Kedvenc italom az író. Az amelyiken a pitykés legény barátkozik egy bús bocival egy öreg parasztház előtt. Ne tessék legyinteni – hogy kit érdekel az író – mert ez az egyetlen tejtermék amely kifejezetten magas tápértékű és soha semmilyen körülmények között nem okoz savtúltengést vagy gyomorégést. Ráadásul fogyasztó hatású, főleg akkor ha csak ezt isszuk üdítőként. S ez a termék kifejezetten a miskolci tejgyár terméke. Senki sehol másutt nem gyártja. S a bajba került üzem lehet, hogy felhagy a gyártásával.

Sejtettem – először a miskolci spar üzletekből tűnt el. Kérdezgettem, hogy miért hiányzik, hallgattak lapítottak. Közben megleltem a Búza téri árucsarnokban, ahol anyám kedvence a hagyományos szódavíz is van és azóta átpártoltam oda. S akkor most kora reggel  azzal ijesztgetnek, a miskolci tejgyár jövője kétséges. Lehet, hogy nem lesz többé íróm.

Sejtettem már valamit korábban is. Kerestem az igazgató urat, a tulajdonost, hogy beszéljünk a gyár múltjáról. Gyakran megfordultam arrafelé, bejártam az egész üzemet, ismerem a tejszagú csarnokok, csörömpölős hangulatát, emlékszem a kapu előtt sorjázó kerekes vastehenekre. Az ott lakók évekig panaszkodtak, hogy már kor hajnalban ott zúgnak el a tejszállító autók. Egy volt osztálytársam, szegény Molnár Pali barátomnak ez volt az első munkahelye. Művezetőként kezdett ám valahogy nem a tejre szokott rá.Vele akkoriban a hetvenes években bejárhattam az egész komplexumot. Abban az időben ez a gyár egy igazi  korszerű feldolgozó üzem volt.

Majd újságíróként is sűrűn jártam ott. Megköszönni, hogy a nagy állami ünnepeken nekem is postáztak egy egy láda tejterméket, köztük habos, túrós, gyümölcsös krémes joghurtokat. A nagy show viszont az a különleges tejélesztős italféleség volt, amit csak ott helyben kínáltak. Nagyon finom volt. Miközben kortyoltam – hallgathattam – hogy ebből a különleges italból literszámra visznek a megyei pártbizottság első embereinek.Hozzátették, ez nagy hatással van a fizikai potenciára. Ilyenkor magam is kértem még egy pohárral. A vendéglátóim – ekkor kezdték sorolni a neveket, hogy kik azok akik ezt minden napra kikövetelik maguknak a Szentháromság téren. Ma is tudom a névsort – csak hát ki a franc akar ilyen piti ügyekbe a bíróság elé állni. Tessenek találgatni – én meg privátban megírom, hogy süllyed vagy süllyedt.

Szép napot – s tessenek bespájzolni az íróból!