ujkeletlive
Hírek, röviden
Irán
Xi Jinping kínai elnök washingtoni látogatása során Donald Trump elnök arra kérte, hogy állítsa le az Iránnak nyújtott segítség bármilyen formájáról is legyen szó – közölte tegnap David Perdue, az Egyesült Államok pekingi nagykövete.
Trump azon meggyőzése, miszerint az iráni olajkereskedelem blokkolása, kiegészítve a mindenre kiterjedő szankciókkal rövid időn megadásra kényszeríti a teheráni rezsimet úgy tűnik nem fogja elérni a kívánt eredményt, mivel Kína továbbra is jelentős gazdasági, hírszerzési és katonai támogatást nyújt Iránnak.
- Az amerikaiakat leginkább az aggasztja, hogy a február 28-án kirobbantott háború kezdete óta Peking légvédelmi rendszerekkel, valamint drónok gyártásához szükséges alkatrészekkel látja el Iránt, emellett a Forradalmin Gárda az elmúlt hetekben kínai kereskedelmi műholdak nagy felbontású felvételeinek segítségével vette célba az amerikai támaszpontokat a Közel-Keleten, valamint repülőgép-hordozókat és más haditengerészeti hajókat a Perzsa-öbölben és az Arab-tengeren, – jelentette az Axios.
Trump, és a kínai elnök közötti megbeszéléseken elhangzottak, illetve az említett Kína felé intézett figyelmeztetés eredményeit illetően a felek eltérően nyilatkoztak.
„Hetekkel ezelőtt teljesen világossá tettük számukra, hogy az Iránnak nyújtott bármilyen segítség – legyen az közvetlen vagy közvetett, hírszerzési információ, alkatrész vagy katonai felszerelés – teljesen elfogadhatatlan. Trump elnök ezt tegnap ismét teljesen világossá tette,” – közölte Perdue pénteken a CNBC-nek adott interjúban, hozzátéve, miszerint az Egyesült Államok világossá tette, hogy Irán kérdése teljesen különálló ügy, és semmilyen módon nem kapcsolódik Tajvanhoz.
Perdue szerint Pekingben odafigyelnek, amikor „Trump elnök Iránról beszél; bizonyos dolgokat leállítottak.”
A kínai állami média szerint Xi arra sürgette Trumpot, hogy enyhítsen a konfliktuson, és térjen vissza a júniusi egyetértési megállapodáshoz, illetve egyezzenek meg a nukleáris programot illetően is.
„Kína arra ösztönözte az érintett feleket, hogy továbbra is kötelezzék el magukat a békés megoldások mellett, és őrizzék meg a tárgyalások lendületét,” – áll a találkozón elhangzottak pekingi olvasatában.
A Trump-Xi találkozóra nem sokkal azt követően került sor, hogy Steve Witkoff és Jared Kushner amerikai megbízottak, illetve Abbász Aragchi iráni külügyminiszter között újraindultak a közvetett béketárgyalások az ENSZ Közgyűlésének New York-i ülésszakán. A felek között a katari tisztviselők közvetítették az üzeneteket. Az Axios forrásai szerint Aragchi a Hormuzi-szoros megnyitása, és a nukleáris tárgyalások folytatása érdekében prezentált egy javaslatot, amelyek értelemben Irán egy héten belül megnyitná az olajútat, és újraindítaná a nukleáris tárgyalásokat, amennyiben az Egyesült Államok feloldja a tengeri blokádot, megszünteti az olajértékesítésre vonatkozó szankciókat, és az egész régióban visszaállítja a tűzszünetet.
Annak ellenére, hogy mind a tárgyalók, mind a közvetítők pozitívan értékelték a javaslatot, és a korábbi Egyetértési Megállapodáshoz való visszatérés esélyeit, Trump elnök visszadobta vázlatot, és inkább a novemberi félidős választások utáni iráni katonai hadművelet újraindítását tervezi, – jelentette a Wall Street Journal.
Október hetedikei Hamász mészárlások előtti figyelmeztetések, léteztek
Újabb tényfeltáró riport jelent meg az Szimchát Tórai Hamász támadásokra irányuló figyelmeztetések létezését illetően, melyeket Binjámin Netanjahu miniszterelnök úgy tűnik figyelmen kívül hagyott.
Megerősítve a Haaretz korábbi riportját, a The New York Times tegnap szintén arról számolt be, hogy a miniszterelnök nem tett említést Mohammed bin Zajed [MBZ], az Egyesült Arab Emírségek vezetőjével zajlott telefonbeszélgetésről a biztonsági szervek vezetőivel október eleji, néhány nappal a Hamász támadása előtt összehívott megbeszélésen. A Times arra is kitért, miszerint MBZ később tájékoztatta a CIA vezetőjét, miszerint figyelmeztette Netanjahut a közelgő támadás veszélyére.
- Netanjahu a nyugalom fenntartásának célját hangsúlyozta Gázát illetően, és még akkor is ellenezte a katonai fellépést, amikor egyes biztonsági vezetők azt javasolták, hogy hajtsanak végre csapásokat azon Hamász-vezetők ellen, akik a ciszjordániai [Júdea és Szamária] támadásokat irányították, – derül ki a Times által megszerzett, az ülésről készült jegyzőkönyvből.
A miniszterelnök attól tartott, hogy a gázai katonai művelet veszélyeztetheti az Egyesült Államok közvetítésével folytatott tárgyalásokat a szaúdi normalizációs megállapodás érdekében.
A lap Netanjahu és bin Zajed közötti telefonbeszélgetést ismerő két forrás idéz, akik megerősítették, hogy az Emírségek vezetője meg akart győződni arról, hogy a miniszterelnök megkapta azt a hírszerzési információt, amelyet egyik tanácsadója továbbított egy Izrael ellen készülő, küszöbönálló Hamász-támadásról. Netanjahu elismerte, hogy megkapta az üzenetet, és biztosította MBZ-t arról, hogy foglalkozik az üggyel.
Netanjahu hivatala koholmánynak nevezte a Haaretz beszámolóját, bin Zajed eddig azonban nem cáfolta a figyelmeztetésre irányuló telefonbeszélgetést. A miniszterelnök igazolására a Kan közszolgálati csatornának nyilatkozó tanácsadója, Topaz Luk azt állította, hogy „nem volt ilyen jellegű beszélgetés, és nem érkezett ilyen jellegű figyelmeztetés,” mert ha lett volna, neki biztosan lett volna tudomása róla.
„Arcukba fog robbanni Gáza” – az egyiptomi hírszerzés vezetőjének figyelmeztetése napokkal október 7. előtt
Korábbi jelentéseket igazolva, a The Atlantic magazin hosszas elemzést közölt az egyiptomi hírszerzés vezetőjének izraeli látogatásáról, mindössze 11 nappal október 7. előtt.
Abbász Kamel egyiptomi kémfőnök pontosan három évvel ezelőtt, 2023. szeptember 26-án mindössze 67 percet töltött Izraelben, és miután személyesen adta át az az érzékeny figyelmeztetést, melyre vonatkozóan a Hamász szervezkedik, és mozgósít egy Gázából kiinduló nagyszabású támadás előkészítésére, távozott.
Kamel világossá tette, „amennyiben nem változtatnak az irányon, Gáza az arcukba fog robbanni. A katasztrófa megelőzésére nyitva álló lehetőség egyre szűkül;” és ugyanezen a napon, a Jom kippuri háború 50. évfordulója alkalmából Netanjahu a Kneszetben kijelentette, – „egyetlen fenyegetést sem veszünk félvállról.”
A The Atlantic riportja izraeli, egyiptomi, arab, amerikai és európai forrásokat idéz, megjegyezve, hogy ugyan Kamel nem jelölt meg konkrét időpontot a támadásra, és nem közölt konkrét részleteket arról sem, miként hajtanák végre, emellett pedig azt javasolta, hogy gazdasági kedvezmények biztosításával próbálják megnyugtatni a Hamász vezetőit, források ugyanakkor hangsúlyozzák – „a küldött maga az üzenet.”
„Az a tény, hogy Kamel Izraelbe érkezett, azt jelentette, hogy Abdel-Fattah esz-Szíszi egyiptomi elnök mondta neki: »jobb, ha te mész el, és személyesen mondod el nekik,«” – idéz a cikk egy egyiptomi forrást, arra utalva, hogy a kémfőnök személyes érkezése önmagában vészjelzés értékű kellett volna legyen Jeruzsálemben.
Kamel látogatása után Egyiptom továbbra is megpróbálta figyelmeztetni Izraelt a várható fejleményekre, a cikk szerint amerikai, egyiptomi és izraeli források egyaránt megerősítették, hogy a kairói vezetés egészen a mészárlás előtti két napig küldött figyelmeztetéseket.
The post The New York Times, és The Atlantic – az október hetedike előtti figyelmeztetések, léteztek first appeared on Új Kelet Live.
Forrás: ujkelet.live





































Tokaj



















