A Miniszterelnökség közleménye
Budapest, 2019. január 28., hétfő (OS) -
A Wizz Air légitársaság vasárnapi Dubaj-Budapest (W62498)
járatánál
tapasztalt poggyászkezelési panaszok tisztázása érdekében
Tuzson
Bence közszolgálatért felelős államtitkár kezdeményezte,
hogy
Budapest Főváros Kormányhivatala indítson eljárást a
légitársasággal
szemben. Felmerült a gyanú, hogy a Wizz Air nem
teljesítette a
szerződésben vállalt és az utasok által kifizetett
szolgáltatásait,
az ilyen jogsértések ellen minden helyzetben kötelességünk
megvédeni
a magyar emberek érdekeit.
A Kormányhivatal az eljárás során megvizsgálja, hogy
megfelelően,
pontosan és kellő időben tájékoztatták-e a fogyasztókat a
poggyászproblémákkal kapcsolatban, illetve amennyiben
jelentős késés
következett be az adott járaton, akkor a fogyasztókat
megillető
jogokat biztosította-e a légitársaság.
Kiadó: Miniszterelnökség
Újra meghirdeti Filmpályázatát az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ). Az immár második alkalommal megvalósuló megmérettetés, amelynek mottója: „Egyedül nem megy!”, célja, hogy fiatal, tehetséges...
A gyógyszerhatóság azért döntött így a nyugtató egyes tételeinek esetében, mert a csomagolásuk nem felelt meg maradéktalanul a specifikációnak. Felfüggesztik a forgalmazását, egyidejűleg...
Csaknem egy esztendeje panaszkodnak a fogtechnikusok, hogy a mostanában beérkezett porcelán alapanyag körül valami nem stimmel. Gyártják , égetik a műfog-sorokat ám a...
Nehéz okosnak lenni. Még annak látszani se könnyű. Merkel kancellár asszony gavallériája, nagylelkűsége már már sokkolja a német adófizető polgárokat. Nem azért mert...
A hét elején az avasi lakótelepen történt meghibásodás vizsgálata során a távhőszolgáltató szakemberei több hibahelyet is feltártak. A szolgáltatás leállását okozó lyukadást...
A cég szerint történelmi magasságokba emelkedett a hazai kereslet, miközben a régiós üzemanyagpiacon számottevően kisebb az alapanyagkészlet, ami komoly kihívások elé állítja őket....
Kárpáti Ferenc a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban (a budapesti Honvédkórházban) hunyt el. Fia, Kárpáti Ferenc az MTI-nek azt mondta, hogy a volt...
A Covid-19 járvány okozta nehéz körülmények miatt még 2020. tavaszán, az Ingatlangazdálkodási Igazgatóság a Miskolc Holding informatikusaival közösen, egy elektronikus rendszer...
Csökken, folyamatosan süllyed Angela Merkel népszerűsége. A harmadik világban a menekültek körében viszont meg erősödik. Szerintem ez a Spiegel címlapkép legalább olyan ütős...
Hosszú vajúdás után csak megtalálták a legjobb építész céget a miskolci zsinagóga felújítására. Mint már írtuk a miskolci KÖZ-LAK-ÉP amely arról nevezetes, hogy...
Ez az alig tíz négyzetméteres boltocska aranyat ért a nyolcvanas években. Az idősebbek még emlékezhetnek, micsoda forgalom volt Miskolc belvárosában , hullámzott a...
Sokszor otthagytam a fogam a Csabai kapui SZTK harmadik emeletén. Nem is olyan képletesen. A rendelőintézet főútra néző, hosszú, harmadik emeleti szárnya, a...
Értesítem a lakosságot, hogy Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2016. október 20-án (csütörtökön) 7.00 órai kezdettel közmeghallgatást tart Miskolc Megyei Jogú Város...
A Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatójának nyílt levele Hollósy Endre András és Bajusz Gábor Fidesz-KDNP miskolci önkormányzati képviselők részére Tárgy: Nyílt...
Mintha ma lett volna. Őt esztendeje ünnepeltük a mobil telefónia kezdetének huszadik évfordulóját Budapesten a Vörösmarty téri rendezvényházban. S már is a huszonötödiknél...
A városvezetés ígéretének megfelelően folytatódik a miskolci útfelújítási program. A tavaly ősszel megkezdődött rekonstrukciós munka az időjárás kedvezővé alakulását követően indulhat újra...
Vírusírás (18) Azt gondolják, hogy csak a vírusjárvány jelent életveszélyes fenyegetést manapság? Hát nem! A fertőzés egyik halálos mutációjával Kazincbarcikán szembesültünk: a...