Aranyat értek a pár négyzetméteres butikok – kinek jutott eszébe a kapualji kisboltok elrablása

Ez az alig tíz négyzetméteres boltocska aranyat ért a nyolcvanas években. Az idősebbek még emlékezhetnek, micsoda forgalom volt Miskolc belvárosában , hullámzott a tömeg a Forintoson.A hetvenes évek legvégén a pártállam bedobta a gyeplőt a lovak közé és teret engedett a privát  tőkének, a privatizálásnak és felhagyott a butik engedélyek tiltásával. Ennek következményeként  , mivel nem volt elegendő üzlethelység a város összes valamirevaló kapualjában gombamódra bújtak ki a divatáru boltocskák.

Jómagam családilag éltünk a lehetőséggel. Feleségem gyorsan váltott kozmetikusból butikos lett.  Lakásunktól nem messze a Széchenyi út 33. szám alatti kapubeugrót néztük ki magunknak. Később tudtam meg, hogy a lépcsőház aljában elterülő pár négyzetméter valamikor az ottani szálloda recepciója volt. Megszereztük a beépitési engedélyt majd egy negyedévi tartó huzavona után Bocskai István a kereskedelmi csoport vezetője utolsóként rányomta a pecsétjét a boltnyításra. A bodegát Szegedi Mihály a régió legjobb lakatosmestere épitette be. A kialakítás nem volt egyszerű mivel kiderült, hogy a kapu melletti falban van egy fontos trafóállomás. Secperc kitehettük volna ha nem ezen keresztül kapja a szomszédos OTP biztonsági rendszere. Ma már kikotyoghatom , hogy akadt az ÉMÁSZ berkein belül egy derék szerelőgárda, ők vállalták egy éjszaka alatt átrakják a berendezés a külső falra. Igen ám, de a riasztót egy percre sem lehetett kikapcsolni vagy gondoskodni kell az őrzésről. Privátban hat rendőr plusz két láda behütött sör ezt a problémát is kiküszöbölte. Persze az ott lakók és a környékbeliek feljelentéseit mi sem úsztuk meg. Működött a sárga irigység és az ungarische virtus mígnem a házbéliekkel sikerült kialkudni egy kedvezményes vásárlási lehetőséget. Emlékszem a legnagyob ellenfél Horváth Béla főépitész úr volt ádáz küzdelmet folytatott a kirakatengedély megadásában illetve elutasításában. Reggelenként bejártam az irodájába ahol még a köszönésemet se fogadta, simán átnézett rajtam és mielőtt szóba elegyedhettem vele össze vissza rakosgatta az előtte halomban tornyosuló tervrajzokat. Soha életemben nem láttam még egy ilyen irodát ahol a paksaméták ilyen összevisszaságban hevertek volna. Az volt a kifogása, hogy a kapu mellé tervezett vitrinek statikailag megbontják a ház egyensúlyát. Végül ez olyan orbitális hülyeség volt, hogy egyszercsak felhagyott ezzel a teóriával. Őszintén mondom, a későbbiekben nyugalomba vonulása után még sokszor találkoztunk hivatalosan és nem hivatalosan is.  Bejárt a szerkesztőségbe , magáva cípelve a degeszre tömött aktatáskájával és rám tukmálta az olvasói leveleit, amelyekben utódjai tévedéseit kritizálta. Eszembe sem jutott egy jóleső revans, sőt ügyeltem, meg ne bántsam az önérzetében, igyekeztem segíteni neki mindenben. Egyébként ez a bolt, boltocska a Káli érában  úgy mint Rákosiék idejében szokás volt egy tollvonással megszünt. Elvették.  Nem adtak helyette másikat, nem kárpotóltak.  Egy örült rendelkezés volt a kapualjak úgynevezett visszaállítása, a harminc éve üzemelő kisboltok erőszakos felszámolása. Az ügyvédek szerint direkt úgy alakították a rendeletet, hogy a kereskedőknek még véletlenül se legyen igaza. A város vezetői meg csak mosták kezeiket mintha semmi közük nem lett volna ehhez a szabad rabláshoz. Később tudtam meg a nagy bevásárlóközpontok külföldi tulajdonosainak akartak ezzel kedvezni, hogy a kereskedők oda települjenek át. Szerintem a belváros kongása, kiürülése részben annak is köszönhető, hogy ezt a durva és lelketlen butikpusztitásokat gondolkodás nélkül keresztül vitték.

A cínképen látható divatüzlet 1982 őszén lett kialakítva.  A Pátria ház lakói rájöttek ha az ottani 10 négyzetméteres szeméttárolót megtartják  elbogarasodik az épület. Jó ideig üresen állt ez a helyiség mígnem szemet nem vetettek  rá. Nem volt egyszerű falat megszerezni. Na, de erről később.  Előre jelzem az igazat, csak a tiszta igazat mondom majd…..