Nemcsak a tükörben találkozunk. Az időgépben is látom magam. Az Avas szálló fapadosában sörözünk a kollégákkal – 1970 őszén – amikor ajtócsapkodást hallunk. Bejönne valaki, ha hagynák. Ám a pincér minduntalan kituszkolja a józan vendéget. A firkászok született vadászösztönével csapok le a témára. Miért nem szolgálják ki a csatakos izzadtságszagú gumicsizmás bányászt? A jobb napokat látott főúr riadtan meghátrál. Máig röstellem, a demagóg fellépésünknek engedve mi is szimatolhatjuk az új vendéget. Abban a vendéglátó komplexumban, amely akkoriban a HungarHotels egyik zászlóshajója. Itt is az akkori szokásoknak megfelelően a BM-es kapcsolat naponta ellenőrzi a bejelentőlapokat. Egyszer még amerikai kémeket is lepleztek le itt. A rátermett elhárító alezredes ma magyar nyugdíjasként New-Yorkban egy amerikai rokkant nyugdíjast ápol. A nyolcvanas évek elején a szálló előtt őgyelgőket rendőrök fogják közre. Maga a főkapitány is munkakerülők után kutakodik. Akinek nincs igazolt állása, munkahelye a kék-fehér meseautóban találja magát. A fiatalabbak kedvéért ez nem tudományos-fantasztikus képzelgés.
Közben a szállóban zavartalanul folyik az élet. Vannak illusztris vendégek és egy órás szobabérlők. Az alkalmi hölgyek használhatják a hátsó lépcsőházat, amelyen a mozilátogatók is távoznak.
Az alsó képen a szálló reprezentatív kerthelyisége. Azon átmegyek a Fehér terembe, balra a fapadosba a galérián át meg a Vörösbe. Oda hol 1973-ben a bársonyba csomagolt teremben az esküvői vacsoránk volt. Ugyanitt rendezik meg Miskolc első UFO kiállítását, amelynek az anyagát Amerikából küldték.
A hátsó traktusban konyhák raktárak, húzódnak. Kocsival érdemesebb hátulról a személyzeti bejárón át menni a kihordásos menüért. Valóságos labirintus az épület, amíg a konyháig érek a koszos, zsíros sakktáblaszerű kövezeten egy, két forintost teszek az ebédjegy mellé. Ez jelentette a plusz húsjegyet, ami akkoriban a lengyeleknél még valóságos volt.
Lassú gázt adok az időgépben. Bezár az avas szálló a patinás épületet megkapja az önkormányzat. Teljes a tehetetlenség senkinek nem kell az ódon belvárosi épület. Pontosabban mindenkinek kellene, röpködnek a ragyogó ajánlatok ám a ház pártában marad. Zöld kis emberkék lepik el a vörös termet –először látunk eredetinek kikiáltott csészealjmaradványokat. Majd 1992-ben egy karácsony alkalmi vásárral megint benépesül. A sikeresen felbuzdulva az aranyozott gipszstukkók árnyékában megnyílik az első miskolci plazaszerűség. Közepén egy gyöngyösi érdekeltségű szupermarkettel és sok kis butikkal és bazárral. Teljes csőddel zárul és az elvarázsolt komplexum lassan egy omladozó patkányfészekké válik. Mindannyiunk csúfságára. Ezzel zárul az Avas szálló húszadik századi sztorija. S a következő sem tűnik rózsásabbnak.
szanto@inform.hu
