Kovács János egy átlagos kedd délután elfogyasztott tizennyolc korsó világos sört, ami a hatályos orvostudományi álláspont szerint is enyhe, ám határozott tudatzavarhoz vezethet.
Miután a tizennyolcadik korsót is kifizette, zsebében még mindig ott lapult hétmilliárd forint készpénz, ami egy ekkora fogyasztás mellett már zavaróan húzta a zakóját.
Kovács úgy döntött, befektet.
Kiment a közeli erdőbe.
Mivel a mezőgazdasági ismeretei a sör hatására kiszélesedtek, arra a következtetésre jutott, hogy ha a húszezreseket megfelelő mélységbe, humuszban gazdag talajba ülteti, tavaszra garantáltan kikel a pénzfa, és a tőkéje megduplázódik. Gondosan elásott tehát négy és fél milliárdot a tölgyek tövébe, a friss földet pedig gondosan meg is taposta, nehogy a szél elfújja a kamatokat.
A maradék két és fél milliárd sorsát az állatszeretet döntötte el.
Kovács János ugyanis kifejezetten kedveli a madarakat. Úgy vélte, a téli ínséges időkben egy cinke nem válogat, ezért az összes útba eső madáretetőt színültig tömte ropogós bankjegyekkel. Hadd egyenek, gondolta meghatottan, és egy könnycseppet morzsolt el a szeme sarkában.
A legvégén maradt néhány százmilliót pedig a horgásztóba szórta, mert eszébe jutott, hogy a halak is élőlények, és nekik is jár a tőkeinjekció.
Másnap reggel Kovács János erős fejfájással és teljes emlékezetkieséssel ébredt. Jelenleg egyetlen fillérje sincs, mert elfelejtette, hol, melyik erdőben ültette el a vagyonát.
Az erdészet azóta is értetlenül áll a jelenség előtt, hogy a helyi cinkék miért húszezresekkel bélelik ki a fészküket, a pontyok pedig miért csak akkor harapnak a csalira, ha az legalább ötszáz eurós címletre van tűzve.
Kovács viszont nyugodt: várja a tavaszt, és figyeli az időjárás-jelentést, mert a pénzfának ilyenkor már nagyon kell a csapadék.







































Tokaj



















