Az Országgyűlés alelnöke látogatása során Asztanában megbeszélést
folytatott Jerlan Kosanov-val, a Kazah Köztársaság Parlamentje
elnökével, akivel megemlékezett a két ország közötti diplomáciai
kapcsolatok felvételének 30.évfordulójáról. A megbeszélésen
áttekintették a két ország kapcsolatait, amelyek a stratégiai
partnerség szintjén vannak. Megállapították, hogy a parlamenti
kapcsolatok szintén szorosak, s ezek terén a következő esemény a
kazah házelnök 2023 első felére tervezett hivatalos budapesti
látogatása lesz.
Az Országgyűlés alelnöke megbeszélést folytatott továbbá Darkhan
Kidirali-val, a Kazah Köztársaság információs és
társadalomfejlesztési miniszterével, Szajaszat Nurbek tudományügyi
és felsőoktatási miniszterrel, valamint a Nazarbajev Egyetem
vezetésével. E megbeszéléseken napirenden voltak a magyar fél által
biztosított Stipendium Hungaricum ösztöndíjak mellett az egyetemek
közötti kapcsolatok, így kiemelten a kecskeméti Neumann János
Egyetem és a kazah felsősoktatási intézmények közötti együttműködés
kialakítása.
A kazah tárgyalófelekkel való találkozókon Lezsák Sándor szólt a
2023-as Petőfi-évfordulóról, amely alkalmából a Lakitelek
Népfőiskola a TÜRKSOY-jal (Türk Kultúra Nemzetközi Szervezete)
együttműködve egy nemzetközi Petőfi-műfordítói pályázatot ír ki.
Látogatása során az Országgyűlés alelnöke Alzsír-ban megkoszorúzta a
sztálini idők alatt oda hurcolt magyar nők emlékművét.
Kiadó: Országgyűlés Sajtóirodája
Ritkán dicsekszünk el azzal , hogy átvertek. Nem nagyon büszkélkedünk, hogy bepaliztak. Most mégis úgy döntöttem, hogy csak kiírom magamból a mérgemet, s...
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata „Fesd a várost színes(ebb)re” alkotói pályázatot ír ki Csatolmányok Alkotói pályázati felhívás Nevezési lap, adatvédelmi nyilatkozat pályázat pályázati...
Miközben az átlag amerikai az üzemanyagárak és a munkahelye miatt aggódik, az USA Hadügyminisztériuma megkezdte a korábban beígért UFO-akták feltöltését. A Trump-adminisztráció pénteken...
Cseresznyefán egyik napról a másikra nagy tömegben jelentek meg a képen látható hernyók. Tömegével vannak fészekben, és súlyos pusztítást végeznek a fa levelein....
Az idei almatermés rekordszámba megy, miközben a keleti piacon, Oroszország nem kér belőle. Az állam felvásárolja közétkeztetésre és valamennyi kártérítést is fizet az...
A kisközösségi rádió az FM 107,0 MHz-en sugárzott Miskolcon. Az FM1 Rádiót a médiaszolgáltatási jogosultsága lejárta miatt kapcsolták ki. A Facebookon előzetesen, még a...
Az illúzió és a bűvészet művészete már évezredek óta lenyűgözi az embereket. Kevesen tudják, hogy ennek a műfajnak a szórakoztatáson túl, gyógyító ereje...
Jómagam még nem autóztam a Gömöri felüljárón. Sőt még a turbó körforgalmi kereszteződést sem teszteltem. Ám ma mást sem hallottam, mint, hogy valami...
Most látom, hogy miskolci buszmegállókban nem egyszerű aszfaltot terítenek le. Az aljzatot betonvassal erősítik meg. Még is állandóan kátyúsak a megállók. A technika...
A holokauszt áldozataira emlékezett Auschwitzban Sulyok Tamás köztársasági elnök, aki a náci német haláltábor helyén létesített emlékmúzeumban tett látogatást szombaton. Auschwitzba látogatott Sulyok...
A Talmud a zsidóság törvényeinek, szokásainak gyűjteménye, amelyet különböző korokban és helyeken állítottak össze. A zsidó Biblia (héberül Tóra, azaz Mózes öt könyve)...
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a téli rezsicsökkentés végrehajtását követően szükségessé váló további intézkedésekről szóló 1364/2018. (VII.27.) Korm....
Tény, hogy a közlekedésbiztonság közös érdekünk, tény, hogy párhuzamos közlekedés esetén, ha a két sáv egyre szűkül, ennek megoldása az úgynevezett cipzár-elv, és...
Getty Images A vegán húsleves, bár önmagában oximoronnak hangzik, mégis lehetséges. Az ízéért egy olyan összetevő felel, amire valószínűleg elsőre nem (de talán...
Minden bizonnyal nem néztek pontosan utána az ügynek azok a sajtóorgánumok, amelyek most azt állítják, hogy polgárőröket vezényelne a kormány a déli határ...
Szántó István jegyzete. Idejekorán birtokba vehettem az olajzöld katonakönyvemet. Kiérdemelten, megérdemeltem, mert nagyon áhítottam egy jogosítványra, és ezt a leggyorsabban, legolcsóbban a Magyar...
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy az igazgatási szünet időtartama alatt, 2022. december. 22. – 2023. január 6. napja között, Miskolc Megyei Jogú...