Avi/ujkelet.live

Az Izraeli Védelmi Erők szóvivői egysége 2026. október 1-jén közzétett egy tízoldalas választ a „NAZA” című dokumentumfilmre. A film azt állítja, hogy az izraeli hadsereg mesterséges intelligencia segítségével jelölt ki célpontokat Gázában. A hadsereg szerint a film „torz, félrevezető és tisztességtelen” képet ad a célpont kijelölési és csapásmérési folyamatról, és lényegi ténybeli tévedésekre épül.

Miért fontos: A film az MI-vel támogatott hadviselés legérzékenyebb kérdését feszegeti: mennyire dönt gép az életről és halálról, és ki viseli ezért a felelősséget.

A hadsereg három fő kifogást fogalmaz meg.

1. A megszólalók nem a megfelelő szinten látják a folyamatot. A film névtelen interjúalanyai hírszerzési beosztásban szolgáltak, és csak a folyamat korai, hírszerzési szakaszát ismerik. A csapásmérés megtervezése és jóváhagyása viszont az operatív szervek feladata, nem a hírszerzésé. Az interjúalanyok sok esetben feltételezéseket mondanak ki, amelyeknek nincs tényszerű alapjuk.

2. A film módszertana hibás. A készítők nem hivatkoznak egyetlen katonai utasításra, korabeli dokumentumra vagy más megerősítő bizonyítékra sem. A leírt csapásoknál nincs megnevezve konkrét célpont, dátum, helyszín vagy áldozatszám, így az állítások nem ellenőrizhetők. A készítők a megjelenés előtt nem küldték át a vádakat a hadseregnek véleményezésre, és a vetítés után sem adták át a filmet, bár a hadsereg kérte.

3. Hiányzik a kontextus. A film nem kezeli megfelelő súllyal október 7-ét, azt, hogy a Hamász terrorszervezet a civil lakosságba ágyazta be katonai infrastruktúráját, és azokat a lépéseket, amelyeket a hadsereg a civil károk csökkentésére tett.

A cím is vitatott

A hadsereg a film címével kezdi a válaszát: A „NAZA” a héber Nezek Agavi rövidítése, vagyis „járulékos kár”. A hadsereg szerint ez minden jogkövető hadsereg által használt szakkifejezés. Úgy érvel, hogy a film pont azt a részletességet értelmezi közömbösségnek, amellyel a hadsereg a polgári károkat becsli, holott ez a nemzetközi jog szerinti kötelezettség. A becslés alapján a parancsnokok eldönthetik, hogy törvényes-e a csapás, módosítják-e a tervet, vagy lefújják.

Az 5 legfontosabb vád és a hadsereg válasza

„500 civil halálával kalkulált csapást is jóváhagytak.”
A hadsereg szerint soha nem terveztek, hagytak jóvá vagy hajtottak végre olyan csapást, amelynél 500 civil, vagy ehhez közeli szám halálával számoltak volna. Senki sem állította komolyan, hogy egy csapás ekkora áldozatszámot okozott volna. A hadsereg azt is felrója, hogy a film ezt az állítást a előzetesébe is beemelte, bár nem tudta igazolni.

„Lavender-eszköz: 20 civil áldozat elfogadható egy alacsony rangú operatívnál, 200 egy parancsnoknál.”
A hasereg szerint ez két hibára épül. Az interjúalany összekeveri a jóváhagyási jogkör küszöbértékét a csapás engedélyezésével: a küszöb csak azt határozza meg, kinek a hatásköre dönteni, nem megengedett áldozatszámot. A parancsnok minden egyes csapásnál köteles önállóan elvégezni az arányossági vizsgálatot. A Lavendert pedig adatbázisként írja le, amely hírszerzési források összevetésére szolgál, és amelyben a szereplés nem jelent célponttá nyilvánítást. A 200 fős küszöb soha nem létezett: a katonai célpontokra vonatkozó küszöbök „jóval alacsonyabb” számokról szólnak.

„Mesterséges intelligencia önállóan jelölt ki célpontokat.”
A hadsereg ezt tagadja. Szerinte az MI nem dönti el, hogy egy személy vagy objektum célpont-e, és azt sem, hogy lecsapnak-e rá. A célpontokat emberi elemzők azonosítják, és legalább egy arra jogosult hírszerző tiszt jóváhagyja. Ezután további szakmák képviselői vesznek részt a tervezésben, és a végső döntést egy operatív parancsnok hozza. Az adatfeldolgozó eszközök a hadsereg szerint csak a célazonosítás egy részfázisában segítenek a hírszerzési adatbázisok összevetésében.

„Az egykor kitelepítési felszólítást kapott negyedekre a megmaradt civilek ellenére is csapást mértek.”
A hadsereg szerint a figyelmeztetés nem hatalmaz fel csapásra, és nem teszi lehetővé a civilek jelenlétének figyelmen kívül hagyását. A csapásmérés alapja mindig egy katonai célpont azonosítása, és csak ezután kezdődik a polgári kár becslése. A „negyedek” elleni támadásról szóló leírást félrevezetőnek nevezi: előfordult, hogy a Hamász épületcsoportokat használt harci komplexumként, amelyeket alagúthálózat kötött össze. A hadsereg állítása szerint minden érintett épületet külön kellett célpontként azonosítani és az arányosságot vizsgálni.

„A tényleges civil áldozatokat utólag nem ellenőrizték.”
A hadsereg szerint több egység vizsgálja a csapások következményeit, többek között a polgári károkról szóló jelentések követésével. Elismeri, hogy az ellenőrzési lehetőségei korlátozottak, mert katonák általában nincsenek jelen a légi csapások helyszínén. Az utólagos elemzések több száz esemény kivizsgálásához vezettek, és a tanulságok levonásának alapját adják.

Egyéb állítások, amelyekre a válasz kitér

Segélyelosztó pontok. A film szerint katonák civilekre lőttek a segélyelosztó helyek közelében. A hadsereg szerint az utasítások tiltják a civilek célba vételét, és a bejelentett esetek kivizsgálásra kerültek. A harcoló alakulatok tűzparancsa kizárólag katonai operatívok és közvetlen veszélyt jelentő gyanúsítottak elleni tüznyitást engedélyezett. Több tragikus esetet követően tanulságokat vontak le és új utasításokat adtak ki. A hadsereg hangsúlyozza, hogy a közelben elszenvedett áldozatok puszta ténye még nem bizonyítja, ki a felelős.

„Nincsenek ártatlan civilek Gázában.” Az egyik interjúalany szerint ez a hozzáállás terjedt el a hadseregben. A hadsereg szerint ez legfeljebb az illető személyes érzése lehet, és nem tükrözi az Izraeli Védelmi Erők kötelező utasításait. Minden célpontkijelölésről szóló szabályozás egyértelműen különbséget tesz katonai operatívok és civilek között.

A gyerekek és a felnőttek megkülönböztetése. A film szerint a NAZA-számítás nem különböztet meg felnőtteket és kiskorúakat. A hadsereg szerint ez éppen a nemzetközi jog követelménye: a civil életkortól függetlenül civil. Gyerekek jelenléte többször vezetett csapások lefújásához, elhalasztásához vagy átterveztetéséhez.

Népirtás. Az egyik interjúalany igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy népirtás történt-e. A hadsereg ezt „felháborítónak és megalapozatlannak” nevezi, és Izrael korábbi elutasításához igazodik. Szerinte a népirtás meghatározó eleme egy csoport elpusztítására irányuló különleges szándék, amelyet nem-szakértők személyes véleménye nem bizonyíthat. A hadsereg szerint a műveletek célja a Hamász kormányzati és katonai képességeinek lerombolása és a túszok hazatérésének feltételeinek megteremtése volt.

A hadsereg által felsorolt intézkedések

A kontextus részben a hadsereg az alábbiakat sorolja fel:

Csapások lefújása vagy jóvá nem hagyása a polgári kockázat miatt
Figyelmeztetések kiadása a civilek jelenlétének követése egy támadás előtt
Független katonai jogi tanácsadók, akik jogi felülvizsgálatot végeztek a tervezés során
A COGAT-on keresztül szervezett humanitárius szállítmányok, ez több mint 3,9 millió tonna élelmiszert jelent 2023 októbere óta

Amit a válasz maga is elismer

Az erkölcsi teher. A záró rész elismeri, hogy a célkijelölésben részt vevők számára a döntések súlya valós, de ez nem bizonyítja, hogy a döntések törvénytelenek vagy közömbösek voltak.

Mi következik

A hadsereg kijelentette, hogy nyitott a megalapozott kritikára, és a feltételezett jogsértéseket vizsgálja. A válasz elsősorban a nyilvános vitát célozza. A kulcskérdés az marad, hogy a film állításait mennyire lehet független forrásokkal megerősíteni vagy cáfolni, miután a film készítői és a hadsereg is arra hivatkozik, hogy a másik fél nem tárta fel a releváns adatokat.

3 izraeli újságíró a „NAZA”-ról: erős részletek, gyenge tényállítások, vitatott üzenet

A „NAZA” című dokumentumfilmről több izraeli újságíró is véleményt írt, itt most háromét közöljük. Nurit Johanan (Times of Israel) egy szűk körű újságírói vetítésen látta a filmet. Neria Kraus a New York-i filmfesztivál amerikai premierjén volt jelen. Roi Janovszky (KAN) a film teljes átiratát olvasta el, és egy tartalékos alezredes, Jair Miron észrevételeire támaszkodott. Mindhárman hibákat találnak, de nagyon különböző mélységben és más-más irányból.

A vita arról is szól, hogy egy narratív dokumentumfilm milyen újságírói mércével mérhető, és mennyire lehet a névtelen forrásokra épülő állításokat ellenőrizni. A hadsereg hivatalos válaszával együtt a három vélemény nagyjából lefedi az izraeli sajtóvita teljes skáláját: a mérsékelt kritikától az éles elutasításig.

Nurit Johanan: A leghitelesebb rész nem az, amiről a film a címét kapta

Johanan a legárnyaltabb a három közül. Szerinte a film bizonyos részei egybevágnak a Szicha Mekomit (Local Call) korábbi tényfeltáró cikkeivel, mások nem. Az újságírói szempontból legerősebbek azok a részek, amelyek a korábbi cikkek részleteit idézik.

Ami erős:

A „Lavender” rendszer, amely a telefonok viselkedése alapján azonosítja a feltételezett Hamász-tagokat. A filmben 15 százalékos tévedési arány szerepel, míg a 2024 áprilisi cikkben 10 százalék volt.
A „Where’s Daddy” rendszer, amely az embereket otthon találja meg, és az otthoni csapások előnyben részesítése, mert az könnyebb.
A 24 névtelen interjúalany nagy száma. Johanan szerint a névtelenség problémás, de nehezen hihető, hogy ennyi katona egyszerre hazudik valami ekkora dologról.

Ami gyenge: Éppen a „NAZA”, vagyis a járulékos kár kérdése, amely a film címét adja.

Az 500 fős eset egyetlen, a korábbi cikkekben nem szereplő állítás, amelyet a hadsereg a velencei vetítés után cáfolt.
Az alacsony rangú operatívok esetében említett 20 fős keret szerepel a korábbi cikkekben is. Johanan szerint, mivel tízezres nagyságrendű alacsony rangú operatív van, ez elvileg tízezres nagyságrendű halálesetet jelentene.
A korábbi cikkekkel ellentétben a film nem hoz konkrét eseteket. Johanan nyolcat számolt meg a cikkekben, ahol tucatnyian vagy százan haltak meg, és háromnál a cél is ismert volt (például Ajman Nofal, a központi táborok dandárparancsnoka). A filmben ez hiányzik. Ez lehet forrásvédelem, de Johanan szerint így a legfontosabb vád sokkal gyengébb.
Hiányzik az összehasonlítás más háborúkkal, például az ISIS elleni iraki harccal, ahol a korábbi cikk szerint 15 járulékos áldozat esetén külön engedély kellett.

A film műfaja: Johanan szerint a film nem egy másfél órás tényfeltáró, hanem narratív film, amely üzenetet akar átadni. Ezért sok a „körítés”, és a kontextus néha elmarad, nem feltétlenül Izrael előnyére, hanem egyszerűen azért, mert nem ez a műfaj. A példái:

A GHF segélyelosztó pontoknál történt lövöldözést úgy mutatja be, hogy nem mondja ki, hogy ez a GHF.
A „300 százalékos telítettség Mawasziban” (humanitárius zóna) mondat magyarázat nélkül marad.
A záró rész a Hágában keresetet benyújtó palesztinok üldözéséről szól.
A film egy része Tel-Aviv alapítását a homokból való kiemelkedésként mutatja be, amit Johanan a legérzelmesebb és legkevésbé újságírói résznek nevez.

Összegzés: A hangulatriport és a tényfeltárás keveréke jó filmet csinál, de tényállításként gyengíti. Johanan szerint ez továbbra is jó módja annak, hogy az ember megismerje a Szicha Mekomit anyagait, ugyanazokkal a kritikai megjegyzésekkel, mint amik a megjelenésükkor is elhangzottak.

Neria Krausz: A fő baj nem a tények, hanem a cionizmus elleni üzenet

Krausz New Yorkban, amerikai közönség előtt nézte meg a filmet, és szerinte a belföldi vita elsiklik egy fontosabb kérdés mellett.

Az újságírói kifogások: Ő is azt látja, hogy a megszólalók általános benyomásokat és becsléseket adnak, amelyeket nem lehet ellenőrizni. Rendre nincs konkrét dátum vagy adat. Rendező Juval Abraham magát oknyomozó újságíróként mutatta be a színpadon, de a film sok esetben nem felel meg ennek a mércének. Szerinte a feliratokban fordítási hibák is vannak, amelyek a katonák kijelentéseit keményebbé teszik.

A fő állítása: A film Gáza és Izrael létezésének jogossága között von párhuzamot.

A vágás szerint Tel-Aviv alapítása és az arab házak lerombolása közvetlenül a gázai pusztítás képei mellé kerül, amit a film „népirtásnak” nevez. Krausz szerint a nézőnek ebből az az üzenet jön le, hogy az ősbűn miatt az egész fa mérgezett.
A tel-avivi háztetők képét úgy értelmezi, mint a világ szemében az egyetlen liberális-demokratikus izraeli város aláásását.
Szerinte a film egyszerre szól a baloldali-progresszív és a szélsőjobboldali közönséghez, és az izraeliek helyenként díszletté válnak más narratívák számára.
Szerinte a film arra is utal, hogy ha még a hírszerzés „baloldali elitje” is így cselekedett, akkor mit tehetnek a többiek.

Kontextus: Szerinte kevés szó esik október 7-ről, és nincs magyarázat arra, kik a Hamász-aktivisták.

Határvonal: Hozzáteszi, hogy a kritika megengedett, de az alkotók vagy családtagjaik elleni erőszakra való felhívás nem.

Roi Janovszky (KAN): ,,Félkész munka”

Janovszky a legélesebb. Szerinte a film nem felel meg a tényellenőrzés alapvető mércéjének, és „tucatnyi manipulációt” talált az átiratban. A katonai részleteknél Jair Miron tartalékos alezredes (hírszerző tiszt, aki október 7. óta az eltűntek és túszok ügyeivel foglalkozó műveleti központban szolgált) észrevételeire támaszkodik.

Főbb pontjai:

A Tel-Aviv-szál szerinte tudatos anticionista narratíva része, amely az állam alapítását is genocídiumként mutatja be. Ebben egyetért Krausszal.
A 8200-as egység tagjai szerinte nem jóváhagyják a csapásokat, és többségük nem látja a folyamat későbbi szakaszait (parancsnokok, lakosságszakértők, légierő, jogászok). Ezért saját maguk egészítik ki a képet, és téves következtetésekre jutnak.
A 75 százalékos kitelepítés és a 25 százalékos lakottság. Az átirat szerint az egyik megszólaló azt mondja, hogy olyan épületeket bombáztak, ahol az algoritmus 25 százalékos lakottságot mutatott. Janovszky szerint ez abszurd:
- Az eszköz célja a népességmozgás becslése manőver előtt, hogy ne kerüljenek veszélybe sem a katonák, sem a lakosság.
- Miron szerint a „zöld”, vagyis 25 százalékos kategória valójában 0 és 25 százalék közötti lakottságot jelent, és a sok szűrésen átment célpont ekkorra valószínűleg teljesen üres.
- A kitelepülni nem tudók (például fogyatékkal élők) szerinte ismert humanitárius övezetekben vannak, ahol tilos a tűz.
- Mawasziban a 300 százalékos érték mögött az áll, hogy az egy nagy humanitárius zóna.
A figyelmeztetések. A film szerint a gázaiak nem tudhatták, hol az ütközőzóna, és „senki nem osztott röplapokat”. Janovszky szerint az arab nyelvű katonai közlemények, a térképek és a légi röplapok közismertek. Hozzáteszi, hogy a hadsereg sokszor lemondott a meglepetés előnyéről, hogy figyelmeztesse a civileket.
A lakosság kitelepítése. Szerinte a film nem említi, hogy a lakosok egy évvel később visszatértek északra és Gázavárosba, és hogy egyes északi negyedekbe már 2023 decemberében visszatérhettek. A Hamász civilekre gyakorolt nyomásáról (például Dzsabáliában) sincs szó.
Az élő pajzsok. A film szerint az érv „nevetséges”, mert az embereket otthon bombázzák, mert ott találják meg őket. Janovszky szerint a Hamásznak nincsenek klasszikus bázisai, a harci övezetek a lakónegyedeken belül vannak.
A NAZA-rendszer. Szerinte a film egy, a polgári károk csökkentésére épített rendszert úgy mutat be, mintha a palesztinok károsítására szolgálna. Az 500 fős esetet „hazugságnak” nevezi, amely még a film előzetesébe is bekerült. Szerinte a technológiai javaslatokat döntésként, a kockázatbecslést halálesetszámként, a 20 fős értéket célként mutatják be, holott az szerinte felső határ a vitához, nem eredmény. Miron szerint a csapásokat gyakran módosították vagy leállították akkor is, ha a küszöb alatt voltak. Janovszky számítása szerint ha Abraham elmélete igaz lenne, a halottak száma félmillió körül lenne, még a Hamász szélsőséges változata mellett is (20 ezer harcos a 70 ezer halottból).
A szakma tisztessége. Szerinte Abraham kárt okozott az izraeli újságírásnak, mert a kritikus, de gondosan ellenőrző, a reakciókat is bekérő kollégák mellett ő a könnyebb utat választotta, és félkész munkát publikált.