntette meg a vizsgálatot a feljelentésem ügyében, hogy a szembesítéseket elhárította. Jeleztem, hogy az előállításom igazolásán az a Szántó Krisztián őrnagy neve szerepel aláíróként, aki semmit nem is tudott erről. Erre válasz, hogy az eredetin már helyesen Enyedi Sándor neve olvasható. Érdekes, hogy a másolat és az eredeti nem egyezik meg. Miért is? Majd a folytatásban már az rendőri előállítás jogszerűségéről ír szóba sem kerül, milyen alapon korlátozták a személyi szabadságomat maguk a rendészek.

Göncz úr szerint ennek nincsen jelentősége annak sem, hogy bántalmazásomat követő félórán belül kiállítják az igazolást, jogszerűen zajlott a fizikai kényszerintézkedés.
Gönczi úr megtehette volna, hogy szembesít Búzásnéval aki, saját bevallása szerint az események után hat hónappal fontolgatja, kihallgatja a mélygarázsban dolgozókat és azt hazudja, hogy le akarta menteni az ott készült felvételt. Ami tömény hazugság, négy nappal később a törlés előtti percekben nekem kellett kierőszakolnom az átvételt. Ő nem is tudott erről vagy ami még rosszabb nem akarta, hogy megtalálják. Nem igaz, hogy nem volt értelme ennek, hiszen jó minőségben látszik a felvételen, az egyes számú általa védelmezett kedvence a párjával feltűnik, ahogy az események után kettesben ballagnak a posta felé. Letagadja. Hogy kifogásoltam az első napi kényszervallatást – közölték, ha nem tekintek, el az ügyvéd jelenlététől mehetek vissza az előzetesbe éjszakázni. Ezt a világon mindenütt kényszervallatásnak hívják.
Szóval ez így megy Miskociában, ahol, ha nem tetszik a bírósági tárgyalás menete hihop lecserélik a bírónőt. Majd megpróbálják megmagyarázni – legalább három egymástól eltérő indoklással. A negyediket nem osztották meg velem – gondolom, ebben lehet az igazi. Hogy a támadóimat – akiket időközben már hasonló ügyben elkaszáltak velem szembe be kell védeni. Mert ez a felsőbb ukáz. Jegyezzék meg Tőzsér Ildikó bírónő precends értékű kiszólását – írásbeli indoklásban leszögezi – a rendésznek is lehet rossz napja. Feltételezem, hogy ilyenkor bármit megtehetnek a polgárokkal. Bántalmazhatják, megbilincselhetik, és ha szükséges hamis tanúkat is felbujtathatnak, hogy megkönnyítsék a rendőrség és a bíróság fáradtságos munkáját.
Hogy folyamatosan levelezek a legfőbb ügyészséggel és a központi nyomozó ügyészséggel , az országos rendőr főkapitánnyal és a bíróság illetékes vezetőivel kiváló, szórakoztató program. A mi utcánkban már csak e miatt jár a postás. Hitegetnek, bolondítanak mondván vagy megunom vagy kinyúlok és lezárhatják az egész ügymenetet. Az eszükbe sem jut , hogy esetleg két három idézéssel és szembesítéssel rövidre zárják ezt a kálváriát. E helyett dr. Pászti Attila törvényszéki tanácselnök – kijelenti, hogy a már korábban ismert mentegetőzéseimet hiába mondom el ismét, különben szerinte a tanúk egybehangzó vallomásai megerősítik az itélet helyességét. Közben eszébe nem jut ezeket a rágalmakat csokorba kötni – egyes számú hazugsága cáfolva, a párja feldobta a rendőrségen. A kettes számút kizárták a törvényszéken pedig az elsikkasztott videórészletét még nem is láthatták. Majd volna egy antiszemita felhanggal beerőltetett harmadik aki orvosilag vak és süket és szemüveg és tanúk nélkül íratták alá vele amit nem soha nem mondott. A rendőrségen.
Jó tudni, két éve a legfőbb ügyész utasítást adott egy meghallgatásra Budapesten a központi nyomozó főügyészség kazamatájában. Pontosan hat órán át folyt a négy kamera előtti meghallgatás. Németh Mészáros Gyula doktor úr óránként rendelt el egy pár perces szünetet majd késő este azt ígérte megkaphatom a felvételt. E helyett megküldték Debrecenbe ahol máig sem történt semmilyen szembesítése nyomozás. Ha bárkire alaptalan terhelő vallomást teszek bizonyára már lábbilincsben visznek el. Ám ha a szembesítés során feltárom a bizonyítékaimat ahangfelvételekkel akkor borul a bili . Tehát a csöndes semmitevést választották.
Szóval így állunk, a demokratikus jogállamisággal az igazságszolgáltatásban serénykedők szavahihetőségével.
Nagyrabecsüléssel, kérem mindenki ossza meg, köszönettel – a szerző