SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem / Észak » Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának közleménye-az emberi jogok nem kiváltságok, hanem minden embert megillető alapvető jogok
Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának közleménye-az emberi jogok nem kiváltságok, hanem minden embert megillető alapvető jogok
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának elfogadása óta eltelt
több mint hét évtized tanúsítja, hogy az emberi méltóság, a
szabadság és az egyenlőség eszméi erősebbek minden elnyomásnál -
emeli ki december 10-én, az emberi jogok napján dr. Kozma Ákos,
az alapvető jogok biztosa.
Ezen a napon arra emlékezünk, hogy az emberi jogok nem
kiváltságok, hanem minden embert megillető alapvető jogok. Az ENSZ
1948. december 10-én fogadta el az Emberi Jogok Egyetemes
Nyilatkozatát, e napot pedig 1950 óta az emberi jogok napjaként
ünnepeljük világszerte. A Nyilatkozat az egyik elindítója annak a
folyamatnak, amely nyomán az egyes számonkérhető emberi jogok és
alapvető elvek nemzetközi standarddá, ezzel párhuzamosan a világ
egyre több államában valódi kikényszeríthető jogokká váltak. A
Nyilatkozat közös nyelv és közös minimum, bármely okból vagy
érdekből való figyelmen kívül hagyása, a béke, a biztonság és az
emberség zárójelbe tétele megbocsáthatatlan és elfogadhatatlan.
Az alapvető jogok védelme nem pusztán jogszabályok betartását
jelenti, hanem az igazságosság és emberség melletti kiállást minden
körülmények között. Ma, amikor a világ számos részén háborúk,
diszkrimináció és szabadságkorlátozások áldozatai küzdenek
méltóságukért, mindannyiunk kötelessége, hogy emlékeztessük magunkat
és másokat: az emberi jogok egyetemesek és oszthatatlanok.
Kiemelten fontosnak tartjuk azon intézményeket és értékeket,
amelyek védelmet nyújtanak a gyengébbeknek, és biztosítják, hogy senki
ne maradjon magára, ha jogai sérülnek. Az emberi jogok védelme nem pusztán
szavakban, hanem tettekben valósul meg. Ezért különösen fontos,
hogy közösen szálljunk szembe az előítéletekkel, a kirekesztéssel
és a megkülönböztetéssel.
Az alapvető jogok biztosának álláspontja szerint a társadalmi
szolidaritás, az igazságosság és az egyenlőség minden nehézség
ellenére fenntartható. Az emberi jogok védelme nemcsak a jelen,
hanem a jövő nemzedékek iránti felelősség is. Ezért mindenkit arra
kérünk: legyünk szövetségesei azoknak, akik nem képesek egyedül
érvényesíteni jogaikat.
December 10. nem csupán ünnep, hanem figyelmeztetés is: az emberi
jogokért vívott harc sosem érhet véget. Az emberi méltóság és
szabadság iránti elkötelezettségünk a legjobb záloga annak, hogy egy
igazságosabb, emberibb világot építsünk - emlékeztet dr. Kozma Ákos
ombudsman.
Kiadó: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (MAZS) közleménye Budapest, 2021. január 25., hétfő (OS) - Második világháborús történetmesélők szólalnak meg Chilton Flóra rendezésében a...
A medvehagyma – a hóvirág mellett – a kora tavaszi erdő egyik jellegzetes növénye. A vadfokhagymaként is ismert, jótékony hatású növény gyűjtési szezonja...
Egy speciális, új, nem mindennapi Skoda Oktáviával (a kocsi hivatalos neve Oktavia, de az Outlook állandóan kijavítja) kalandozhattam az utóbbi hetekben. Na, de...
A koronavírus-járvány úgynevezett második hulláma is sok feladatot és felelősséget ró mind az állami, városi szervekre, mind a polgárokra. A központi...
Sasszemű kollégánk a Szentpéteri kapuban lakott. Próbálom rekonstruálni annak a hetvenes évekbeli nyári nap reggelének a történéseit. Ágotha Tibor fotóriporter munkába menet...
Nem véletlen, hogy A játszma körül mindig történik valami izgalmas: A vizsga című – kultikussá vált – történelmi thriller folytatása is műfajteremtő lesz...
A Magyar Sajtódíj a MÚOSZ három éve alapított szakmai díja a legmagasabb színvonalú újságírói teljesítményt nyújtó sajtómunkások és alkotóközösségek elismerésére. Az idei díjazottak:...
A sajtóban megjelent álhírekkel szemben nem szűnik meg a tulajdoni lapok ingyenes letöltésének lehetősége, a magánszemélyek továbbra is évente két alkalommal juthatnak hozzá...
Olaszországban, Velencében és a környékén láttam, hogy a belvárosban az utcasarkokon kis hirdetőtáblákon közlik ki hunyt el a környéken , s mikor lesz...
Hét év hosszú idő, de van, amire érdemes várni! Ilyen az igazi, hamisítatlan Miskolci Kocsonyafesztivál is, ami éppen ennyi esztendő után tér vissza...
Ferenc pápa 2016-ra meghirdette az irgalmasság rendkívüli szent évét. A magyarországi katolikus egyházak egész évben ehhez kapcsolódóan szerveznek programokat. A Miskolci Egyházmegye...
Csütörtök délután tartották a XXVII. Francia Filmnapok ünnepélyes megnyitóját a Művészetek Háza Uránia art mozitermében. Az épület új moziszékekkel és megújult belsővel...
Szeretettel várunk egy finom vasárnapi ebédre a Boglárkába! Csülkös ételeink újratöltve a kényszergázszünet után! Ételeink helyben fogyasztásra és elvitelre is kérhetőek! boglarka.panzio@t-online.hu Kellemes...