Miskolc két Bermuda háromszöge, egy Tapolca a másik a történelmi Avas. Voltam tapolcai lakos valamikor a Görömbölyi utcában, élénken emlékszem, hogy nyaranta alig tudtam közlekedni az ott parkoló kocsiktól. A pokolba kívántam azt a nagy idegenforgalmat még az a nagy nyüzsgés is a terhemre volt. Bosszantott, hogy mindenki ott akarta áztatni a „ridiküljét” és késő estig harsogott a zeneszó a vendéglátóhelyekről. Ősszel a kihalt, elhagyatott Tapolca inkább a kedvemre volt – bánom is , hogy elhamarkodtam a kívánságaimat. Szomorúan látom, hogy most már nyaranta csendes ez a hajdan virágzó üdülőhely. S ahogyan a dolgok menetét látom nem is változik itt semmi.
Mindenkit hibáztatunk, a városvezetőket, a képviselőket, akik képtelenek kellően lobbyzni Tapolcáért. Egyre másra alakulnak a Tapolcáért nevezetű civil szervezetek de a gittrágáson és a szájtépésen kívül semmi lényeges nem történik. Szerintem a jövőben sem. Pesszimista lettem, úgy érzem mintha minket itt az északi végen leírtak volna. Nem most , hanem az elmúlt húsz év során. A Dunántúlon járva a szívem szakad meg, hogy azt látom arrafelé minden épül, megújul megszépül és fejlődik. Szerintem ezt a vezetőink is tudják látják, egyikőjük se világtalan.
A történelmi Avas – ahol valamikor nekem is volt borházam – míg ki nem énekelték a kezem közül – ugyancsak pusztul. Minden ígéret ellenére reménytelenül omladoznak a házikók és a kazamaták. Érződik a gazdátlanság, s kihalóban a miskolciak hagyományos lokálpatriotízmusa. S ez most már rendszereken, kormányokon pártokon átívelő megállíthatatlannak tetsző folyamat.
Meddig tarthat az országrészek leválása, leszakadása . Most már jósolni se merek.
szantograf.hu
