Fergeteges vidám hangulatú hanukai koncertet adott vasárnap este a SabathSong klezmer band- mondjuk, hogy banda a miskolci zsinagógában. Még a hatása alatt mondom, jómagam nem emlékszem, hogy bármikor tapsolhattak ebben az épületben. Abban sem lehetek biztos, hogy a kellemes zenére táncolva vonatoztak volna a megmaradt padok körül. Ha a közönségen múlik még mindig tart zsidó-magyar melódiákkal mixelt koncert.
Az est házigazdája Markovics Zsolt főrabbi – aki egyébként nagyon jól, mikrofont ragadt, hogy maga is együtt énekeljen a bandával – köszöntötte a vendégeket, közöttük dr. Grósz Andort, a MAZSHISZ elnökét, aki elsőként gyújtotta meg a fény ünnepének utolsó napi , első gyertyáját. A miskolci zsidó múzeum baráti köre csaknem teljes létszámmal jelent meg és kapacitáltak, jövőre még több hasonló rendezvényt szeretnének. Megnyugtatásul, ezen dolgozunk.
A régóta felújításra váró zsinagóga mindannyiunk közösségi tere lett és remélhetően lesz is a jövőben. A megmaradt padokon máig ott vannak a valamikori zsidó polgárok névtáblái, ezek láttán elgondolkodtam mennyire örülnének velem, velünk a teltházas eseménynek.

Saccra mondom cirka háromszázan leheltük be a templomot.

Jeleztük, fűtés híján érdemes rétegesen öltözni, mindenki megfogadta a jótanácsot, majd búcsúzáskor jelezték forróbb volt a hangulat mint amit adhatott az egyszál hőlég befúvó. Hogy ne feledjem vendégeinknek meleg teával és hanukai fánkkal kedveskedtünk.






Hamarosan kibövül Kerényi László barátom képeivel.

Innentől már Kerényi László szuper fotói.


