Amikor még nem volt mobil – itt a HG9 Max -ódzkodtak a cébézéstől

Még nem volt rádiótelefon. A normál vezetékesre akár tíz évet is várhattunk. A posta ugyan úgy jegyezte elő a tárcsás fekete bakelit készülékes kérelmeket mint a Merkúr az autókat.  Persze itt is voltak kiváltságosok, bizonyos szakmákban hivatalból szerelték.

Már a filmekből láttuk, hogy van olyan amit autóban is használhatunk, de erről sokáig csak álmodozhattunk. A megoldás kézenfekvő volt – először az első mobil kommunikációs eszköz a CB rádió volt, amit szerényen megjegyezve Magyarországon először én vezettem be. Óriási hivatali packázás után – hetente jártam Pestre az ostrom utcába a posta zavarvizsgáló központjába míg nem engedélyezték ezeknek a használatát.Bizonyos szervek mint a vízügyesek már játszottak ezekkel, de a polgári forgalomba nem kerülhetett. Az oka , egyszer szegény szép emlékű Turi Kovács Attila az iroda vezetője elárulta – Csehszlovákiában a Prágai tavasz idején a felkelők ezzel tartották a kapcsolatot. E miatt a béketáborban a rádióamatőrök számát is korlátozták nálunk.

Dicsekszem, a bécsi Elme Erlach  GMH volt az első nyugati kiállító aki az országban először mutatkozott be a CB rádió adó vevőkkel. Ezt Brunner Gábor barátomnak köszönhettem, akivel sikerült egy gyümölcsöző üzleti együttműködést kialakítani. Gábor valami okból nem jöhetett Magyarországra. A határon adta át a kiállítási tárgyakat. A vámosok annyira meglepődtek, hogy idejük se maradt átnézni a rakományt. Sorra kérték az engedélyeket, szerencsémre minden rendben volt. Ezt követően kezdett terjedni a cébézés. Igaz, ez ügyben mellém állt a legnagyobb példányszámú hetilap a Magyarország. Ott mutattam be mire jó ez a készülék.  Az Autómotor szerkesztői sokáig ódzkodtak ettől a cikkemtől, mondván egy olyan országban ahol a Skodára se lehet téli gumit venni ki a francot érdekel egy autóba szerelhető CB rádió.  Tévedtek. Nekem lett igazam.

 

Egyébként a nyolcvanas években, a CB rádiók megjelenésével egy időben URH csatornán már lehetett telefonálni. Ahogy a készülékek egyre kisebbek lettek úgy javult a kapcsolási rendszer. Először csak diszpécser útján ment a telefonálás később Várföldi Mihály találmánya révén egyenesen fel lehetett építeni – egy tárcsázással a kapcsolatot. Nagy idők voltak, a négy G.ről még sejtelmünk se volt.

Aki nem tudná a CB jelem 807 volt, a rádióamatöri pedig HG9 Max.

Jelentkezem.