
Miskolci Járásbíróság 43.Bpk.273.
Tisztelt Dr. Pászti Gergely Bírósági Titkár úr,
Az alábbi hivatalos levélnek a tartalma zene füleimnek.
Ám mielőtt a régóta szunnyadó reményeim ébredeznének jut eszembe, hogy Dr. Perecz András bíró úr is küldött már egy hasonló tartalmú levelet az ügyészségre. Abban konkrétan meg lettek nevezve a bűnpártolással gyanúsítható személyek. Mondanom sem kell, ha annak idején ezt bejelentést a súlyának megfelelően kezelik akár már az ítélet is meglenne. Nagyra értékelem Pászti úr átiratát.
A lényeget összefoglalva semmi különös nem történt, csupán annyi, hogy 2017 novemberében teljesen alaptalanul rám támadt két miskolci önkormányzati rendész miután minden igazoltatáskor szükséges okmányomat – elmondásuk szerint készségesen átadtam. Ez viszont nem zárta ki, hogy ennek ellenére kezeimet hátrabilincselve a földre vágjanak majd kizsebeljenek, s a nyomozás során két felbujtott tanút rendeljenek a megrágalmazásomhoz.
A tények világosak egyértelműek , az egyik rendész segítséget kér a bevetési csoporttól egy személy igazoltatásához miközben már minden iratom a kezében van, jómagam pedig sokkos állapotban hetven esztendősen a novemberi járdán fekszem. Ma már mindkét felbujtott, megrendelt hamis tanú felsült. Az egyik a törvényszéken bukott le a másikat pedig a párja leplezte le a rendőrségen. Közben maga a támadóm a volt rendész is önvallomást tett, megírta a megrendelt tanúk semmit nem láthattak. Csak mi hárman – szögezi le – én és a két rendész tudhatja mi is történt a posta előtt annak idején. Ehhez képest a vádirat és az ítélet ennek a két felbujtott tanúnak a hazugságán alapul.
Tisztelt Bírósági Titkár úr,

A négyes pontban megjelölt feljelentést személyekre szabottan megküldtem az illetékes ügyészségre. Nem egyszer – vagy százszor. A képeiket is közzétettem. Ismerik is őket a bűnpártolás gyanújával megjelölteket. Talán éppen ennek okán szabotálják el a személyes , szembesítéssel kombinált nyomozást. Közben mellékelem azt a rendőrségi megrendelést amelyben csak úgy tanúkat kérnek a rendészettől. Sőt a támadóm levele is ott van már amelyben felfedi mivel jutalmazták azért mert beszállította a felbujtott rágalmazók elérhetőségét a miskolci kapitányságra.