Az Atka Fogyasztóvédelmi Egyesület által indított közérdekű per nem
helyettesíti a fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálatait és nem része a
minisztérium által elrendelt országos témavizsgálatnak.
Mindazonáltal a civil fogyasztóvédők is üdvözlik a Ryanair elleni
hatósági eljárásokat és fontos előrelépésnek tartják az országos
témavizsgálatot.
Napjaink aktuális fogyasztóvédelmi problémája, hogy a magukat
fapadosnak nevező légitársaságok nem biztosítanak megfelelő
panaszkezelést a fogyasztóknak. Ezért az Atka Fogyasztóvédelmi
Egyesület szerint a fogyasztóvédelemért felelős miniszter által
elrendelt témavizsgálat során azt is szükséges vizsgálni, hogy
Magyarországon kötelesek legyenek-e a fogyasztók számára nyitva álló
személyes ügyfélszolgálatot nyitni a nagyobb utasforgalommal
rendelkező légitársaságok. A civil fogyasztóvédők szerint a
bírságolásnak csak rövid távon van pozitív hatása, az
ügyfélszolgálati kötelezettség törvényi előírása viszont valódi
megoldás lenne a Ryanair által okozott fogyasztóvédelmi problémákra.
A fogyasztók joggal várják el, hogy a korral haladva a
fogyasztóvédelmi törvény 17/B. paragrafusa által most is előírt
személyes ügyfélszolgálati kötelezettséget a közszolgáltató
vállalkozások után most végre a nagy utasforgalmú légitársaságokra
is kiterjesszék.
A fogyasztóvédők szerint kettő, az ügyfelek részére nyitva álló
ügyfélszolgálati helyiség kialakítását indokolt törvényben előírni,
egyet a repülőtéren, egyet Budapest központi részén.
A kötelező személyes ügyfélszolgálat fogyasztók számára biztosítása
érdekében az Atka Fogyasztóvédelmi Egyesület egyeztetést kezdeményez
a többi hazai fogyasztóvédő szervezettel, hogy közös javaslattal
állhassanak elő a fogyasztóvédelmi törvény módosítására. Sokat
javítana a magyar fogyasztók lehetőségein, ha a mostaninál több
vállalat lenne köteles magyarországi ügyfélszolgálatot nyitni, a
multik is elérhetőbbé válnának a fogyasztók problémái esetén.
Az Atka Fogyasztóvédelmi Egyesület civil szakértői kiemelt figyelmet fordítanak rá,
hogy az úgynevezett "fapados" légitársaságok ne spórolhassanak a fogyasztóvédelmi
jogszabályok betartásán. Ezért az egyesület a mai napon pert indított a Ryanair
ellen és kérte a törvényszéktől annak kimondását, hogy a tisztességtelen a
Ryanair Általános Személy- és poggyászfuvarozási Feltételek azon feltétele,
amelyik megengedi az adók és díjak fogyasztókra történő utólagos áthárítását.
A per sikere esetén a törvényszék semmissé fogja nyilvánítani ezt a feltételt
és a Ryanair köteles lesz mindenkinek visszafizetni az utólagosan áthárított extraprofit-adót.
A fogyasztóvédők szerint innentől nem a Ryanair vezérigazgatója dönti el,
átháríthatja- e a cég költségeit, hanem az illetékes bíróság.
A perben várhatóan 2023-ban születhet ítélet.
A kép jobboldalán Pusztai Laci, az északhírnök tulajdonosa, főszerkesztője. Régi békebeli felvétel, két főrendőrrel diskurál egy sajtónapon. Állhatatos, s kíméletlen. Bizonyára e miatt...
Nehéz a tűzfalon átjutni, nemrégiben még sikerült feljelentést tenni az ellenem hamisan tanúskodó Soltész Edina és Petróczi Attila ellen. Nem sokáig tartott a...
Ez az igazság. Törvényszerű, ha adakozni kell a nincstelenek hamarabb nyitják ki a bugyellárisukat. Emlékszem a csudára messzi távoli országban, dél kelet Ázsiában...
Úgy hetven felett érzékenyebb az ember. Meg ráérősebb is. Képes olyanokra is reagálni, amelyekre nem kellene. Ám amikor négy éve azzal kelek fekszem,...
Navlesh Kumar Navlesh Kumar 2 közös ismerős: Miklós Lestár és László Simon Lakhely: Isztambul Chairman of the Board at isbankasi, Türkiye İş Bankası...
Mint többszörösen megnyomorított miskolci polgár ügyvédemmel kétszer is feljelentettem hamis tanúzás címén Soltész Edinát és Petróczy Attilát, akik alaptalan rágalmakkal vádoltak a rendőrségen...
Megbízásból, házi feladatként vettem egy vekkert a miskolci centrum áruházban tegnap délután. Bagatell áron, ám egyben megvetették velem a belevaló ceruzaelemet is négyes...
Szóval kezdünk elhidegülni egymástól. Valamikor a Telekom volt a kedvenc szolgáltatóm. Csak hát elkanászosodtak. Egyre jobban érzékelem, hogy megbízhatatlan, komolytalan pénzbehajtó céggé válnak....
Régóta szemezek egy ilyen törpeautóval. A városban ezer előnye van. Max. tempó 45 kilométer óránként, rendőr legyen a talpán aki ezzel bemérne. Állítólag...
Tulajdonképpen ötven évet húztam le mint napilapos újságíró a szakmában. Volt egy időszak amikor elhittem, azt hittem mi formáljuk a politikát. Később kikupálódva...
Míg élek nem nyugszom bele. Tőzsér Ildikó bíró hamis váddal, felbujtott tanúkkal elítélt. Akár el is felejthetném, de nem tehetem. Szinte naponta sorsszerűen...
Hamarosan megnyílik a napi Schwezoff külön rovat. Itt. Az embléma jól bevált szimpatikus fiatalember képe áthúzva mint egy megállni tilos tábla. Majd megpróbálom...
Pénteken délután valamennyi rabbi megkapta a levelet. El is olvasták. A hírek a visszajelzés szerint eredményes volt a felhívás. Természetesen nem mindenkit...
A bíróság úgynevezett ideiglenes intézkedéssel megtiltotta a Forbes magazinnak, hogy az 50 leggazdagabb magyar listáján megjelenjen egy cég tulajdonosának a neve....
Ünnepélyesen kijelentem, bevallom, hogy ha valaki a médiában, a reklámszakmában dolgozik az még ugyan úgy benyeli a szélhámos hirdetéseket. Magam is így jártam....
Egy biztos: vége lesz a világnak. A francia csillagász/orvos Nostradamust a világ egyik, ha nem a leghíresebb látnokaként szokták emlegetni, mivel sokak szerint megjósolta Hitler és Napóleon hatalomra jutását,...