Volt egyszer egy csokigyár – nehéz volt a választás – figyelem folytatódik a retro jegyzet – Északban a hét közepén

Tudom , újságot írni mindenki tud. Itt van ez a nagy klaviatúra, tele betűkkel, csak a sorrendet kell eltrafálni. Ezt csak azért mondom,  írni könnyű, ám nehéz kitalálni, hogy miről szóljon a fáma. Ha már belekezdtem az Északban a szokásos hétközi retro sorozatba kár lenne abbahagyni. Amíg vevő van rá körmölöm.

A héten témaként sok minden kínálkozott – szinte tálcán. Vendégem volt Kolozsvári István a miskolci közlekedési vállalat nyugalmazott műszaki igazgatója,  Dudla Józseffel az MSZMP  utolsó megyei első titkárával bejártuk a volt pártszékházat. Mindkét alkalommal a régmúlt kulisszatitkait próbáltam kicsiholni az urakból. Sikerült.

Ám végül mégsem erről mesélek majd. A téma prózaibb lesz – volt egy diósgyőri csokoládé gyár, a Magyar Édesipar – igen volt ilyen tröszt – annak egyik fontos bázisa itt működött a Fürdő utcában. Hogy mi volt ott és mit csináltak – tessék elolvasni  az Észak szerda vagy csütörtöki számában.

Közben tessenek elmajszolni egy ilyen csokimikulást, és már is szebb napjuk lesz.

szantograf.hu