Kedves feleségem nagymamája meglátogatott minket az új lottóházi lakásunkban. Abban az átkosban még nyugdíjasok ezrei vadásztak a ház földszintjén a szerencsét jelentő szelvényekre. Megnézte a nyitott ablakon át , hogy a Szilágyi László vezette nagyteremben egy rácsos szerkentyűvel szelektálják a lottószelvényeket. Máig is tudom, hogy a régi szisztémában valójában háromszor kellett egy lapon beikszelni az öt számot. Húzás előtt – ami pénteken 11 órakor volt – a rádió leghallgatottabb műsora – nemsokára kezdödött a szelvények értékelése. Előtte viszont a bedobott szelvényeket , rajta a két azonos tippel szétvágták. Egy példány ment a páncélszekrénybe – mindez közjegyző jelenlétében. Amikor ezt elmagyaráztam a nagyinak csak annyit mondott – hát ha ismered őket miért nem beszélsz velük, hogy becsempésszék a kihúzott számokkal teli lottódat. Mondtam, majd megpróbálom nem sűrgös…. Mindez arról jutott eszembe, a választások előtt kitört a szerencseláz, sorba vitték el a milliárdos nyereményeket. Nemcsak nekem volt gyanús ez a mázliszéria. A nyakam nem tenném rá és mérget sem innék erre, de szerint itt valami nem stimmel. Sajnos az elmúlt érában nemcsak a hazai igazságszolgáltatásba vetett közbizalom rendült meg hanem a szerencsejátékok körül is bűzlik valami. Barátaim, hozzáértők megesküdtek rá, hogy mióta a számítógépes sorsolás és az ezzel egyidőben történő értékelés manipulálható. Valakinek a kedvére bármikor lehet aplikálni egy olyan szoftvert amely csak akkor hozza ki a teleitalátot ha ő akarja. Gondoljuk meg, jómagam egy két nappal előtte tudatom a számaimat, ezeket a számítógép azonnal rögziti a lottózóban vagy a komputeremen. A gépnek tudomása van a számaimról – akár fordítva is lehet – és képes megjegyezni, hogy ezek még véletlenül se kerüljenek kihúzásra, tehát hiába fizettem be a bolondok adóját . A kis nyeremények és találatok azok mögött bujkálva néhány ember , néhány titoktartó személy képes lehet ezen a szisztémán haladva csöndben láthatatlanul meggazdagodni. Szerény véleményem, a vagyonvisszaszerzési hivatal akár a szerencsejáték rt, tulajdonosi körében kezdhetné a tisztitótűzes kormolást. Megkérdeztem mi az igazság a sok zavaros pletyka mögött. Tudtam előre, hogy az igazságot bolond lenne bárki is az orromra kötni. Tehát ezt a hivatalos választ tessék fenntartással fogadni és ha valaki valamit tud ossza meg velünk.























































Tokaj



