Milliárdok rehabilitációra

Dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke is aláírásával látta el azt az ünnepi dokumentumot, amelyet elhelyeztek a megyei kórház Gyermekrehabilitációs osztály bővítésének időkapszulájába. Az ünnepélyes alapkőletételen Riz Gábor, a közgyűlés alelnöke is részt vett.

„A rehabilitációs ellátórendszer fejlesztése az Észak-magyarországi régióban című projekt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház vezetésével, 11 konzorciumi partner bevonásával valósul meg az Új Széchenyi Terv keretében 4,6 milliárd forintból. A konzorciumba bevont kórházak az egész régió rehabilitációs ellátását felölelik. A projektet két évvel ezelőtt a megyei közgyűlés indította el” – utalt a kezdetekre dr. Mengyi Roland.

A projekt keretében a partnerek a különböző rehabilitációs szakterületekhez való lakossági hozzáférés földrajzi-regionális és ellátásbeli egyenlőtlenségeinek csökkentését, valamint az elérhető egészségügyi rehabilitációs szolgáltatások színvonalának javítását tűzték ki célul 2014. év végére. Ennek alapja a bevont kórházak infrastruktúrájának és a műszerezettségének fejlesztése. A projekt megadja a keretét annak, hogy a konzorciumi partnerek közötti feladatmegosztás az adott intézmény specifikumaihoz illeszkedő módon kerüljön meghatározásra.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban a projekt keretében a Gyermekrehabilitációs osztályt bővítik. A beruházás során új épületrész épül, melyben sportterápiás egység, gyermek játszószoba, pszichológus/logopédus tanszoba, ergoterápiás rendelő, mozgássérült tankonyha és a nappali ellátás feltételei kerülnek kialakítására 956 négyzetméteren, valamint az épülethez közvetlenül tartozó külső tér kialakítása történik 378 négyzetméteren.

Az új épületegység kialakítása után a Gyermekegészségügyi Központ mögött 5,5 méter széles aszfaltburkolatú utat építenek, illetve mintegy 100 parkolóhelyet alakítanak ki. A tényleges kivitelezési munkálatok januárban megkezdődtek, jelenleg az alapozás zajlik. Szerződés szerint a kivitelezési munkálatok átadásának végső határideje október 31-e. Az építési beruházás várható összköltsége bruttó 291,7 millió forint, a rehabilitációs eszközök beszerzését 72,5 millió forintból tervezik megoldani.