Avi/ujkelet.live
A bejelentés: Avigdor Liberman, a Jiszrael Beitenu vezetője hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Gadi Eisenkottot, a Jasar vezetőjét fogja javasolni a kormányalakításra. Emellett támogatja Jair Lapid (Együtt) jelölését a Kneszet elnöki posztjára Amir Ohana (Likud) helyére. Az ellenzéki tömb a jövő héten kezd aláírásokat gyűjteni a lépéshez.
Miért fontos: A választásoknak nincs egyértelmű győztese, mivel sem az Eizenkot vezette blokk, sem Binjámin Netanjahu miniszterelnök blokkja nem tudott 61 mandátumot szerezni, mely a minimum a kormányalakításhoz. Eizenkotték 48 mandátumot szereztek, jóval kevesebbet a vártnál. Az arab pártok rekordot döntve 19 széket szereztek, de egyelőre egyik oldal sem számol velük nyilvánosan.
A sorok között: Liberman nem kímélte partnereit. Szerinte „megsemmisítő kudarcot” szenvedtek, és senki ne mesélje másképp. A felelősség elsősorban Eisenkottot és embereit terheli, mert az elképzelhető legönzőbb kampányt vitték, és ,,ez az egész beszéd a kisebbségi kormányról – tíz nappal a választás előtt láttam, hogy elkezdtünk vérezni.”
Három vörös vonal: Liberman három dolgot kategorikusan kizárt.
- Nem ül egy kormányba Netanjahuval, még rotációs megállapodás esetén sem, akkor sem, ha ő kezdhetné a miniszterelnökséget: „Netanjahunak haza kell mennie.”
- Nem támogat kisebbségi kormányt.
- És nem lép kormányba az arab pártokkal, ezt az végeredmény kihirdetése óta többször megismételte.
A számtani probléma: Amikor megkérdezték, hogyan lehet így kormányt alakítani, nem adott konkrét receptet. Először Eisenkot kapja meg a megbízást, mondta, „talán sikerül neki megosztania a Likudot”. Hozzátette: „Várunk, megvan a türelmünk.”
Az ultraortodox kártya: A haredi pártokról szóló kérdésre Liberman nevetve azt felelte, élvezi a helyzetet: Arje Deri a szefárd ultraortodox Sasz nem reagál Netanjahu hívásaira, az askenázi Jahadut Hatora pedig azt állítja, hogy nem része Netanjahu tömbjének.Másodszori kérdésre Liberman annyit mondott: „Most nincs szükségünk rájuk.” Az ajtót nem csukta be: aki elfogadja az ő alapelveit, például az ultraortodoxok sorkötelezettségéről szóló törvényt, azzal nincs gondja. A sorrend viszont egyértelmű: előbb kormányt alakítanak, és csak utána jönnek az olyan bonyolult törvények, mint a sorkötelezettségi.
A házelnöki csel: Liberman szerint a házelnök gyors lecserélése alapfeltétele az új kormány megalakításának. Úgy fogalmazott, a miniszterelnöki hivatalban uralkodó „hisztéria” alapján ez kritikus lehet. A tisztséget maga nem kívánja betölteni. A pártok a Kneszet november 10-i eskütételén állíthatnak jelöltet. Izraeli bennfentesek szerint nem lenne akadálya, hogy az Eisenkot-tömb és az arab többségű pártok közös jelöltet támogassanak.
Titkosszolgálat és külföldi beavatkozás: Liberman bírálta David Zinit, a Sabak belbiztonsági szolgálat vezetőjét is, a választások külföldi befolyásolásának gyanújáról tett kijelentései miatt. Szerinte ez „túlságosan összehangoltnak tűnik a Likuddal”. Nem tudja, mit láttak, megvárja a vizsgálat eredményét, de szerinte egyértelmű, hogy a Palesztin Hatóság erősen benne volt, és irányította a Ra’am-ot és az Egyesült Listát. A katari pénzekről Jonatan Urichot ajánlotta megkérdezni, Netanjahu tanácsadóját. Őt azzal gyanúsítják, hogy a gázai háború alatt Katar PR-kampányain dolgozott, párhuzamosan a miniszterelnöknek végzett munkával.
Mi jön ezután: Kedden az Eisenkot-tömb pártvezetői összeülnek, és megvitatják azt a törvényjavaslatot, amely megtiltaná, hogy vádlott személy miniszterelnök lehessen.
- Szerdán Jichák Herzog elnök megkezdi a konzultációkat a pártokkal, majd megbíz egy képviselőt a kormányalakítással.
Az arab pártok: A Ra’am és az Egyesült Lista képviselői hétfőn Názáretben egyeztettek az elnöki konzultációk előtt. Egy magas rangú Egyesült Lista-tisztviselő szerint a lista az Eisenkot melletti ajánlás felé hajlik, ehhez azonban mindhárom tagpárt hozzájárulása kell, és ezek ideológiája a palesztin nacionalizmustól a szocializmusig terjed. A Balad képviselője, Bakr Awawdeh vasárnap a jordániai állami Al-Mamlaka tévének azt mondta, frakciója elutasítja Eisenkot négy elvét a lehetséges koalíciós partnereknek. Ezek között szerepel Izrael zsidó és demokratikus államként való elismerése és a Hamász terrorszervezetként való elítélése.
The post Liberman Eizenkottot jelöli a kormányalakításra, de jól be is olvasott neki first appeared on Új Kelet Live.
Forrás: ujkelet.live























Tokaj



































