(a nagy érdeklődésre való tekintettel olvasóinknak kedveskedünk a recepttel! Jó étvágyat!)

Mai hír: “Abu-Dzabiban is találunk olyan szállodát, amely a Buckingham-palota királyi pompáját idézi. (Sneak peek: 22 karátos aranyfüsttel díszített falak, aranyszínű frakkot viselő személyzet és 24 karátos arannyal díszített tevehamburger)”.
Az úgy történt, hogy az Állami Vezető – aki akkoriban éppen a legmagasabb hivatalában ült, vagyis amikor éppen nem ült, akkor hivatalos ügyekben repült egyik ötcsillagos szállodából a másikba – megéhezett. Sűrű volt a program, az egyik tárgyalás érte a másikat a márványoszlopos hallban, a haza érdeke pedig megkívánta, hogy a hivatalban lévő Állami Vezető ne ájuljon el az éhségtől egy ilyen kiélezett nemzetközi helyzetben.
Bement hát a szálloda éttermébe, ahol a pincér fehér kesztyűben és aranyszínű frakkban hajlongott, az Állami Vezető pedig csak magyarul és hivatalosan tudott éhes lenni, így rámutatott az aranyozott bőrkötéses étlapon a legdrágább tételre, mert egy hivatalban lévő államférfi nem alkudozik a nép nevében. Huszonnégy karátos arannyal díszített tevehamburger volt az.
Amikor a hír hazaért – igaz, csak jóval később, amikor az Állami Vezető már nem volt hivatalban –, a közvélemény, amelyik éppen a parizer árát számolgatta a sarki közértben, azonnal felbolydult. Nem is az árán háborodtak fel, hiszen a közpénz az olyan, mint a levegő: mindenkié, tehát senkié, hanem a konyhatechnológián. Hogyan marad rajta az arany díszítés a tevén egy ötcsillagos szálloda konyháján? És egyáltalán, milyen íze van a huszonnégy karátos dekorációnak?
Hatalmas az érdeklődés, ezért – a teljes átláthatóság jegyében – most közzétesszük a pontos receptet, hogy aki akarja, otthon, a panellakás konyhájában is megfőzhesse vasárnap ebédre, a rántott hús helyett.
A recept szerint az ember először is fog egy közepes méretű, egypúpú dromedárt. A kétpúpú nem jó, mert az már indokolatlan luxusnak számítana a Számvevőszéknél, és a liftbe sem férne be. A tevét alaposan megmossuk, majd ledaráljuk, ügyelve arra, hogy a darálás közben ne tegyünk fel kellemetlen kérdéseket a finanszírozással kapcsolatban. A darált húsból pogácsát formázunk, megsózzuk egy csipetnyi tengeri sóval – lehetőleg olyan tengerből valóval, amelyre éppen nincs kijáratunk –, és forró serpenyőben kisütjük. Ha a hús kissé rágós, gyúrjunk bele néhány meg nem valósult beruházási tervet, attól azonnal megpuhul.
Amikor a pogácsa már szép barna, rátesszük a szezámmagos zsemlére, és jöhet a legkényesebb művelet: a díszítés. Ehhez veszünk néhány hajszálvékony, huszonnégy karátos ehető aranylemezkét. Fontos, hogy ne tizennyolc karátos legyen, mert a rézötvözet rontja a látványt és megfekszi a hivatalban lévő államférfi gyomrát egy-egy fontosabb aláírás előtt. Az aranylemezeket egy csipesszel óvatosan a buci tetejére és a hús szélére illesztjük, díszítésként. Közben nem szabad lélegezni, mert a legkisebb légkondicionáló-fuvallat is elfújja az adóforintokat, és akkor kezdhetjük elölről az egész közbeszerzést. Ha a díszítés mégis meggyűrődne, ne essünk pánikba: egy jól irányzott sajtóközleménnyel bármilyen esztétikai hiba kisimítható.
A kész hamburgert még melegen, ezüst tálcán szervírozzuk, mellé pedig egy aláírt és lepecsételt kiküldetési rendelvényt kínálunk köretként, mert az adja meg az étel valódi, fűszeres zamatát.
Fogyasztás előtt érdemes róla készíteni egy fényképet a választópolgárok számára, hogy lássák, milyen embert próbáló munka a diplomácia, aztán egyetlen, határozott mozdulattal bele kell harapni. Az orvostudomány mai állása szerint a huszonnégy karátos arany díszítés az emberi szervezetben nem szívódik fel, hanem változatlan formában távozik.
Pontosan úgy, mint a belé vetett bizalom
Vagy a józan ész.



























































Tokaj