A hóhér hóhért akaszt

– Olyan ismerős nekem, valahol már találkoztunk.

– Ne játssza az eszét, reggel együtt borotválkoztunk. Mostanában mióta a pofaszőre is ősz már csak kétnaponta. Még jó, hogy naponta fésülködik.

– Ne beszéljen mellé, mondja mire kíváncsi.

– Semmire, én már mindent tudok magáról.  Született 1949-ben, decemberi, nyilas. Korán félárva lett, édesanyja egyedül nevelte.

– Idáig stim.

– Korán kezdett dolgozni, érettségi után rögtön újságíró lett, először az Északnál próbált szerencsét.

– Ok. Később az a Déli Hírlap elcsábította.

– Kétszer is. 1980-ban megint Délis lettem egészen 2002 –ig. Mondhatom, hogy az alapításkor, mint gyakornok, majd a zárórakor én húztam le a rollót.

– Szép. Nem röstelli. Gondolom kapott ezért hideget meg meleget.

– Hogyne, erre mondják nem az a legény, aki adja, hanem aki kapja.

– Hű de nagy legény.

– Igen azzá tettek, annyit kaptam, mint az a bizonyos szódás ló.

– Mi volt a vád? Mivel gyanúsítottak?

– Mivel, hogy szándékosan tettem lapátra a Déli Hírlapot.

– Ne csinálj úgy, mint ha te nem láttad volna, vagy nem tudtad volna, mi az ábra.

– Na, mi?

– 1992. decemberében vettük át a Déli Hírlap Kft. vezetését. Szorult helyzetben, csőd előtt a 24-ik órában. Az elődünk, akit máig is nagyra becsülünk, mindent neki köszönhetünk, kellemetlen, kínos hagyatékot hagyott maga után. Pontosan 30 millió forint hiányzott a kasszából. Kinek mondjam, ez a pénz akkoriban óriási összeg volt. Likviditási problémák voltak, s minden erőnket össze kellett szedni, hogy 2002-ig a verkli úgy menjen, ahogyan ment. Mindenki idejében megkapta a fizetést, senkit nem küldtünk el, folyamatosan nőtt a lap példányszáma, éltünk, mint Marci Hevesen.

– Jó duma. Akkor miért húztuk le a rolót?

– Mert a világ haladt a maga módján, s nem úgy, ahogyan mi szerettük volna.

– Bővebben.

– Emlékezzél vissza az első napokra, amikor igazgatók lettünk. Bezárkóztunk, s töprengtünk, mit csináljunk a nyakunkba szakadt marsallbottal. Kaptunk egy kölcsönt az egyik tulajdonostól, a miskolci önkormányzattól, pontosan 4,5 millió forintot, amiért 12 milliót kellett visszaperkálni. Szép mi? Majd egy kedves kolléga tanácsára a Déli Hírlapból reggeli megjelenésű napilapot csináltunk. Könnyű volt, mert a konkurencia éppen akkor vonult ki a Borsodi Nyomdából, így rögtön helyet kaptunk a gyártási tervben.

– Már kapizsgálom, s akkor jött a nagy ötlet.

– Látom kezdesz megvilágosodni. Juhász Judit, Antall József akkori kormányfő szóvivője volt olyan kedves, s összehozott minket a Népszabadsággal. Egy hétre bezárkóztunk dr. Breitner Miklóssal, a Népszabadság akkori vezérigazgatójával. Kidolgoztuk a jumbo tarifát. Ennek a lényege, hogy a megyében a Népszabadság előfizetői 100 forint plusszért megkapják a Déli Hírlapot is. Cirka három hónap alatt csaknem 40 ezer előfizetője lett a Népszabadságnak. Ezzel az országos lap a hazai mezőnyben, csak a borsodi példányszámmal is első lett. Máig is töprengünk, hogy melyikünk volt a jobb, kinek is köszönhető a közös siker.

– S ezt hagyták a tulajdonosok?

– Jó hogy mondod, nem volt egy egyszerű eset. Jobboldali önkormányzat idején kellett ezt az együttműködést megmagyarázni. Szerencsémre értelmes emberekkel volt dolgom. Megértették, a mindig is baloldali kötődésű lapot, nem a Déli Hírlapba fűzték, hanem fordítva. Magyarul, a Népszabadsághoz adtak egy független lokálpatrióta újságot. S ez a páros pontosan, szinte órára pontosan kereken öt esztendeig óramű pontossággal működött. Ezzel beírtuk magunkat a hazai sajtótörténelembe. Ilyen sikeres együttműködés se előtte, se utána nem volt több, azóta sem. Kezdesz fárasztani.

– Oké. Majd folytatjuk. Tudjad, lesznek intim személyes kérdéseim is.

– Csak óvatosan. Ne menjünk fejjel a falnak.

Folyt.köv.