Kedves Kollégák kinek van a birtokában Déli Hírlapos kép. Ha elkülditek itt összegyüjthetnénk. Várom a visszaemlékezéseket is. üdvszi
Szántó István
Related article
Hajdú Péter a miskolci sörfesztiválon – megvolt a könyvcsere – eggyel még tartozom – hamarosan jön – Isten szabadságra ment
Immár harmadik alkalommal rendezték meg a miskolci sörfesztivált. Többek között erről is beszélgettünk csütörtökön a megnyitó után. Hamarosan a teljes interjút is közreadom....
Hely – szolgálati pad a piacon – hűvös, árnyékos – és kifejezetten
Megtetszett ez a pad nekem a miskolci Búza téri piacon. Szolgálati hely. Kifejezetten az. Nem is akármilyen. Már majdnem lepihentem, de szerencsére olvasni...
A zsarnain árulják Miskolc történelmi krónikáját – kielégitettük a gyarló emberi kíváncsiságot – honnan szivároghattak a bekötött példányok
Ha tudni szeretnék idén májusban volt 10 esztendeje, hogy a Déli hírlap megszünt. Mivel alapító tagként , 1969-ben gyakornokként ez volt az első...
Hová lett a médiacentrum tükrös, üvegdoboza – lassú volt, méltóságteljesen járt – ez a volt a második liftépítésem –
Korától függően mindenkinek más apróság jut eszébe erről a Miskolc belvárosi épületről. Valamikor az átkosban – most ahol a Géniusz könyvesbolt van –...
Volt egyszer egy csodálatos bulvárújság – a Miskolciak Déli Hírlapja amelyet a rikkancsok hordtak szét
Ki emlékszik még a miskolci Déli Hírlapra? Jómagam, szerénységem 1969 szeptemberében közvetlenül az érettségi után itt kezdtem gyakornokként mint alapító tag. Egy hónapig...
Bekes Dezsőt hétfőn 11 órakor búcsúztatják a Szentpéteri kapui temetőben
Mártika, Dezső hű társa küldött egy igazi , jó képet elhunyt párjáról. Sokan érdeklődtek, mikor hol lesz Bekes Dezső, az egykori Déli Hírlap...
Az őscelebbel egy képen – Végh Csaba kolléga küldte – benne lesz a könyvben
Ha meggebedek se tudom , hogy hol készült ez a fotó. Végh Csaba kollégám halászta elő, s nagyon köszönöm neki. Gondolta, hogy mostanában...
Buffalo Market – a szerencsi nagy bazár – ne unatkozzon ha bezárt a pláza
Szombatonként érdemes ellátogatni Szerencsre ahol minden kapható ahol máshol nem találtunk. Régiség, kézművesvásár, bazár és ami szemnek szájnak ingere ott egybe megleli. Néhány...
A kicsinek is örülni kell – padocskák a Budapest bank előtt , a villanyrendőrnél
Hahó – egy apróság , kihelyeztek néhány míves padot a villanyrendőrnél a Budapest bank előtt. Nem fizetős, a buszmegállóban várakozók pihenhetnek rajta a...
Egyszer lent, egyszer fent – szocializáció a játszótéren – ki lökdöste a hajtóhintát – amikor egy hajóban eveztünk
Máig is fülembe visszhangzik ezeknek a bádoghintáknak az éles csikorgása. Ha játszótér akkor hajtóhinta. Ezek mindenütt ott voltak. Emlékeimben úgy él, hogy a...
Bécsi gázos buszok – Miskolcon is lesznek – a tendert kiírták
Bécsben akárcsak Debrecenben már régóta gázos autóbuszok járnak. A tartályok a járművek tetején vannak. Talán ennek is köszönhető, hogy az Alpok országának fővárosában...
Mezőcsát fürdőváros lesz – zöld energia ingyen meleg mindenkinek – akár fóliabirodalom is lehet
Nincs jobb és kellemesebb a természetes jakuzzinál. Kár, hogy csak ilyen későn jöttem rá. A múlt hétvégén a mezőcsáti strandon áztattam magam a...
Tisztító, zsírégető léböjt-kúra: mindössze 5 nap alatt megújítja magát a szervezeted
Emlékszem, volt egyszer a Déli Hírlapban teljes oldalas léböjt receptkúra. Olyan nagy volt az érdeklődés iránta, hogy...
Az utolsó stáció – a MIVAS helyén nyit a Szathmári áruház – hogyan nyertük meg a tendert – minden apróságot felvásároltunk
Főnökként hajlamos az ember elfelejteni, hogy valamikor maga is beosztott volt. Velem is megesett, hogy a lila köd elhomályosította a látásomat. Egyszer bizony...
Mit akarnak a kempingezők – mások nyomorúságából politikai tőkét kovácsolni – a kétélű fegyver – Fletó miért nem vitt egy láda sört
Odahajtott a kíváncsiság amikor még álltak a sátrak a városháza előtt. Most szünet van, a hírek szerint hamarosan folytatódik a kempingezés. Volt szerencsén...
Elmentek a főszerkesztők – 2015 szomorú mérlege –
Már elsírtam, hogy számomra családilag nem jól alakult az óév. Közben az év harmadik negyedében szinte csaknem egy időben hunyt el Bekes Dezső...
Még se dőlt össze a világ – amikor három napi újságot, egyszerre kaptak az előfizetők – Géza barátom projektje – a Vörös Hadsereg lapja után nyomták a Déli Hírlapot
Csak ülök és mesélek. Mint az agytúrkásznál. Mivel csaknem három évtizedet töltöttem el a Déli hírlapnál, ott voltam a nyitásnál és a roló...
Locsognánk a a portálon – keressük a szókimondó barátainkat – Jaksi jól csinálta ezt a műfajt a tévében
Jakubik Laci, néhai barátom, kollégám a címképen. Ő volt a fotóriporterek gyöngye. Csodálatos érzéke volt a fényképezéshez, s ha munkáról volt szó nem...
Ezt már olvasta?
No Image

