Úgy mondják életünk utolsó pillanataiban lepörög az életünk minden mozzanata. A fene se tudja, hogy ez majd a törlés vagy a mentés lesz. Így aztán amíg tehetem felidézem kifecsegem, hogy mi is történt az én mozimban. Jómagam aki 1969 nyarán alapítótagként csöppentem a Déli Hírlap szeptemberben történő indulásához aligha gondoltam, hogy nekem kell majd lezárnom egy vidéki bulvárlap felszámolását.
A rendszerváltozást követően nem is tudom miért rám esett a választás, nekem kellett átvennem a kiadó vezetését. Egyszemélyes személyzetisként döntöttem el, hogy szobatársam Kiss László legyen a főszerkesztő. Végül is jó választás volt, ma sem gondolnék másra hiszen Laci volt az egyetlen akivel a legkényesebb kellemetlenségeket őszintén megtudtuk beszélni. Mi sem jellemzőbb a kapcslatunkra, hogy egy egyszer egy nagyon pitiáner apróságon csúnyán összekaptunk. Emlékezetem szerint rossz hangulatban hiúsági kérdést csináltam, hogy tudtomon kívül a reklámfelvevő telefonszámunkat kikölcsönözte egy kereskedelmi rádiónak. Késő estig vitáztunk és orbitális haragban váltunk el. Végül feleségeink sajnáltak meg, érzékelték, hogy ez a haragszom rád nem tarthat tovább 24 óránál és éjféltájban kissé meghatódva kibékültünk.
Jellemző a barátságunkra, hogy egy reggeli lapszemlénél olvasom a főoldalon – az oroszlán ugrani készül. A cikk az éppen akkor megnyíló Renault szalonról szoló tudósítást akarta feldobni. Ránéztem, s már a folyóson hangot adtam, ki lehetett az a balfasz aki az oroszlános Peaguttal keveri a márkát. Nem szoktam nyílvánosan és látványosan bosszankodni, de akkor nagyon kiakadtam ezen. Mígnem valaki megsúgta a főszerkesztő volt aki a nyomdai kefelevonaton korrigálta a címet. Észbe kaptam, ja hát akkor biztosan direkt akarta megkeverni a francia márkákat, hogy mindenki elolvassa.Ezzel az ügy le lett zárva.
Tokaj
