RÉSZLET: a „Miskolci nosztalgikus séták” című könyvből.

Mottó: „Aki a múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli” ( VEKE )

XXVIII. Fejezet

A Tetemvár: egy jobb életvitelt érdemlő, valaha hangulatos lakónegyed

A Tetemvár közvetlenül a Petőfi tér mögötti domboldal, a Deszkatemplom mellett.
*A 17. század végén pestis járvány tizedelte meg Miskolc lakosait. Az addig használt temetők kevésnek bizonyultak,
ezért az áldozatok többségét az akkori városon kívül ezen a dombon tömegsírba hantolták el.
A köznyelv előbb a Csontvár, később a Tetemvár nevet illesztette eme szomorú emléket idéző helyszínre.*

A Petőfi térről egy kissé meredeken emelkedő domboldalon jutunk fel a Tetemvár felső-sorra. A domb alsóbb részén
a Tetemvár közép-sor és közvetlenül a Szentpéteri kapu fölötti részt pedig Tetemvár alsó-sornak hívják.
*A 20. század első felében a miskolci polgárok társadalmi életében nagy szerepet játszottak a tetemvári pincék.
A pincék fölé épített borházak a városi iparosok és kereskedők második otthonai voltak. Majd a század második felében
a régi pincék külseje fokozatosan átalakult és számos borházat alakítottak át lakás céljára, amely építmények alapozás és szigetelés nélküliek.
A rendszerváltás után az olcsó lakhatás miatt a pincesorokat a társadalmi együttélési normákat be nem tartó, bűnöző
életvitelű emberek tömegesen lepték el. A többé-kevésbé megőrzött pincesor végső pusztulása elé néz. Az újonnan
betelepülők borházakat tesznek a föld színével egyenlővé napok alatt vandál pusztítással, az utcán folyik a kiöntött
szennyvíz, szemét, kosz lep el mindent, a közbiztonság nulla, a lopások és betörések mindennaposak.*
Ezeket a pincesorokat az évszázadok alatt fokozatosan alakították ki, de a jelenünkben ezt a több száz éven át megőrzött
hangulatos vidéket nagyon rövid idő alatt gettóvá süllyesztették le.
Csak ismételni tudom magam, mint annyi helyen ezt már leírtam más helyszíneknél is, mindez a belváros szívében!
De legyen ez akár a város bármely más területén, mint ahogy sajnos ez létezik is, ott is mindez felháborító.
Mivel a Jókai lakótelephez viszonylag közel élek, és ha arra járok a boltba bevásárolni, van szerencsém látni a bandákba verődő, ott csatangoló embereket.
Közel egy éve, egy őszi este úgy 9 óra tájékán taxival tértem haza egy vendégségből. A taxi befordult a Deszkatemető előtti
útra (ezen az útvonalon vitt hazáig), majd pár méter megtétele után, amit mi a taxissal már előre láttunk, az út közepén
kb. 15 férfi állt. Így a taxis kénytelen volt megállni. Ezek a férfiak csak úgy „brahiból”, nem akartak minket továbbengedni.
Elállták az utat nevetések és nagy ordibálások közepette, sörösüvegekkel a kezükben s, konokul szembenéztek velünk.
Majd a taxis szép szavakkal kérte őket, hogy „miért nem engedtek el fiúk? Mi a baj?”
Úgy 3-4 perc eltelte után a győztesek gúnyos vigyorával, hogy ők uralták akkor és ott a helyzetet, nagy nehezen félreálltak.

Mit is lehetne már erre mondani? Akár még rosszabb helyzet is kialakulhatott volna.
Akik a Tetemváron élnek tisztességes életvitelt folytató emberek, azoknak az élete itt maga a pokol.
Azt gondolom, hogy ez a helyzet már akkora társadalmi katasztrófává nőtte ki magát, hogy valamilyen törvényes kereteken
belül, de megálljt kéne már végre parancsolni! A bűnöző életmódot és a könnyű életvitelt választó emberek sorra telepednek
be tömegestől Ózdról és számtalan más helyekről is, mert városunkat látják erre igen alkalmas helynek. De miért?
Ez elgondolkoztató!
Teljesen le fogják amortizálni, szétzúzni, tönkretenni a város több száz év óta megőrzött és újonnan létrehozott értékeit.
Egyes családok életük folyamán a tisztességes munkájuk által megszerzett magánvagyonkáit vandál módon elpusztítják,
szétlopják, és mindezeken kívül az itt élő lakosság jó részét szó szerint félelemben tartják. Én is, és a többi miskolci lakos is,
akik itt élünk és szeretjük a városunkat, féltjük a jelenét és a jövőjét is, nagyon szeretnénk, ha valamilyen bölcs és nagyon gyors megoldás születne ebben a kérdésben, mert ez így már nem mehet tovább!!