
Rendkívül közgyűlésen határoztak a Szirma és Martinkertváros közötti kiemelt fejlesztési területre vonatkozó változtatási tilalomról, ahol mostantól tilos bármilyen építkezésbe, átalakításba, funkcióváltásba belekezdeni.
A kiemelt fejlesztési státuszt azért kérte egy évtizede Miskolc városa, hogy gyorsabban tudjon munkahelyteremtő, a város jövőjét szolgáló beruházásokat befogadni.
Az elmúlt hetekben a Szirma és Martinkertváros határában zajló kérdéses építkezést a Kormányhivatal leállította. Ennek az ügynek érdekében cselekedtek a rendkívül közgyűlésen. Tóth-Szántai József polgármester az előterjesztés kapcsán elmondta: „Utasítottam a jegyzőt, hogy haladéktalanul terjesszen elő rendelet-tervezetet a változtatási tilalomról”, majd azt is hozzátette: „A miskolciak biztonságát, nyugalmát és a város jövőjét senki sem veszélyeztetheti, senki sem teheti kockára.”
Az előterjesztést a közgyűlés a megvitatás után egyhangúlag megszavazta. A döntés értelmében a kijelölt városrészen mostantól tilos bármilyen építkezésbe, átalakításba, funkcióváltásba belekezdeni. Az Önkormányzat célja ezzel óvni a lakók egészségét, nyugalmát és biztonságát a nem kívánt változásoktól az érintett városrészekben.