Villamostaxik Miskolcon – van aki tervezi – van aki már meg is csinálja
taxi amerikában

Egy régi kedves autókereskedő barátom újságolta – hogy hamarosan taxistársaságot alapít. Nem akár milyet, elektromos autókat vásárol és kilométerenként száz forintért viszi majd a miskolciakat. Szenzációs , hitetlenkedtem, ez tényleg jó ötlet.

Rögtön rákérdeztem egy másik régen taxizó másik barátomtól – vajon mit szól hozzá. Kapásból kinevetett – mondván, hogy erre a projektre már Ő is nyert támogatást, még se valósította meg. Több okból – majd számoltatni próbált – hogy egy kétszemélyes elektromos autó minimum 3 millió, amelyikbe már 4-5 utast is belehet gyömöszölni az már több mint 10 millió forint.  Az infrastruktúra a töltőállomások hiányoznak, legalább 15 éve kell még az elterjedéséhez. S ha a forgalmi adót is hozzáadjuk, meg minden egyéb járulékos költséget végül az elektromos utasszállítás többe fáj mint a gázolajos.

Az ötlet pedig jó. A környezetvédelem fontos. Állítólag a paksi áram olcsó is, annyira, hogy házalnak vele, mondjuk egy ilyen társaságnak nagy tételben diszkont áron képesek szolgáltatni. Ám ahhoz, hogy a villamostaxizás meglóduljon  Miskolcon – aminek mindenki örülne – kivéve a hagyományos bérfuvarozókat , ahhoz egy komoly állami támogatás kellene. Mondjuk egy uniós projekt keretében Miskolc lehetne az első bázis, a kísérleti modell.

szantograf.hu