Kormányváltóson kezdtem – kiből mi lesz , ha nagy lesz

Kormányváltós Moszkvicson tanultam vezetni az ATI-ban. Máig is emlékszem, az oktatóm a szép emlékű Czink Miklós bácsi volt, aki gyorsan felismerte – velem nincs nincs sok gondja. Így aztán, unhatta az autókázást, ő maga kiült a nagy tapolcai parkolóba – ez nem az a mostani aszfaltozott, az még a régi bejárat előtt volt – és hagyta, hogy magamban körözzek. Gyártottam a vizes nyolcasokat élveztem az egyedülő kocsikázást. S  az első kocsim is kormányváltós volt – egy szürke Trabant IC – 11 75  a rendszáma. Kéz alól megkímélten kaptam Tiszaújvárosban. Az előző gazdi Kovács Endre annyira vigyázott rá, hogy a garázsba ki és betolta, finoman, érzékenyen. Máig se tudom ez mire volt jó, de egy ideig magam is így tettem. Ha már a szürke így szokta meg. Sokáig ódzkodtam a botváltótól, de az automatától még jobban. Ennyit a kormányváltókról.

Közben fülelek figyelek.  Alakul a régi kormányfő új kormánya. Ez így nem jó, Orbán Viktor most állítja össze az új csapatot. A kapitány természetesen marad, viszont a hírek szerint Hende Csaba helyére Dr. Mengyi Rolandot szemelték ki. Tehát egy borsodi már lesz a csapatban , s ez jó. Tulajdonképpen fellépése, habitusa alapján bármelyik egyenruhás tárcát neki találták ki.

Dr. Navracsics Tibor a higgadt erő, a párt legemblematikusabb, legszimpatikusabb arca.Szinte támadhatatlan minden kijelentése nyomdaképes. Az előző csapatban miniszterelnök-helyettes volt de nem sok gól érett labdát passzoltak neki. Viszont ő annál többet gurított a társai elé. Ha a törvény gyártás méreteit nézzük, azt amiben ő jeleskedett megérdemli, hogy megpihenjen. Előreláthatóan Martonyi János tárcáját kapja meg a külügyminisztériumban.

Ami biztos – Balog Zoltán csúcsminiszter a maga hét tárcájával a helyén marad. Volt szerencsém közvetlenül megismerni, amikor még felzárkóztatási államtitkár volt. Szerénysége, munkabírása és az ügyekhez való hozzáállása példa értékű. Egy ízben szóba került, hogy miként képes ennyi különböző szakterületet összefogni, mennyire ért mindehhez. A válasz – neki elegendő csak annyit tudni, hogy ki az aki konyít mindehhez.

Másik hír – a Fideszben a választási győzelem ellenére komolyan kiértékelik a mostani kampányt és az eredményt. A párt elnöke  – mint mondotta sose lehet elégedett vagy elbizakodott. A tanulságot a jóból és a rosszból egyaránt le kell vonni ki kell értékelni az egész folyamatot.

S minden ellenkező híresztelés ellenére – senki nem kapott szabadságot, nincs pihenés, nyújtózkodás, ahogyan ígérték a munkát folytatják. Napirenden két nagy feladat – a rezsicsökkentés mikéntje mértéke és a devizahitelesek problémája. Mindkettő határokon átnyúló téma, alaposan körbe kell járni mert a következő két választás során mindkettő kihatással lehet a párt és a kormány imidzsére.