Avi/ujkelet.live
Tüntetés a dezertőrök letartóztatása ellen
Mi történt: Vasárnap reggel több tucat szélsőséges ultraortodox a Jeruzsálem Frakcióból, váratlanul lezárta a 4-es utat a Gan Javne csomópontnál. Így tiltakoztak a dezertőrök letartóztatása ellen.
- A blokád meglepetésként érte a környéket, mert aznap délutánra a 4-es úton egy másik tüntetést is terveztek.
- A helyszínen összetűzések törtek ki a tüntetők és a többi autós között.
- A tüntetők a helyszínválasztás kapcsán azt mondták, hogy „árcédula”-akciót hajtottak végre, megtorlásul a hétvégén, Sfela térségében elfogott két szökevényért.
A rendőrség válasza: Nagyjából másfél óra után erőszakkal feloszlatták a tömeget, és villanógránátot is bevetettek. Dani Levy országos rendőrfőkapitány szerint, aki megsérti a közrendet és útvonalakat zár le, az „kemény kézzel és zéró toleranciával” szembesül.
A sorok között: Gadi Eizenkot, a Jasar párt elnöke a kormányt támadta, és az eseményt a „nem vonulunk be, inkább meghalunk” kormány „záróképének” nevezte. Szerinte a kormány egyszerre felelős a dezertőrökért, a hatalom szócsöveinek keleti zsidókat „majmozó” kijelentéseiért és Júdea és Szamáriában az erőszakos törvénysértőkért, akik diplomatákat is megtámadnak. Mindezt a kormányzati kudarcok és a társadalmi megosztottság sorába illesztette.
Gyújtogatási kísérlet Júdeában
Mit mondanak: Palesztin médiajelentések szerint telepesek vasárnap reggel megpróbáltak felgyújtani egy lakókocsit és építőipari gépeket a dél-hebroni dombvidéken, Wadi Rahim térségében.
A felvételeken: Füst gomolyog a lakókocsi bejáratánál, egy férfi pedig a kotrógéphez szalad, és homokot próbál rádobni, láthatóan a tűz eloltására. Nem világos, mekkora kár keletkezett a lakókocsiban. Sérültekről nem érkezett jelentés.
2,6 milliárd sékeles költségvetési megszorítás a választás előtt
A fejlemény: A kormány jóváhagyott 2,6 milliárd sékelnyi (kb. 840 millió dollár) általános minisztériumi költségvetési csökkentést sürgős védelmi beszerzések finanszírozására. Ez kilenc nappal a választás előtt történt, a koalíciós alapokhoz nem nyúltak.
A részletek: A 4,9 százalékos vágás az oktatási, egészségügyi, jóléti, közlekedési és más tárcákat érinti. A jogi tanácsadók figyelmeztettek, hogy ez hatással lehet a közszolgáltatásokra, a kormány mégis megszavazta.
Reakciók: Oded Forer, az ellenzéki Iszrael Beitenu frakcióvezetője szerint a kormány a politikai érdekeket a közérdek elé helyezi.
- Ahelyett, hogy az ultraortodox pártok és telepesügyi Orit Sztuck miniszternek (Vallásos Cionizmus) szánt koalíciós pénzeket csökkentenék, inkább az északi helyreállítástól, az egészségügytől és a periféria jóléti szolgáltatásaitól vonnak el.
- Szerinte „a sorkatonaság alól kibújókra és a jesivákra mindig van pénz”, és Netanjahu meg Becalel Szmotrich pénzügyminszter ehhez nem nyúl.
Gilad Kariv, a Demokraták képviselője rövidebben fogalmazott: a koalíció „tolvajok kormánya”.
Netanjahu elítéli Magal szavait, de Eizenkotot kéri számon
A nyilatkozat: Binjámin Netanjahu miniszterelnök elítélte Jinon Magal, a kormánypárti 14-es csatorna kommentátorának tegnap esti kijelentéseit. Magal Gadi Eizenkotot „majomnak” nevezte, és azt állította, hogy az „askenázi elitisták” irányítják. Eizenkot marokkói származására tekintettel ezt széles körben rasszista sértésként értékelik. Magal a miniszterelnök egyik legismertebb támogatója.
Netanjahu szavai: A 104.5FM-nek azt mondta: „Ez nagyon helytelen megjegyzés, és elítélem.” Ugyanakkor azt is mondta, szerette volna, ha Eizenkot elítéli Galia Albin és mások megnyilvánulásait, akik a Likud-szavazókat csimpánzoknak és páviánoknak nevezték. Albin üzletasszony egy podcastban kigúnyolta a szefárd Likud-szavazókat: tapsolt, lelkesen skandálta, hogy „Bibi, Bibi, Bibi”, majd megkérdőjelezte, képesek-e önállóan gondolkodni.
A tényellenőrzés: Albin úgy tűnik, nem tett ilyen kijelentéseket, és az sem világos, van-e kapcsolat közte és Eizenkot között.
A sorok között: Netanjahu szerint a Likud-szavazókat naponta éri a „gőg, leereszkedés és megvetés.” Azt is felrótta Eizenkotnak, hogy nem ítéli el azokat, akik őt „árulónak” nevezik, sőt „személyesen használja ellene”.
Gyászoló családok bűnügyi feljelentése Netanjahu ellen
Mi történt: Az október 7-i mészárlásban hozzátartozóikat elvesztő családok egy csoportja vasárnap bűnügyi feljelentést nyújtott be a rendőrségen, és kérte a főügyészt, hogy indítson büntetővizsgálatot a miniszterelnök ellen. A vád a jegyzőkönyvek meghamisításának ügye, amelyeket a miniszterelnök az állami számvevőnek nyújtott be.
A vádak: A feljelentés súlyos bűncselekményeket említ: csalás és bizalommal való visszaélés, csalással történő előnyszerzés súlyosító körülmények között, valamint információbiztonsági jogszabályok megsértése.
Mire támaszkodnak: A családok szerint nyilvánosan megjelent anyagokra és megállapításokra építenek. Ezek egy oknyomozó újságírói tényfeltáró anyag, a volt katonai titkár interjúja és az előző Sabak-vezető rágalmazási pere. Azt állítják, hogy vizsgálat esetén a rendőrség számos minősített dokumentumhoz hozzáférne, amelyek megerősítenék a gyanút.
https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss
The post Haredi tüntetés, költségvetési megszorítás és feljelentés Netanjahu ellen first appeared on Új Kelet Live.
Forrás: ujkelet.live




















Tokaj





































