Nem tudjuk, hogy előttünk ki rendezte a látványt, vagy maga az árus hagyta-e a miskolci
régiségvásár befejeztével a sokatmondó tárgyakat az ablak alatt. Számunkra mindenesetre
beszédesek voltak. Mit is üzenhet egy megtépázott baba, vagy egy viseltes körömszandál,
s vajon kinek szánhatták eladásra? Az arca szép volt ennek a babának, még a haját is
formázhatta valaki, a cipőjét pirosra cserélték. Talán később ruhát készültek ráadni, s
színházba vitte volna egy kislány magával. Talán a nagymama elképzelte, hogy az unoka
ünneplőjéhez hasonló öltözéket varr neki, amikor történhetett valami. Valami, ami nem volt
jelentéktelen, erőszakos viszont igen, hiszen letörték a karját, tönkretették. Ott árválkodtak
a pénznyerő – vesztőhely ablaka alatt, mint egy jelkép. Egy rosszabb, sivárabb élet kellékei.
Nem tudjuk mennyit érhettek volna ezek a portékák, de nem sikerült eladniuk. Nekünk
nézőknek itt maradtak, hogy rácsodálkozzunk, hogy ne mehessünk el szó nélkül mellettük.
M.V.Zs.
