Gulyás reagált arra, hogy ma elbocsátottak 8 tanárt polgári engedetlenség miatt
A miniszter szerint változatlan a kormány álláspontj: a jogszabályokat be kell tartani, a tanároknak különösen.
A miniszter szerint változatlan a kormány álláspontj: a jogszabályokat be kell tartani, a tanároknak különösen.
Nem titok, hogy az Artemis-program részeként az amerikai űrügynökség folyamatos emberi jelenlétet szeretne létesíteni a Holdon, ennek érdekében pedig a…
A befagyasztott összegek felszabadításához Magyarországnak különböző feltételeket kell majd teljesítenie.
Azt nem közölte a Belügyminisztérium, hogy melyik iskolák pedagógusairól van szó.
A polgári engedetlenségben részt vevő tanárok kirúgása miatt tiltakoznak.


A Daganatos Betegek Napja a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) kezdeményezéseként jött létre a Gyógyulj Velünk Egyesület és a Rákgyógyítás…

A Daganatos Betegek Napja a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) kezdeményezéseként jött létre a Gyógyulj Velünk Egyesület és a Rákgyógyítás…
“Energia-veszélyhelyzeti operatív törzs – az utolsó a Miniszterelnökség irányításával” – ezt írta ki a Facebook oldalára Gulyás Gergely.
Már elérhető az Andor első évadának utolsó epizódja a Disney+-on, amit a kritikusok már most az utóbbi idők egyik legjobb…
Tavaly szeptemberben ítélték 11 év börtönre.
A Szabad Pécsnek adott interjújában azt mondta, az érzelmi sakkban tartás és a megfélemlítés teljes skáláját megtapasztalta.
Úgy tűnik, nem olajból van kevés, hanem finomítói kapacitásból. De ez csak átmeneti.
Nemrég jelentette be a MOL, hogy jelentős mennyiségű kőolajat talált Vecsés határában. A talaj kutatása még zajlik, de a termelés…
A gyártókapacitások utóbbi évtizedekben történt leépítése miatt nem könnyű feladat a tüzérségi eszközök beszerzése.
A tervezettnél 6 millióval kevesebb iPhone 14 Pro és Pro Max készülék készülhet el idén, miután az Apple beszállítója, a…
Nyugat-Európában leszoktak arról, hogy a választási ciklusok közben meghallgassák a polgárokat.
A BMW nyáron letette debreceni gyárának alapkövét, majd kisvártatva a kínai CATL hatalmas beruházást jelentett be. A napokban ismét a…

A csoportmérkőzésekkel már javában zajlik a labdarúgó-világbajnokság, amely kapcsán a kiberbűnözők számos, rafinált online csalási módszerrel próbálnak meg minél több…

A Buzzer néven ismert MDZhB rádió titkát máig nem sikerült megfejteni. Az orosz MDZhB rádióadó állítólag 1982 óta sugároz, és ha lehet…

Érdekes helyzet állt elő az ingatlanpiacon azzal, hogy a kormány az utóbbi időben elkezdte ide-oda rángatni a napelemes szabályozást. Először…
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Miskolcon a kis kutya is tudja, hogy kell szabályosan átmenni a gyalogátkelőhelyen. A Miskolci Rendőrkapitányság közlekedési baleseteket…


Több mint 20 ezer olyan férfi él közöttünk, aki szembesült már a prosztatarák diagnózisával, további legalább 20 ezer férfi pedig…

A Magyar Rákellenes Liga neves szaktekintélyeket kért fel a betegeket és családjaikat segítő előadásokra. Prof. dr. Tenke Péter, a Jahn…

A Magyar Rákellenes Liga és a Gyógyulj Velünk Egyesület a 10 Ezer Lépés Program keretében országos kihívással igyekezett mozgásra ösztönözni…

Legyen az műtét vagy sugárkezelés, már egy daganatellenes beavatkozás előtt érdemes találkozni gyógytornásszal és konzultálni arról, mit tehet a beteg…
Program A csoport a Corvin közből indul, megnézik A Pál utca fiúk című regény helyszíneit, a Ludovika Akadémiát és az…
Borsod, Abaúj és Tokaj-Hegyalja önkormányzatai — kattints a címerre.