

Legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak és 437 millió forint bírságot fizet be a költségvetésbe a Temu online piactér európai üzemeltetője a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának következtében – közölte az MTI-nek kedden küldött közleményében a versenyhivatal.
A vállalat emellett egy átfogó megfelelési program végrehajtását is vállalta. A Temut üzemeltető vállalkozás az eljárás során végig együttműködött a GVH-val, lemondott a jogorvoslati jogáról, illetve több kifogásolt kereskedelmi gyakorlat alkalmazásával már az eljárásban felhagyott – tette hozzá a GVH.
A hivatal 2024 márciusában indított versenyfelügyeleti eljárást a Temu online piactér európai működtetőjével, a Whaleco Technology Limiteddel (Whaleco) szemben. A gyanú szerint a Temut működtető vállalkozás tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtéveszthette a fogyasztókat. A GVH feltárta, hogy
a Temu üzemeltetője valótlanul keltette árcsökkentés benyomását, nem tudta igazolni az „akár 95 százalék” (vagy magasabb) mértékű kedvezmények valóságtartalmát, illetve elismerte, hogy ezek bizonyos esetekben nem voltak elérhetők.
Olyan termékeket tüntetett fel akciósként, amelyekre árkedvezmény valójában nem volt elérhető, olyan sürgető jellegű tájékoztatásokat tett közzé, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy a fogyasztót pszichés nyomás alá helyezzék, és megtévesztő környezeti és fenntarthatósági állításokat is alkalmazott – sorolta a közlemény.
Pénzt térítenek vissza a fogyasztóknak
A Temut működtető Whaleco az eljárásban együttműködött a GVH-val, elismerte a feltárt jogsértéseket, lemondott a jogorvoslati jogáról. A cég átfogó fogyasztóvédelmi compliance program kialakítását vállalta, és hogy 2000 forint pénzbeli kompenzációt fizet minden magyar fogyasztónak, akik 2023 novembere és 2024 szeptembere között vásároltak a Temu weboldalon vagy az applikációban.
Az érintett fogyasztók részére e-mailben egy dedikált aktiváló linket küldenek, amin keresztül megadhatják a bankszámlaszámukat, vagy a biztonságos, széles körben elfogadott alternatív fizetési módok használatához szükséges releváns információkat. Amennyiben a fogyasztóknak kifizetett és a GVH felé igazolt visszafizetés nem éri el a 882 millió forintot, a Temut működtető cég a különbözetet bírság formájában köteles befizetni a központi költségvetésbe.
A vállalt fogyasztói kompenzációt, az átfogó fogyasztóvédelmi compliance programot, illetve az egyéb együttműködési intézkedéseket figyelembe véve a GVH Versenytanácsa további 437 millió forint bírság befizetésére kötelezte a Temu üzemeltetőjét. A kötelezően előírt vállalásokat (compliance program, fogyasztók kompenzálása) a vállalkozásnak egy év alatt kell teljeskörűen végrehajtania, amit a GVH utóvizsgálat keretében tüzetesen ellenőriz majd – közölték.

