Az élet menete Budapesten – Antall Józsefre emlékeztek

Az idén a szokásosnál is többen voltak a budapesti Élet menete vonuláson. Bár a Mazsihisz és a kormány között van egy két vitás kérdés ezen a demonstráción a Fidesz vezetői is jelen voltak. Rogán Antal emlékezetem szerint mindig is megjelent családostól és az ideit se hagyta ki. Ott volt még Kósa Lajos a párt elnöke és Debrecen polgármestere.

A programról számos helyen jelent meg részletes beszámoló ezért inkább a Terror Háza előtti megemlékezésről írnék. Ami az Élet menetével csaknem egy időben volt az Andrási úton. Felszólalt dr. Navracsics Tibor és dr. Boross Péter. Az utóbbi személye azért érdekes mert ő a legnagyobb támogatója a Veritas vezetőjének, annak a történésznek aki tévedésből 30 ezer magyar zsidó kiadatását a németeknek egyszerű idegenrendészeti eljárásnak degradálta. Noha az ezért felelősök tudták, hogy valamennyiüket a biztos halálba küldik. A Veritas vezető történésze már bocsánatot kért, de a Mazsihisz továbbra is a leváltását kéri, mint a Szabadság téri emlékmű megépítése ellen is tiltakozik. Itt megemlékeztek Antall József édesapjáról is aki a holokauszt idején zsidókat mentett.

Szerintem lesz kompromisszum csak hát senki nem akar gyengeséget mutatni, de közös érdek lenne kölcsönösen előnyös megállapodás a vitatott témákban.

Közben ami különös a Páva utcai Holokauszt múzeum vezetése éppen most kötött együttműködési szerződést a Veritassal. Ez is jelzésértékű.

Megjegyzem indulatból egyszerű, könnyű egymásnak esni , a nyilvánosság elé teregetni a vitát, ám ezekből kimászni, presztízs vesztesség nélkül már szinte megoldhatatlan. Vagy mégse. Remélem csend és béke időszaka következik.

S amiről szólnom kell – több nagyvárosban lesz hasonló demonstráció – az Élet menete foglalt név – valami mást kell helyette kitalálni. Reméljük, hogy Miskolcon is bejárják azt a gyalogutat amit a belvárosból a gettóig, a téglagyárig megtettek az elhurcoltak. A remény menete vagy az örök gyász útja címen lesz meghirdetve.