Szabad piac – saját kezünkbe vesszük a miskolci szemetet -jó húzás, támogatom

Igazából, engem nem nagyon rendítenek meg a miskolci közgyűlési ülései. Ez az egész olyan mint a nagyfiúk a homokozóban, az erősebbek azt tesznek amit akarnak. Megnézik, meggusztálják a kicsik homokvárait, gyönyörködnek egyet majd felrúgják. Nincs is ennél jobb , kéjesebb. Ez így volt az elmúlt tizenkét évben – s így is marad még sokáig. Mert a többség így szeretné.

Hogy most belekotyogok – ennek egyetlen oka – ma eldöntik vége a német tulajdonú AVE szemétszállításnak – magunk kezébe vesszük a saját szemetünket. Ez így jó ne is turkáljon más a miénkben. Már régen ezt kellett volna tenni, sose nyugszunk bele, hogy a jó magyar szemetet elvigyék az orrunk – bocs a házunk elől az idegenek. Igazuk volt a turkálóknak akik hajnalonta feltúrták a kukáinkat és kimezgerelték a javát. Bánom, hogy időnként rájuk szóltam, ahelyett hogy magam is elszipkáztam volna a jobb dolgokat.

Természetesen a felelős városatyák nem hűbele balázsi módjára vágtak bele a kiszorítósdiba – előzőleg létrehoztak egy komoly céget, ami majd most hirtelen kiváltja az AVE feladatkörét. Gratulálunk. Ez a mai közgyűlés – a pénteki rendkivűli összeülés témája, napirendje.

Aggódom, hogy minden úgy legyen ahogyan elképzelték. Már csak azért mert én is régen orrolok a siófoki AVe-ra, ahol piszkos módon majdnem egész évben kifizetetik a szemétszállítási díjat a balatoni nyaralók után, mondván ők készenlétben állnak, mert én bármikor odautazhatok egy két napra. Amikor meg ott voltam nem vitték el a szemetet – azért mert nem tudták , hogy ott vagyok, miért nem szólók előre.

Visszatérve a miskolci húzásra – támogatom , mert ha magunk után takarítunk biztosan olcsóbban jövünk ki, vagy ha még se akkor legalább a búsás profit itthon marad, s risztelünk rajta. Nem én vagy maga hanem mi.

Mi lesz a kukákkal? Mi lesz az avéval. Ajvé, annyi kérdésem lenne –  már sajnálom, hogy nem lehetek ott a közgyűlésben – mert rákérdeznék: s akkor januártól minden flottul megy tovább? Nem történhet meg, hogy úgy járunk mint a nápolyiak a maffiával, beborít minket a szeméthegy? Végig gondoltuk e ennek a következményeit?

Vajon a magyarországi cégek Németországban számíthatnak e valamilyen retorzióra vagy bármilyen nemzetközi fellépésre ellenünk. Azt mindig tudtuk, hogy a szemétben sok sok pénz van, de azt nem is álmodtam – bár sejtettem – hogy ezt is megérjük. Bátorság kellett hozzá nagy hátszéllel.

 

A baloldali frakció javaslata is bátor volt – minden az önkormányzati dolgozóknak, pulykapénzt, jutalmat, tűzifát a szegényeknek, szaloncukrot a gyerekeknek .Állítólag napirendre se tűzték. Nekem erről csak az jut eszembe, hogy miért az rendel a leglelkesebben az asztalnál aki nem fizet. Ha nem nekem kell állni a cehhet – már is mondom az ötleteimet – januártól a hideg meleg víz mellé szereljenek be egy harmadik csapot. Egy sörcsapot – a közeli bőcsi sörgyárból.  Óra nélkül, havi átalányban, mondjuk száz forintért. Nem választási fogásból mondom, csak azért mert kedvelem a folyékony kenyeret.

szantograf.hu