Mit tesz a magyar nyugdíjas- az emelés körül tombol a demagógia – ki nyúl először a darázsfészekbe

Ez a kép csak illúzió. A jövő nyugdíjasai nyomorognak majd. Ez borítékolható minden közgazdasági képzettség nélkül. A ma emberei csak a mának élnek. Ismert szakállas vicc, hogy mit csinál a német és az angol nyugdíjas reggelenként, előveszi a butykosát és elindul vele a klubba vagy befizet egy spanyolországi telelésre. A magyar is előkapja az üvegét, belevizel majd elindul az SZTK–ba, egész napot ücsörögni.

Megéltünk már néhány nyugdíjreformot – jobbnál jobbakat – megértük, hogy a privát nyugdíjkasszát egyik napról a másikra feltörjék mint a malacperselyt, ezek után aki most készül majd a szép korra megnézheti magát. Már most gondolkodjon, hol melegszik majd a postán vagy a plazában. Emlékszem valamikor még a fizikai munkások nyugdíját preferálták – hogy miért még ma se tudom. A tovább dolgozókét is folyamatosan emelték.

Mint tudjuk, most ismét lesz egy icipici emelés a meglévő nyugdíjaknál. Természetesen százalékos arányban. Ilyenkor felerősödik a demagógia, hogy ugye akiknek már most is több van azok többet is kapnak.  Hát ilyen a százalék számítás.  Tromfolnak – hogy ez nem igazságos. Miért nem, hiszen akik többet fizettek be a kaszába azok idejekorán többet is vehetnek ki. Tehát természetesen jogos a magas nyugdíjak arányos emelése. Már csak azért is mert most sokan kerülgetik a járulékfizetést, minden kiskaput, számlázási trükköt bevetnek, hogy a járandóságukat csorbítatlanul kézhez kapják. A meglepetés akkor éri majd őket, ha mégis megérik a nyugdíjas kort.Akkor jön a pofára esés.

Csak egy két példa, a minap neves előadó művészek méltatlankodtak, hogy az állam milyen csekély nyugdíjjal szúrja ki a szemüket. S ezt a magyar sajtó egy az egyben közölte. Nem akadt senki aki megválaszolja, hogy amikor megkapták a nagy gázsit, a fénykorukban miért járultak a nyugdíjkasszához?

Egyébként ezen a téren soha senki nem lesz képes igazságot szolgáltatni mindenkinek. Alapvetően mindenki a tücskök módjára gondolkodik, nyaranta csak hegedül. Amikor a közveszélyes munkakerülés még lényeges jogi kategória volt, dolgoztunk és vonták amit vonni kellett. Manapság százezrek élnek bele a nagyvilágba társadalom és nyugdíjbiztosítás nélkül. S ha eljön az idő, s elfogy a lé, s nem lesz erejük önmaguk gondoskodására – szörnyű kimondani – magukra maradhatnak.

Amerikában Obama éppen a kötelező öngondoskodás bevezetésével nyert választást. S lehet, hogy a pártja most majd ebbe is bukik bele.Érdekes, hogy nálunk ezzel a fontos kérdéskörrel egyetlen párt vagy szervezet sem foglalkozik. Talán nem akarnak darázsfészekbe nyúlkálni?

szantograf.hu