Kommunikáció az egészségügyben - folytatódik az egészségügyi
kommunikációs szakemberek egyetemi képzése Budapesten. Az elmúlt
évek veszélyes járványügyi helyzeteiben tapasztaltuk, hogy az
egészségügyi intézmények és szakemberek kommunikációs követelményei
egyre erősödnek. A környezet befolyásolását, a gazdasági folyamatok
kommunikációs eszközökkel történő tervezését, szervezését,
irányítását és a rendszerek és folyamatok befolyásolását hatékony
kommunikációval segíthetjük.
Az e-business, az e-commerce területek
fejlődése jelzik, hogy a hagyományos, közvetlen emberi kommunikáció
mellett egyre hangsúlyosabb az internet alapú
szolgáltatásfejlesztés, illetve ennek gazdasági interakciói. A
munkaerő-piaci igények is megkövetelik, hogy az egészségügyi
intézményeknél munkát vállaló szakemberek korszerű, az EU mércéknek
is megfelelő szemlélettel tudjanak dolgozni. A szakon végzettek
iránti munkaerő-keresletet tovább erősíti a kórházak, az
egészségturisztikai intézmények, a gyógyszergyárak, a közigazgatási
intézmények egészség kommunikációs tevékenységéhez szükséges
szakemberek iránti igényt.
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor
Közgazdaságtudományi Kar budapesti kihelyezett tagozatán végzett
diplomás szakembereket az egyetemi kommunikációs ismeretek
birtokában a közigazgatási és orvosi szakmai intézményekben, szakmai
és civil szervezeteknél várják, részt vesznek az intézmények
kommunikációjának a tervezésében és megvalósításában.
(Információ:
Magyar Alvás Szövetség, Soproni Egyetem)
Kiadó: Magyar Alvás Szövetség
A jól ismert Pannonvital Pharma Kft. vitaminok fejlesztésével és gyártásával foglalkozik Miskolcon. Az elmúlt két hónapban több felajánlást is tettek a régióban....
Itthon kezdjük megszokni a baloldali pártok egymással acsarkodó hataloméhes csatározásait. Leírtuk őket. egymással vannak elfoglalva – ki legyen a miniszterelnök jelölt. Ez a...
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Program támogatási rendszeréhez benyújtott TOP-6.9.1-16-MI1-2020-00001 számú „Társadalmi együttműködés erősítése Lyukóvölgyben” projektje támogatásban...
F-35-ös „Adir” vadászgép 2019. július 14. Fotó: Izraeli Védelmi Erők ujkelet.live Kedden Tel Aviv nagyvárosi területének (Gus Dan) lakosai nagy robbanásokról számoltak be....
Talán , úgy mondták, most volt a miskolci zsidó múzeum baráti körének a nyolcadik találkozója. Esküszöm fergetegesen jól sikerült, Markovics Zsolt a város...
Elfogadta az Országgyűlés a szélerőművek építését szigorító törvénymódosítást, amelyet korábban Áder János államfő megfontolásra visszaküldött a parlamentnek. Ezzel szigorították és kormányrendeleti körbe sorolták...
Tollmániám van. Szeretem a jó fogású írószerszámokat. A kicsiket és a nagyokat, a töltőseket és a golyósokat. Ezekhez szépen kimunkált bőrtokok illenek. Ezekből...
Hét tagvállalatnál ír ki vezetői pályázatot a Miskolc Holding Zrt. A Miskolc Holding Zrt. Igazgatótanácsa csütörtökön döntött arról, hogy a cégcsoport hét tagvállalata...
Hernádvécse közel áll a szívemhez. Mamámék faluja, ott született édesanyám és ott éltek nagyszüleim.A közelmúltban a készülő könyvemhez készítettünk néhány képet ott helyben....
Hétfőnként műsorszünet volt a magyar televízióban a rendszerváltás elotti évtizedekben. A szocializmus eme vívmánya Kádár János találmánya volt. Annyira nem értékeltük, hogy e...
ujkelet.live Miután tegnap este rögzítették, amint cigarettát osztogatott 13-15 év közötti kiskorúaknak egy purimi partin, szerda reggel Iszrael Porus, az ultraortodox Elad polgármestere kommentálta a...
Vendégem volt Ducsai György a Borsodi Nyomda nyugalmazott igazgatója. Több évtizeden át kerülgettük, kereszteztük egymást a Bajcsy Zsilinszky úti sajtóházban, életutunk időnként összefonódott....