Önállósult a baloldal jelöltje – a plakátok átragasztva – vajon így marad e  októberig

Pásztor Albert doktor független polgármester jelölt. Látom a plakátokat a városban, amelyről a jelölő pártok neveit letakarták. Ezzel semmi rosszat nem mondanék, hiszen nyilván volt valami hátsó szándék erre az utólagos korrekcióra.

Viszont erről csak eszembe jut Schmitt Pál volt köztársasági elnök amikor éppen Budapest főpolgármester jelöltje lett. Függetlenként. Talán jobbról nem is indítottak ellene senkit, mert Demszky Gábor győzelme már csaknem borítékolható volt. Schmitt nem győzte hangsúlyozni, egyetlen pártnak sem kötelezte el magát Ő csak a fővárosért él. Hihető is volt. Mivel nem győzött sose tudjuk meg mi lett volna az ígéretéből.

Pásztor polgármester jelölt  önként határozta e  el a függetlenségét vagy kihátráltak mögüle a pártok?  Vagy Ő maga csalódott a mögötte felsorakozó támogatókban? Ezek a társas felvételek elég kifejezőek. Viszont már letagadhatatlanok. Úgy szeretném megtudni, hogy a képen látható koalíció résztvevői miként fogadták Pásztor doktor önállósodását. Sok a rejtély a titok amit érdemes lenne már feltárni.

Folytatnám – a rend mind program tökéletes, de kevés.  Akik Őt látják a jövő emberének szeretnének tisztán látni, hogy mit is tenne másként mint ahogyan most teszik. Kampány – nem olcsó mulatság, ha sok pénzem lenne, felesleges magam is kipróbálnám milyen a jelölt élete. Ki finanszírozza a választási propaganda költségeit – pártok, magánszemélyek vagy saját zsebből teszi amit ilyenkor szokás csinálni.

pasztoralbert 2