Lezuhant UFO a Miskolc Tapolcai kőbányában – kelepcében az újságírók

A rendszerváltás után, a nagyon is nagy demokrácia jegyében levették a kódolást a rendőrség rádióforgalmazásáról. Elterjedtek az apró kis URH készülékek amelyekkel mi szenzációhajhász firkászok folyamatosan fülelhetünk az éterben. Hallottuk – bár nem volt szabad -hogy a rendőrök mit csiripelnek. Nekik muszáj volt hallgatózni mi meg ugye csak szórakoztunk így aztán mindig hamarabb kapcsoltunk mint a szervek. A fotósok hamarabb értek a karambolhoz a gyilkossághoz, a rabláshoz mint az uerhás rendőrök. Kezdett bosszantóvá válni, főleg amikor már a roncsszállító fuvarosok is megelőzték a helyszínelőket. Tenni kellett volna valamit, de mit ?

Dr. Sárközi Ferenc tábornok úrral tervezgettük – de végül a jó szíve és az újságírókkal való , mindig is együtt érző szolidaritása miatt  végül sosem valósítottuk meg a nagy tervet. Ami az lett volna, hogy egy párszor elhangzik az éterben – egy rejtélyes repülő tárgy vagy valami UFO zuhant le a tapolcai kőbányában. Majd egy félóra elteltével az oda vezető jól zárható utakat blokkolják a rendőrök és szelíd jó szándékkal begyűjtik az oda robogó kollégáktól az illegálisan használt rádiótelefonokat. Micsoda show lett volna. A fenti kép ezt a sose bekövetkező pillanatot örökíti meg.

Egyébként a kódolást ma már ismét megoldották, a rendőrök lehallgathatatlanok. Ám abban az időben még az egyszerű rádióamatőr készülékeken is lehetett fogni a halálsávot, amelyen a profi szervek forgalmaztak. Volt is egy miskolci maffiózó akinek feltűnően megtetszett a fehér kis Mercédesem. Meg is alkudtunk rá, fizetett és vitte volna de előtte el kezdte keresni benne a rádióamatőr készülékemet. Már majdnem visszacsináltuk a boltot amikor előhozta a piros ászt, a nagy adut és Matesz úr közölte rátesz még egy lapáttal, csak rakjuk vissza a készüléket. Ez az eset amikor van annyi pénz, hogy a hajam korpásodni kezd. Igaz, hogy a rádió kristályait kiszedtem és ő ezzel már legfeljebb a saját esőcsatornáit tudta volna behangolni, de még is örült a zsákmánynak. Mert mutogathatta a haveroknak – hogy mi is van az ő járgányában.

szantograf.hu