Mártirmegemlékezés Göncruszkán – a miskolci zsídó hitközség elnöke beszédében felfedte a településhez fűzödő gyökereit
Írta: Szántó István · 2026.06.08.
Idén szeptemberben lesz négy éve, hogy megnyitott a göncruszkai református étterem, a TejjelMézzel. A falu főutcáján álló épületet 2015-ben vásárolta meg a Göncruszkai Református Egyházközség, Sohajda Levente lelkipásztor nem várt indokkal magyarázza a vásárlást. – Egy szlovák vállalkozó diszkót szeretett volna itt nyitni. Először csak ennyi volt a motiváció, nehéz úgy a vasárnapi prédikációra készülni, hogy közben végig szól a zene – érvel a lelkipásztor, aki családjával az étterem mellett álló parókián él. Megható és empátiával teli beszédet mondot a település református lelkipásztora.Minden ide köt, tíz évesen költöztünk Miskolcra. Az itt látható emlékművön a holokauszt idején elhunyt rokonaink nevei fel lett vésve- mondta Deutsch Miklós a miskolci hitközség elnöke aki egyben köszönetet mondott a népes közösségnek, hogy jelenlétükkel megtisztelték a megemlékezéstA gondozott zsidó temetőben kádist , gyászimát mondotak az elhunytak és az elhurcoltak emlékéreRadnóti Miklós verseit rég nem hallottam ilyen átéléssel elhangzaniMarkovics Zsolt – akiket a vészkorszak idején innen hurcoltak el az Auswitzi halálgyárba egyetlen bűnük volt – zsidónak születtekFináli Péter elnöki főtanácsadó a Magyar Zsidó Hitközségek Országos szövetsége kéépviseletében idézte fel az 1944 júniusában bekövetkezett tragikus eseményeket
A TISZA médiatörvény-módosítása kiemelt szerepet biztosít azoknak a társszabályozó szervezeteknek, amelyeket még a korábbi, fideszes összetételű Médiatanács választott ki és…
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium kilenc témakörben várja a szakmai szervezetek javaslatait a közmédia jövőjével kapcsolatban. A konzultáció…
A csapat tagjai között mellráktúlélők, családtagok, házastársak, gyermekek, barátok és támogatók is lesznek. Különböző életutak, különböző történetek – egy közös…
Csaknem 7 milliárd forintos megtakarításról, műsorok megszüntetéséről és visszatéréséről, valamint az új hírszolgáltatás várható indulásáról is beszámolt a közmédia megbízott…
Kiderült, mely négy médiaszakmai szervezet delegálhat egy-egy tagot az új Médiatanács tagjait és elnökjelöltjeit meghallgató eseti jelölőbizottságba. Közben az új…
Az amerikai központú nemzetközi újságírói szervezet, a Committee to Protect Journalists (CPJ) üdvözölte a magyarországi sajtószabadság helyreállítására tett első lépéseket,…