Pénz csak úgy – lóvét mindenkinek – egy elmélet aminek örülnek a léhűtők
20 ezres pénz

Szociálisan érzéketlen manusz vagyok. Sőt meg van a külön bejáratú véleményem arról aki arról álmodozik, hogy mindenkinek járjon alanyi jogon pénz, fizetés, járadék vagy ki tudja milyen járandóság.  Tudom néhány elméleti szociológus már régen kidolgozta ennek az alapelveit. Sőt találtak egy csomó érvet is, hogy miért lenne ez fontos. Persze pénzt az egyikőjük se talált hozzá.

Az elv persze nem újdonság, Kuvaitban , a bennszülöttek máig is részesülnek egy alapellátásban, egy nem is kevés járandóságban.  Ott viszont még ömlik az olaj, nálunk viszont csak csurog, de el.

Más, most is kimondottan sok a szociális ellátásban a társadalmi igazságtalanság. Ebbe most önvédelemből szándékosan nem megyek bele. Viszont kezdem azt hinni, hogy  maga az ötlet nem véletlenül most, éppen most a választások előtt bukkant fel. Miközben a fél ország készül megvédeni a rezsicsökkentést és az extra gyedet – nem is tudom ki ellenében – már is itt egy értelmetlen fantazmagória. Mert ugye mindenki sejti, hogy ez a fajta a pénzcsap nem nyitható meg, mert még a jelenlegi jogos nyugdíjakat se vagyunk képesek teljes egészében kitermelni. Arra viszont jó lesz ez a hülyeség, hogy valamennyi pártot végig faggassuk: mi a véleményük a munka nélküli , alanyi jogon járó járandóságról.

Most légy okos Domonkos! Mint mond erre egy politikus, aki úgy akar voksot szerezni, hogy közbe egyet se veszítsen. Nyöghet, magyarázkodhat, de egyenes választ várunk tőlük. Na ez nem megy .

Tehát nyugi, a postás továbbra is csak egyszer csenget majd.

szantograf.hu