Aratunk – kombájnkorszak – amikor a tarlóról szereztük be a szívószálat – félkézzel morzsolta

Elkezdődött az aratás, Ömlenek a régi emlékek. Édesapám a terményforgalmi vállalatnál dolgozott, így ilyenkor , nyáridőben elterültem a Warszava hátsó ülésén és mentünk vidékre. A tarlón gyűjthettem a szívószálnak valót. Amiből másnak mindannyian fújtuk a szappanbuborékot az emeletről. Izgi volt amikor egy-egy gömb a lenti lakó orrán, fején mállott szét.

Másik a fenti kép örökbecsű története.  Rákosi pajtás – ugye neki is lehettek kis dolgai – megálljt vezényelt sofőrjének valahol útközben. Feltételezem, hogy a biztonsági emberek körbeállták, ő meg csak úgy beállt az aranyló búzakalászok mögé, vagy köré leengedni a hűtővizét.

S egy óvatlan pillanatban a fotósa, mert olyan is volt neki megleste, ahogy félkézzel szakértő képpel morzsolja a kalászt. Csuda jó fotó. A másik kezével meg tartotta amit tudott nehogy a nadrágját lepisilje. Ebből lett kép és festmény is. Egyik se érhet sokat. A sztori viszont ha igaz, miért ne lenne az jól hangzik. A főtitkár elvtárs saját kezüleg ellenőrzi a betakarítást. Félkézzel. Jól kitűnik a bénaság, hogy a másik kezét utólag retusálták oda.

Majd ha már ott van még azt is megmutatja , miként kell azt a kaszát megfenni. Mert ő mindenhez értett. Szerintem ha már akkor van légkondicionált amerikai kombájn azt is elvezette volna.Rakosi arat2h

 

Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár
és
Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke
sajtótájékoztatót tart ebben a témában
az Aratási Koordinációs Bizottság ülése után.

Időpont: 2014. június 20. (péntek) 11:00 óra

Helyszín: Földművelésügyi Minisztérium, Kossuth tér 11.
I. emelet, 101/A.
Tel.: (1)795-2137​FM Sajtóiroda​sajto@fm.gov.hu