A héten ha minden összejön az Északban az Északterves emlékeimet írom meg. A címe, nem titkolózom – A művészkeltető.

Kiderül, hogy valaha én is dolgoztam ott.  Csaknem egy évtizedig. Megismerhettem az ottani összes nagy tervezőt. Érdekes, bohém – művészvilág – miközben az ő kezüket nagyon szigorú szakmai törvények vezették. Tervezni építkezni csak így lehet. A súgóm – az akkori összekötőm Gyarmati Imre barátom – ő segített a nevek felidézésében.Tárgyilagos szerény ember, csupa jót mondott mindenkiről. Ez ma már nem szokás , kiment a divatból ez a fajta diszkrét tapintat.

Tehát akit érdekelnek ezek az írások tessék elolvasni a hét közepén az Északban.

Bár nem tartozik a témához – ebben van egy olyan pozitív színben feltüntetett tervező is akiről nehezemre esik jót írni. Ám az igazságot nem lehet megkerülni, a privát egyéni problémák más területre tartoznak.

Amikor a miskolci építési osztállyal háborúztam – győztem , végül nagy nehezen – a hatóság egy volt északterves nagy tervezőt kértek fel szakmai véleményezésre. Az úr a politikai elvárásoknak megfelelően alaposan befeküdt és annyi valótlanságot izzadt ki mint szakember amit szerintem már maga is röstell így utólag. Már csak azért is mert már azóta már változott a kurzus, csak az építési hatóság nem képes megújulni.

Ha csak a Hősök téren elkövetett szakmai hibákat néznénk már régen önként fel kellett volna állniuk.

Mindenki tudja, hogy a Pece patak régi nyomvonalának mindkét partszakasza úgy négy négy méter távolságban örökös állami tulajdon. Eladni sose lett volna szabad. Mint ahogyan egy ilyen patak mentén mélygarázst se lehetett volna építeni. Mintha a patak utcán valami hasonló malőr történt volna.

A lényeg, hogy ennek a szakmai hibának a következményeként rendült meg a tér melletti katolikus templom és a zsinagóga is. Az előbbi alatt kiszáradt a talaj míg a zsidó templomnál elvizesedett. Csak azért mert az elöregedett Pece beton teknője már több helyen átenged, ereszt.

Csak már egy szakember is meg merne szólalni. Aki nem így látja mint mi a laikusok, fejtse ki a véleményét. Érdekelne.

szantograf.hu