Elfogult vagyok Gyurcsánnyal szemben. Volt alkalmam a vele készült könyv írásakor megismernem. Korántsem egyszerű eset. Nyílt, szókimondó, pragmatikus, szenvedélyes politikus. Törtető – ami az esetében semmi rosszat nem jelent. Minden politikus ilyen aki ambiciózus. Tele hibával, amivel Ő maga is tisztában van. Kitapasztalta saját gyengeségeit, s felismerte az erősségeit. Most ezzel operál.

Ha valaki most beszólna – hogy eladtam magam – azt kell válaszolnom – a kiadótól még egy forintot se kaptam ezért a könyvért. Tehát a Gyurcsány szabadon című művemmel  még nem számoltak el. A veszteséget meg ugye nem tartjuk számon.  Mert az is volt, az önköltségen túl , meg kell mondanom e miatt elestem más egyéb hasznosabb munkától. Ráadásul próbáltak be skatulyázni. Itt mondom  – nem vagyok nem lettem a DK tagja . Voltam már párttag – azt hiszem nekem ez egy életre elég is.

Vártam az ünnepi beszédek boncolásával. Kíváncsi voltam ki, hogy látta Fletó várható magánszámát. Még, hogy megheckelték  Mesterházi szónoklatát. Egy frászt – ez a baloldali MSZP hívők mutatványa volt. Nem tervezték, ez jött spontán. Egy szónok igyekezzen arról beszélni, amire a hallgatóság vevő. Mesterházi mellébeszélt – nem szólt a lényegről – egy demokratikusnak mondott pártnál misem természetesebb – ha a hallgatóság unja a süketelést közbevág, s rákérdez. Ennyi történt.

Tanulság – Gyurcsányt lehet szeretni, gyűlölni de nem az a típus aki iránt könnyű közömbösnek maradni. Mesterházit megsérthette Fletó, valamiért orrol rá – úgy mint Bajnai. Balgaság nem észrevenni, hogy a baloldal gyülekezetében  a Gyurcsány tábora fölényesen vezet.  Mindegy mit mondanak a közvéleményt  kapisgálók. Ha ma tíz embert megkérdezünk az utcán, hogy ki a baloldal elnöke – kapásból Fletót mond. Ez részben jó a DK – nak más részben viszont  kifejezetten káros. Hiszen nem véletlenül alapították meg a Demokratikus Koalíciót.

Most jön a reklám helye – van még a Gyurcsány szabadon című könyvből. Amíg a készlet tart. Sikerült annyi nem jót összeírnom róla , hogy a készlet javát már eladták.

Miközben országjáró nagy gyűlésekkel szántja fel az országot  mindenütt elkel néhány példány ebből is.

szantograf.hu