ujkelet.live
A háború 519. napja: A 2023. október 7-én a Gázai övezetbe hurcolt életben lévő túszok közül 41-et öltek meg a Vaskardok-háború során, állapította a New York Times nyomozása, melyet szombaton tettek közzé, és amelynek társszerzője Ronen Bergman, a Yedioth Ahronoth újságírója. A cikk az Izraeli Védelmi Erők nyomozásain, törvényszéki elemzéseken, valamint magas rangú izraeli tisztviselőkkel és az áldozatok hozzátartozóival készült interjúkon alapul.
A cikk szerint a túszok egy részét a Hamász terrorszervezet, másokat izraeli támadások öltek meg, a többiek halálának oka pedig ismeretlen.
A háború során Binjámin Netanjahu miniszterelnök kijelentette, hogy csak a folyamatos katonai nyomásgyakorlás vezet az összes túsz szabadon bocsátásához. Irodája nem kívánta kommentálni a ma közzétett vizsgálatot. Az izraeli hadsereg a túszok meggyilkolásának konkrét körülményeiről nem volt hajlandó nyilatkozni.
Nyilvános megállapítások és magas rangú izraeli tisztviselők nyilatkozatai szerint hét túszt végeztek ki fogvatartóik, amikor az Izraeli Védelmi Erők közeledett a fogva tartásuk helyéhez, és négy másik légicsapásokban halt meg.
Három túszt – Jotam Haim (28), Szamar Fuad Talalka (22) és Alon Samriz (26) – véletlenül öltek meg 2023 decemberében az izraeli hadsereg katonái, mert azt hitték, hogy terroristák, egy másik túsz, Szahar Baruch pedig tűzharcban vesztette életét egy mentési kísérlet során. A nyomozás szerint másik 26 túsz halálának körülményei ,,tisztázatlanok maradtak”.
Egyes esetekben a felek ellentétes állításokkal éltek. Ez a helyzet például Siri, Ariel és Kfír Bibasz esetében, akiknek holttestét két hete adták ki Izraelnek: A Hamász terrorszervezet azt állította, hogy Bibaszék halálát egy izraeli támadás okozta, de Izrael szerint fogvatartóik brutálisan meggyilkolták őket. Az izraeli Országos Igazságügyi Orvostani Intézetben végzett vizsgálatok kimutatták, hogy nincs bizonyíték arra, hogy bombázás okozta volna a halálukat. A Fehér Ház elfogadta a többek között hírszerzési anyagokon alapuló izraeli állítást, miszerint fogvatartóik nem sokkal elfogásuk után meggyilkolták őket.
Az október 7-i mészárlás során gázai terrorszervezetek 251 túszt ejtettek, izraelieket és külföldieket, többségüket élve. Azóta több mint 130 túsz szabadult két túszalku keretében. Ezenkívül a biztonsági erők nyolc életben lévő túszt és 40 holttestet hoztak haza. A Gázában még fogva tartott 59 túsz közül Izrael szerint legalább 24 életben van.
2023 novemberében a légierő megtámadta a Hamász egyik földalatti főhadiszállását, és megölt két vezető terroristát, köztük Ahmed Ghandurt. Egy hónappal később izraeli katonák átkutatták a támadás helyszínét, és megtalálták három túsz – Ron Serman őrmester, Nik Beizer szakaszvezető és Elia Toledano – holttestét, akik fulladás következtében haltak meg.
A hadsereg három, az újságnak nyilatkozó magas rangú tisztviselője szerint az izraeli hadsereg nem tudott egyértelmű hírszerzési információkat szerezni az összes túsz hollétéről, különösen a háború korai szakaszában. Ennek ellenére a támadásokat jóváhagyták, akárcsak Ghandur esetében. Vagyis nem volt információ túsz vagy túszok jelenlétéről a támadások közelében, de nem is lehetett végérvényesen kizárni ezt.
Még 2024 márciusában is, amikor az Izraeli Védelmi Erők arra a következtetésre jutott, hogy a támadás megölte Sermant, Beizert és Toledanót, hónapokig nem tájékoztatták családjaikat. Maajan Serman, Ron édesanyja nyilvános kampányt indított, hogy nyomást gyakoroljon a hadseregre, ismerje el, hogy izraeli bombázás által kibocsátott gázok okozták a halálukat. A hadereg csak szeptemberben ismerte el, hogy a három férfi halálát egy támadás okozta, de nem árulta el a halál pontos okát.
2024 augusztusának végén egy izraeli kommandós erő folytatott bevetést Gáza déli részén, hogy megkísérelje megtalálni a Hamász gázai vezetőjét, Jechíje Szinwart, annak ellenére, hogy az értekelés szerint izraeli túszokat tartottak fogva az alagútrendszerben a szóban forgó a területen. Augusztus 27-én az egyik alagútban megtalálták és kiszabadították Farhan al-Qadit. Attól tartva, hogy jelenlétük más túszokat veszélyeztethet, a csapatok felfüggesztették küldetésüket.
Három magas rangú tisztviselő azt nyilatkozta a New York Timesnak, hogy a térségben végzett tevékenységével a hadsereg a túszok életét kockáztatta, mivel a Hamász már jóval korábban megparancsolta terroristáinak Gáza-szerte, hogy öljék meg a túszokat, ha látják, hogy izraeli erők érkeznek a területre, és azt gondolják, hogy túszmentő hadműveletről van szó. Négy magas rangú biztonsági tisztviselő szerint Szinwar likvidálásának célja nagyobb prioritást kapott. Majd augusztus 31-én Szinwar helyett a katonák hat holttestet találtak, Hersh Goldberg-Polin, Eden Jerusalmi, Ori Danino, Alex Lobanov, Karmel Gat és Almog Szaruszi maradványait. A terroristák kivégezték őket egy alagút átjárójában.
A Hamász ezt követően egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat adott ki: Egy magas rangú tisztviselő azzal vádolta Izraelt, hogy megölte őket, míg egy másik arra utalt, hogy a Hamász tagjai ölték meg őket. Az izraeli hadsereg nyomozása megállapította, hogy őreik gyilkolták meg őket, amikor az izraeli katonák közeledtek a helyszínhez. Szinwart végül egy közeli területen ölték meg, amikor október 16-án véletlenül belefutott az izraeli hadseregbe.
Egy másik esetben, 2023 decemberének egyik éjszakáján az izraeli hadsereg különleges erői úgy vélték, hogy Noa Argamani kimentése küszöbön van. Három magas rangú izraeli tisztviselő szerint a katonák behatoltak a Hamász egyik búvóhelyére, és arra számítottak, hogy egy külön szobában találják Argamanit fogvatartóitól. De nem volt ott, miután Szahar Baruch-hal cserélték le, akit Be’eri kibucból raboltak el. Baruch a terroristákkal szobában kitört tűzváltásban halt meg. A Hamász később közzétett egy videót a holttestéről. Baruch maradványai még mindig Gázában vannak.
A cikk idézi Merav Szvirszkyt, Itaj Szvirszky testvérét, aki a nyomozás szerint túlélt egy izraeli légicsapást, és néhány nap múlva fogvatartói kivégezték. ,,A kormány félrevezette a közvéleményt azzal, hogy lekicsinyelte azokat a kockázatokat, amelyeket a háború jelent a túszokra nézve” – mondta. ,,Az őr [Hamász terrorista] gyilkolta meg a testvéremet, de a katonai művelet miatt lőtte le.”
Levél: Ötvenhat kiszabadult vagy kimentett túsz pénteken levelet intézett Binjámin Netanjahu miniszterelnökhöz, amelyben felszólították a tűzszüneti megállapodás végrehajtására, valamint az összes túsz szabadon bocsátásának biztosítására.
,,Az október 7-i mészárlás során elraboltak minket. Elszenvedtük azt a kínt, amit szeretteink jelenleg szenvednek. Láttuk a sötétséget, hallottuk a borzalmakat, belélegeztük a félelmet” – áll a levélben.
,,Kegyetlen kínzás, elviselhetetlen éhezés, kezelés nélküli betegségek – ez a valóságuk ebben a pillanatban. Nem vagyunk igazán szabadok, amíg ők még [Gázában] vannak. Minden perc ott pokol, minden múló pillanat egy lehetséges halálos ítélet.”
,,Ez lehet az utolsó lehetőségünk életek megmentésére, és az utolsó esélyünk arra, hogy a megölt túszokat még azelőtt elhozzuk, mielőtt elvesznek. Ne hagyja, hogy ez a lehetőség elmúljon. Izrael egész népe haza akarja hozni a túszokat – az élőket a gyógyulásért, a megölteket a megfelelő temetésért.”
„Követeljük Öntől, a miniszterelnöktől, a kabinet tagjaival és a kormánnyal együtt… hozza haza őket a gázai tűzszüneti megállapodás teljes körű végrehajtásával – egyetlen körben, késedelem nélkül.”
https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss
The post NYT: 41 túsz öltek meg Gázában a háború alatt first appeared on Új Kelet Live.