A fél ország dicsőíti? A másik fele hallani sem akarja a nevét? Nem tudom, az viszont biztos, lépten-nyomon megállítják, felismerik, hátba veregetik. Szurkolnak neki. Mások legyurcsányizzák. A mamával összefüggésben emlegetik. Ahol megjelenik, éljenzik, vagy tüntetnek ellene. Minden gondunkat, bajunkat a nyakába varrják. Ne csodálkozzunk.
Akarva-akaratlanul, egy ország nyilvánossága előtt vallotta be, hogy elkúrták.
Kap hideget, meleget. Mindenkiből képes érzelmeket kiváltani. Nehéz kihozni a sodrából.
Ám akinek mégis sikerül, az magára vessen.
„Mondják, hogy a királycsinálásban résztvevőkkel szemben hálátlan volt.
Igen, mondják. Sokan gondolták úgy, hogy ez valamilyen adás-vételi ügylet. Ő támogat engem, én támogatom őt. Én nem így gondolom. Szerintem így nem lehet senkinek bevásárolnia önmagát a politika tetejére.
Nekem az volt a dolgom, hogy az MSZP vezetőivel együtt kormányozzak. Az nem jutalmazandó, hogy egy demokratikus választáson valaki engem támogat. Ne azért támogasson, mert pozíciót remél, hanem azért, mert hisz nekem. Vagy fordítva: a támogatásért nem jár jutalom. Csak a teljesítményért. A munkáért. A szavazat meg nem munka. Az meggyőződés. Aki meg árulja a meggyőződését, az nem politikus. Elég sok csúnyát mondtam már, hagyjuk a minősítést.”
